„Az erőteljes reformmal együtt konszolidációt is végre kell hajtani”

Kocsis Zoltán

– Vajon miért akarja egy sikeres író vezetni a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumát?

– Tény, hogy az írás számomra a világ egyik legélvezetesebb dolga. Még két hasonlót említhetek: a futballt, amit sajnos egyre kevésbé tudok művelni, és a szerelmet. Írni azonban magányos tevékenység, és nekem eddigi munkáim során nagy élményt jelentett, ha közösséghez tudtam kapcsolódni. Amikor a filmesek egy csoportja megkeresett, vállalnáme a főkurátorságot, épp a közösségi erőt, erőteret éreztem meg, és azt hiszem, lesz módom ezt gazdagítani.

– De jóban kell lennie a mindenkori kormánnyal, parlamenti többséggel. Önről azt hallani, hogy elfogadják a bal- és jobboldalon egyaránt. Nem ezért választották meg?

– Először is, szavazási kényszer működik, mert az alapítók csak egyhangúlag választhatnak kuratóriumot, elnököt. Hogy miért engem választottak, arról egyrészt azt gondolom, az alapító szakmai szervezetek érzik a fölhalmozódott problémákat, a változtatás szükségességét, és az én személyemben e változtatások garanciáját látták. Rádiós főszerkesztői működésemből kiderülhetett, tudok olykor fájdalmas döntéseket is hozni, nem feladva az értékközpontúságot. Azt is jónak tarthatták az alapítók, ha olyan ember kerül e posztra, aki nincs minden idegszálával bekötve a filmes társadalomba, noha megvannak róla az ismeretei. Ezek lehettek a döntő szempontok, nem politikaiak. Ami az utób bia kat illeti, hallani lehetett, hogy Fideszkomisszár lennék vagy liberbolsi ügynök – vagyis épp középre tettek. Amíg ez így van, nincs baj.

– Régóta támadják néhányan a közalapítványt, és legutóbb Fidesz-politikus is úgy nyilatkozott, az nem képviseli a teljes filmszakmát.

– Egyetértek. Időközben új filmes cégek, szervezetek alakultak, amelyek kimaradtak az alapítói körből, miközben egyes alapítók csak formálisan léteznek. Ezen változtatni kell. Az is igaz, hogy voltak támadó hangok, de még senki sem tett le ütőképes tervet, mi legyen a közalapítvány helyett. A támadások és egyes politikai nyilatkozatok szándékos elferdítése mögött fölsejlik, hogy némelyek befolyásosabb szerepre vágynak a 17 milliárdos forgalmú hazai filmiparban.

– Apropó, pénz. A 2002-ben hivatalba lépő szociálliberális kormányzat ígérete szerint 2006-ban tízmilliárdos büdzséből kellett volna gazdálkodnia a közalapítványnak. Ehhez képest az idei összeg 5,4 milliárd.

– Megbosszulta magát a filmszakma akkori vezetésének – önhibáján kívüli – hiszékenysége. A támogatás beígért növekedésének leállítása máig ható zavarokat okozott a közalapítvány gazdálkodásában. Emiatt, az erőteljes reformmal együtt konszolidációt is végre kell hajtani. Egyébként európai összehasonlításban a mostani szubvenció duplája lenne arányos.

– Az erőforrások megszerzésében a játékfilmes lobbi jár az élen. A tehetséges magyar animációnak, és a hajdan erős, ma gödörben levő dokumentumfilmnek épp csak csurran-cseppen.

– Egyetértek azzal, hogy kapjanak nagyobb finanszírozást az említett kisműfajok, de csak akkor, ha a terjesztés gondjait is megoldjuk. Miután a dokumentumfilm és részben az animáció ma már nem mozis műfaj, kulcskérdés, hogyan tudunk helyet találni nekik a köztelevíziózásban. Alapelv, hogy ne készüljön állami pénzből produkció, amelyről nem tudjuk, kinek és miről akar szólni. Kevesebb film kapjon jelentősebb támogatást, hogy versenyképes lehessen, és koprodukciós partnerekre számíthasson az európai piacon.

– Elképzelem: az új miniszterelnök meghívja önt egy kávéra, és elmondja, szeretne minden évben egy játékfilmes leporellót valamelyik jeles magyarról. Mondjuk, először Mátyás királyról, mint ahogy az előző Fidesz-kormány idején már szóba került. Hogyan fogadná?

– Örülnék. Egy kis országnak erőset és bátrat kell állítania magáról filmen is, hogy az eljusson más országokba. Ezt teszik a csehek, szlovákok, lengyelek, románok. Nem kérdés, hogy nálunk is kell ilyen filmeket készíteni, persze tervezetten, feltárva az anyagi forrásokat. Szerintem szívesen részt venne ebben a közalapítvány.