TG szokásos intenzív modorával és billentyűsével, Csernák Zoltán Samuval lépett fel

Népszabadság - Kurucz Árpád

A lenti színházteremben az izraeli Ramirez Brothers lövi be a hangcuccot estére. Az első blikkre tehát Mansonnak tűnő gitáros és a többi Ramirezek hangjaiból nem nagyon akar összeállni semmi emberi. De a hírlapíró türelmes és tapasztalt ember, pontosan érzi, mi a különbség a főződühben úszó konyhában szerteszét heverő hozzávalók látványa, és a később felszolgált, kiválóan tálalt fogás között. Egyébként is: a haza legemberibb fesztiváljának, a földrajzi okok miatt Bánkitóra keresztelt többnapos szertelen nyári együttlétnek szentelt őszi megemlékező hétvége kezdődik el nemsokára. Aki odament a nyáron, jó eséllyel megcsapta, ami az egyéb, nagyobb fesztiválokból már réges-rég kiveszett, mert kiveszejtették a multik, az ostoba szponzorok és a tömeg: Bánkon még tapintható volt a családias hangulat.

A családi fényképalbumot pedig nem köpködi tele az ember. Szerencsére nem is kell.

Kilenc előtt nem sokkal elkezdődik az első esti programpont: TG, a Kőlevesben rendezett slamestek állandó részvevője nyitja meg az Őszi Slam Show-t, "szokásosan" intenzív és székhez szegező modorában. (A slam egyfajta performance-költészet.) Szintén a felvezetés jegyében aztán Újonc és Saiid, az Akkezdet Phiai nevű hiphop-csoport tagjai mennek mikrofon elé, előbbi a recessziót elemzi nyelvi stílbravúrokkal fűszerezve, utóbbi egy képtelenül szövegezett szerződés kapcsán mélyül el a kozmológiában. Hugee, vagyis Mavrák Kati köszönti a valóban szép számban megjelenteket, majd Kálóczy Mihály jön még egy velkámverssel, utána Indiana, számos freestyle rap és slam poetry verseny győztese mondja el remek rímeit, majd a Népszabadság munkatársa is kezébe veszi kis fekete füzetét, hogy közreadja Kis fekete füzet című szerelmi melodrámáját, ez aztán a gonzó, már csak az ipari menynyiségű pszichoaktív drog hiányzik. És jönnek a többiek is sorban, Baowah például, majd a "szent őrült"-ként aposztrofált Angyal Gyula mondja el Gipsz Jakab és Jakabné félhivatalos kampánybeszédét. Ezután a budapesti slam poetry estek legfiatalabb, ám egyáltalán nem rutintalan szereplője, Kámfor is elküldi a világot a francba, amúgy nagyon helyesen, Matedon pedig egyebek mellett a fodrászhoz járás keserveit fűzi rímbe. ID, vagyis Matits István szintén világnézeti slamkölteménnyel készült, és minden szabad szájú szó, minden hangsúly a helyén, mégis megmarad a spontaneitás érzete: dejszen mi egyebet várhatnánk a nemrég rendezett Európai Slam Poetry Napok negyedik helyezettjétől, aki egyébként a műfaj egyik első hazai művelője, ugye.

Persze, hogy mikor és mivel kezdődött Magyarországon a slam poetry, arról megoszlanak a vélemények. Ahogyan például a manapság egyre menőbb stand up comedynek is vannak gyökerei a magyar humorban, gondoljunk csak Hofi, vagy mondjuk Sándor György, Fábry Sándor estjeire, úgy a slam sem kenhető teljesen az amerikaiakra: péntek este nagy ovációt vált ki egy régi, nyelvi játékokkal teletűzdelt Boncz Géza-szöveg, amit amúgy Indiana az első magyar slamalkotásként nevez meg. Tudják, azt, amelyik úgy kezdődik, hogy "1938, Moszkva. Sztállingózik a hó. Az ellenség megfújja a gyári szirénát - holnap közösen újat vesznek (...)"

Hát így. A performanszok közben végig Krajcnak a direkt erre az estére, az előadók költeményei alá komponált-válogatott vizuálremekei vetítődnek a vászonra, Csernák Zoltán Samu meg billentyűzik, főleg a már említett TG, később a hozzá énekhangilag csatlakozó Mavrák Kati dolgai alá.

A slam után aztán helyreáll az est kezdetén még törékenynek ítélt világrend: a Ramirez Brothers a korábbi tapasztalatoknak ellentmondva hatalmas funkhangulatot kreál a semmiből, utánuk a pesti underground két csalhatatlan ízlésű szereplője, Dizkomasters és Mr. Stu vonul a lemezjátszók mögé. Hajnalban indulunk haza, tisztuljon a fej, közben a Két Szerecsen elé hívunk taxit, a legolcsóbbat, 150 forint per kilométer. Megcsodálunk egy, a Nagymező utcában kifeszített home made lázadó feliratot: "lelkiismereti kérdésben többségi elvnek helye nincs". A Lánchídon suhanva eszünkbe jut erről a Bánkitó megint, mint a többségi elv üdvözlendő és megtestesült szemen köpése. És ettől még inkább megnyugszunk.