Az Iparművészeti Múzeumban is iparkodtak a szervezők

Reviczky Zsolt

Pedig volna mit nézni a múzeumon. Lechner Ödön csodás palotája előtt, dacára a zuhogó esőnek, hosszú sor kanyarog. A sokaság türelmesen várja, hogy megvehesse a karszalagot, amely - a korábbi évek matricás megoldásához hasonlóan - az este folyamán majd mind a nyolcvanegy éjszakázó budapesti gyűjteménybe belépőjegyül szolgál.

Aztán a sor egyszer csak beér az épületbe, és az embernek leesik az álla. Fű borítja a pompás, fényben úszó csarnok padlóját, a gyepszőnyeg közepét pedig hatalmas tükörparkett uralja, amelyben nemcsak a fölötte csavarodó világmodell-installáció képe látható, hanem ott lebegnek a különös ruhakreációkban hajlongó táncosok is. Körülöttük meg szépen alakul a piknikhangulat: a látogatók üldögélnek egy kicsit a füvön, aztán járnak egyet, nézelődnek.

Megtekintik például az organikus építészetről erre az estére összeállított fotó- és makettkiállítást - dicsérendő gondolat, hogy ha már Magyarország építészeti múzeuma a jelek szerint örökre a kiállítás-nélküliségre ítéltetett, legalább az iparművészeti kollekció vállalja magára az építészeti ismeretterjesztést -, lesik, hogyan készül az "organikus" frizura a mesterfodrászok keze alatt, filmet néznek vagy harapnak valamit. S mindeközben megtelnek az oszmán szőnyegeket vagy épp restaurált tárgyakat bemutató kiállítások termei is.

Egy félelmetes ragadozó a Természettudományi Múzeumban
Reviczky Zsolt Míg tavaly a hastáncosok voltak a favoritok, idén a tűzzsonglőröknek és a csillagászoknak szánták a főszerepet az ország muzeológusai - vonhatjuk le a következtetést úgy 260 magyar múzeum programját végigolvasva. Habár az időjárás a csillagnézésnek - és úgy egyáltalán: a szabadtéri létezésnek - nemigen kedvez, a tömeg szerencsére erre ügyet sem vet. A Természettudományi Múzeumban például nemcsak a félelmetes ragadozók környékén hullámzik a sokaság, hanem a nagyterem falán kiállított természetfotók előtt is dupla embergyűrű araszol. Akinek pedig játszani van kedve, hát benevezhet a létért folyó küzdelembe, esetleg megpróbálhat emberré válni, és hizlalhatja közben a génbankszámláját is. Mielőtt azonban utolérné minden faj elkerülhetetlen végzete, a kihalás, akár búcsút is inthet a régi katonai akadémiának. Elmentében pedig tapasztalhatja, hogy bár rég elmúlt kilenc óra, még mindig áll a sor a pénztár előtt, s a várakozók közt egykori kulturális miniszter is látható.

Mindezek után már nem is igazán csodálkozik azon az ember, hogy habár öreg este van, a Műcsarnok legújabb, Pillanatgépek című kiállításán szinte egymást tapossák a látogatók a vicces optikai szerkezetek előtt, a KOGART Ház impreszszionista kiállításán nagyobb a tömeg, mint a körúti villamoson, és nincs ez másképp a Ludwigban sem, ahol Anton Corbijn képei előtt tripla sorok ácsorognak. A Deák téri Evangélikus Országos Múzeumba is percenként lép be új látogató, szinte moccanni sem lehet az aprócska kiállítótérben, annyian olvassák a tablókat, amelyeken a száz éve született Sztehlo Gábor életét, embermentő tetteit, Gaudiopolisának históriáját idézik fel.

Odalent, a pincében pedig sok tucat láb tapossa a homokot - lépked visszafelé az időben. Légófelszerelés, tábori ágyak, szedett-vedett holmik, naplórészletek. Csöndes attrakció a Múzeumok Éjszakáján: egyszeri időutazás az ostromlott Budapestre, az üldözöttek menedékébe.

Egy titkos társaság nyomában Dégen

Sokakat vonzott a szabadkőműves misztika a Múzeumok Éjszakáján Dégre. Ide, a Festetics-kastélyba hirdette meg esti piknikjét a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület, más néven "nagypáholy". Az érdeklődők között volt maga Tomcat is, ő filmfelvételt szeretett volna készíteni a "világfelforgató" titkos társaságról. Ezt azonban némi szóváltás után a szervezők nem engedték, így a blogger távozott a helyszínről. Az egyik jobbos honlapon már egy hete felhívták állítólag a figyelmet a dégi szabadkőműves-eseményre, így hát számolni lehetett némi rendzavarással. Ennél az incidensnél azonban nem történt több, a szellem kőművesei pedig a program szerint megtarthatták Titkok nélkül a titkokról című előadásukat a kastély ellipszis alakú, antik szobrokkal berendezett dísztermében.

Hárman beszéltek a nagyoriensből, köztük maga a nagymester, Dávid András, valamint Nacsády András és Márton László mesterek, de érkeztek vendégek külföldi páholyokból is. Titkokról tulajdonképpen nem volt szó, inkább csak a szabadkőművesek lassan háromszáz éves történetéről, jobbról és balról való üldöztetésükről, neves tagjaikról, s arról, mit jelent számukra a tavaszi napforduló, az év legfényesebb napja, amikor olykor kilépnek a fényre, megmutatják magukat. Mint most. E napra esett 1989-ben a nagyoriens magyarországi újraalakulása is.

A dégi kastély a magyar szabadkőművesség egyik fontos helyszíne, köszönhetően az építtetőnek, Festetics Antalnak és utódainak. Díszítményei is utalnak arra, hogy a dégi grófok generációkon át a mozgalom tagjai voltak, s itt őrizték a magyar szabadkőművesség levéltárát is, ami 1945-ben sajnos eltűnt. A jelenlegi páholytagok most először tértek vissza Dégre, a kastély tavalyi megnyitása óta.

Az est további érdekességekkel, programokkal is szolgált: mécsesek fényében lehetett sétálni a termekben, egy kertben elásott időkapszulában üzenhettünk a száz év múlva élőknek, s a parkban máglyatűznél melegedhettünk 150-200 érdeklődővel együtt. Végül mindannyiukkal egyszerre foghattunk kezet egy nagy lánckézfogásban. Talán ez volt az egyetlen szabadkőműves titok, amit elleshettünk. Tomcat szerintem unta volna. (Cs. L.)