
A Chevrolet a legkeresettebb külföldi márka az orosz piacon, ahol az idén 33,5 százalékkal többen vették
Az ígéret földje lett Oroszország, ahová a világ minden tájáról versenyt futnak az autógyártók. A hatalmas piacon még nőnek az eladások, de már lassul a tempó, ahogy Kínában, Indiában és Dél-Amerikában is, pedig eddig ezek tűntek a világgazdaság megmentőinek.
Az Európai Üzleti Egyesület (AEB) adatai szerint az orosz autópiacon a külföldi márkák eladásai tavaly még 63 százalékkal, az idén 40 százalékkal emelkedtek az első kilenc hónapban. 2006-ban 2 millió, tavaly 2,7 millió új személyautó kelt el, idén pedig 3,1 millióval számolnak. Ahogy Carl-Peter Forster, a General Motors Europe elnöke a legújabb gyár avatásán nyilatkozta, Oroszország már jövőre megelőzi Németországot, s ezzel a kontinens legnagyobb piaca lesz.
Ebben nem kis része van a General Motorsnak és a Fordnak, melyek hazai pályán, az Egyesült Államokban már elvesztették egyeduralmukat, Oroszországban viszont hamarosan megelőzik a hazaiakat. A legerősebb külföldi járműipari cégcsoport, a GM 2008. január elseje és október elseje között 257 ezer autót adott el, ami egy év alatt 44 százalékos növekedést és immár 10,9 százalékos piaci részesedést jelent.
Az amerikai konszern a 176 ezer Chevrolettel megszerezte a legkeresettebb külföldi márka címét is az orosz piacon, ahol az idén 33,5 százalékkal többen vették. Ezzel a tempóval már jövőre levadászhatja a hazai pályán évtizedek óta listavezető Lada skalpját.
 Már termel a GM legújabb oroszországi gyára a szentpétervári régióban fekvő Szusariban: a 300 millió dollár értékű zöldmezős beruházás ezerhétszáz munkahelyet és évi százezer autót jelent
A General Motors duplázni készül Oroszországban, ahol úttörő volt, és már 1992-ben felismerte, hogy helyi gyártással tud élre törni: az amerikai konszern már vegyes vállalatot alapított a tatárföldi Jelabugában, majd 2002-től Chevy Niva terepjárókat gyárt Togliattiban, 2004-től pedig Hummereket Kalinyingrádban, ahol jelenleg Cadillac és Chevrolet modelleket is öszszeszerelnek.
A GM legújabb gyárának munkálatai 2004-ben kezdődtek a szentpétervári régióban fekvő Szusariban: a 300 millió dollár értékű zöldmezős beruházás 1700 embernek ad munkát, az üzemben jövőre hetvenezer, 2010-ben pedig százezer Opel Antara és Chevrolet Captiva terepjáró, valamint Chevrolet Cruze autó készül.
Szentpéterváron termel már a Ford, a Skoda, a Toyota és a Volkswagen, építkezik a Hyundai, a Suzuki és a Volvo. A külföldi beruházók között a második legnépszerűbb a Moszkvától 180 kilométerre fekvő Kaluga, ahol a francia PSA Peugeot Citroen és a japán Mitsubishi üzemében 2011-ben 160 ezer, a következő évben 300 ezer Peugeot 307-es és Citroen C4-es, valamint 4007-es, C-Crosser, illetve Mitsubishi Outlander terepjáró készül majd. A közel félmilliárd eurós és már az első évben háromezer embert foglalkoztató vegyes vállalatban a franciák 70, a japánok 30 százalékkal részesednek.
A Volkswagen kalugai öszszeszerelő üzemében idén 20 ezer, jövőre már 120 ezer VW és Skoda személyautó készül, a 370 millió eurós beruházás 3500 embernek ad munkát.
A német BMW, az amerikai General Motors, a dél-koreai Hyundai és Kia, valamint a SsangYong után a kínai Chery Automobile is Kalinyingrádba települ: 2009-ben 200 ezer kínai autó készül. A Chery 2005-ben 1700, tavaly 37 ezer autót adott el az orosz piacon.
A Global Insight tanulmánya szerint jövőre 20 százalék alá zsugorodhat az orosz márkák piaci részesedése, amely öt éve még 62 százalékos volt, tavaly pedig 26,6 százalékra csökkent. Némi vigaszt jelenthet, hogy az eladott külföldi márkájú, ám Oroszországban gyártott autók piaci részesedése a 20 százalékhoz közelít.
A Lada 664 ezer autóval tavaly még tartotta vezető helyét a márkák listáján, ám saját modelljeivel már nem bírná a versenyt, ezért 220 millió euróért megvásárolta egy Renault modell gyártási jogát és technológiáját: az új Lada tulajdonképpen a Logan továbbfejlesztett változata lesz. A francia kapcsolat erősödését jelzi, hogy az AvtoVAZ 25 százalékának megvásárlásával a Renault a világ harmadik autógyártójává lépett elő. Az AvtoVAZ egymilliárd dolláros hitelt a VEB orosz állami banktól
 -
A 145 millió lakosú Oroszországban 26,8 millió személyautót tartottak nyilván 2007-ben, ami sűrűségben jelentősen elmarad az európai átlagtól, ráadásul a húszéves járműállomány újkorában sem volt korszerű, biztonságos, takarékos és környezetbarát. Fiatalító szernek hatásos volt a piac szárnyalása, ám az eladások még az óriási lehetőségű országban is lassultak.
Jó és szalonképes üzlet
Amíg a nyugat-európai országokban egy márkakereskedő 157 autót, a magyar 120 új autót ad el évente, a moszkvai szalonok havi forgalma 600-900 új gépkocsi. A multinacionális cégek előírásainak megfelelően felépített korszerű szalon beruházási költsége Moszkvában és Szentpéterváron 15-20 millió dollár, de ha beindul, 3,5-4 százalékos nyereséget hoz autónként, igaz, az erős versenytársak és vevők megkövetelik a napi 12 órás nyitva tartást.
|