De mindenképpen fel kellene figyelni arra, hogy a díjazottak listája jóformán semmit nem változott, ugyanazoknak a társaságoknak ítéltek dobogós helyeket, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A kör nem bővült. S érdemes megjegyezni azt is, többnyire olyan – erősen külföldi érdekeltségű – nagyvállalatok a díjazottak, akiknek anyacégei hosszú évtizedek óta beépítették üzleti stratégiájukba azt a „szociális kvótát”, amelyet a társadalmi felelősségvállalás jelent.

Szándékosan említettünk magyarországi és nem hazai vállalatokat a felelősségvállalás kapcsán. Ugyanis a listákról feltűnően hiányoznak a magyar tulajdonú cégek – néhány, főként állami kézben lévő vállalat kivételével. Öt-hat éve még úgy látszott, hogy követni kezdik a külföldi tulajdonú cégek példáját. Magyarázat a jelenségre természetesen van. A gazdaság visszaesése, az adóterhek növekedése miatt mindenütt meg kellett húzni a nadrágszíjat, ha a bevételek csökkennek, a kiadásokkal is takarékoskodni kell. A mecenatúra visszafogása egyébként jól érzékelhető valamennyi hazai társaságnál – különösen a bankszektorban, ahol idén leginkább csak a 8-10 éve futó, alapvető célként meghatározott programokat igyekeztek úgy-ahogy fenntartani.

De a kézenfekvő magyarázaton túl lehetséges mélyebb összefüggés is. A CSR eszméjét követő vállalatok mindig is hangsúlyozták, hogy a társadalmi feszültségek feloldása, a szociális problémák megoldása az állam felelőssége, a mecenatúra legfeljebb némi többlettel fejelheti meg ezt a gondoskodást. Cseppeket tud önteni a tengerbe. Márpedig 2011-ben – bármelyik területet nézzük is – az állam rendre visszavonult a társadalmi-szociális problémák megoldásától. A romák, a mozgássérültek, a hátrányos helyzetből induló fiatalok, a gyermekotthonban élők helyzete tovább romlott, és ezen már nem segít az, hogy a vállalatok akciókkal, missziókkal próbálnak segíteni gondjaikon. Túlságosan nagyok lettek a különbségek.

Nem véletlen, hogy a stratégiai programokat a CSR-ben is mindinkább felváltják az egyszeri – többnyire karácsonyra időzített – adományozások, leginkább a huszadik század első felének jótékonysági kampányait idézve. A mecenatúra nem csak pénzen múlik, ha lennének országos, állami koncepciók, a vállalatok, különösen a régiókban és a kistérségekben, tudásukkal, tapasztalataikkal, tanácsadással elősegíthetnék környezetük felemelkedését, és hogy a veszélyeztetett települések ne süllyedjenek a mélyszegénységbe.

Különböző számok keringenek arról, hogy hány milliárd eurót nem hívott le az ország eddig az Európai Unió kohéziós és felzárkóztató alapjaiból, becslések szerint ez az összeg megközelíti a hatmilliárd eurót. Nagyon sok pénz ez, és nagyon nagy lehetőség. Mindössze két év maradt arra, hogy a korábban megállapított keretekhez hozzájusson az ország. Ha nem hívjuk le teljes egészében az eurómilliárdokat, akkor a következő keretmegállapításnál ennyivel csökkenti Brüsszel a hozzájárulást.

Kapcsolódó cikkek: Közösségi művészet Mapei-támogatással | Támogatókat toboroz a Vodafone Főállású Angyala | Új lehetőségek kortárs alkotóknak | Üzleti megoldás társadalmi problémákra | Zöldprogrammal nyert a Heineken