|
Az e-adóbevallás lehetőségének megszületésekor komoly felháborodást váltott ki – elsősorban az informatikai szakmában és a jogvédők között –, hogy az APEH online rendszerét csak windowsos számítógépekről lehetett elérni. Bár egy akkori felmérés kimutatta, hogy csupán a potenciális ügyfelek néhány százaléka kommunikálna az állami adóbevételek őrével Linux vagy más operációs rendszer „alól”, az észrevétel jogos volt: egy minden állampolgárt egyformán szolgáló hivatal nem tehet különbséget az ország lakosai között annak alapján, hogy ki milyen számítógépes programot használ.
A nyílt vagy zárt szabványos kapuk – az ún. konnektorok – kérdése a jogegyenlőségen kívül természetesen üzleti érdekeket is érint. Aligha van egyszerűbb pénzkereseti mód annál, mint elfogadtatni egy szabványt („optimális” esetben az állammal), és utána pénzt kérni annak használatáért (ebben az esetben pénzkérésnek tekinthető az is, ha a szabványos konnektor csak fizetős szoftverrel vehető igénybe).
Nos, ezt a lehetőséget a honatyák most kiiktatták. A Nyissz eredeti javaslata több mint másfél éven át formálódott, mintegy négyezer kisebb-nagyobb módosításon ment keresztül, de a végeredmény – nem utolsósorban a szervezet aktív közreműködésének eredményeként – szigorúbb lett, mint a tervezet. Immár törvény mondja ki, hogy az ügyfélkapuszerű hozzáféréseknek meg kell felelniük a közhasznúság követelményének. A jogszabály ugyanakkor definiálja is a közhasznúság fogalmát, egyebek mellett leszögezve, hogy a kapuk és az illesztőfelületek használata ingyenes.
A jogszabály az adatkezelés és az adathozzáférés terén is változást hoz. Kimondja például, hogy az ügyfelek a rendszerbe bekerülő személyes, illetve a személyükhöz kapcsolódó (általuk feltöltött) adatok sorsát elektronikusan nyomon követhetik, azaz – szintén ingyenesen – bármikor megtudhatják, hogy milyen adatokat tárol róluk mondjuk az áramszolgáltató, hogyan áll a számlaegyenlegük stb. Ráadásul – mivel nyílt szabványról van szó – bárki készíthet szabványos(„államigazgatás-konform”) konnektort, ami elősegítheti, hogy előbb-utóbb az egészségügyi és oktatási intézményektől a bankokig mindenki ilyet használjon, aki az e-ügyintézésre lehetőséget nyújt.
A nyílt szabványú konnektorok használata január elsejétől nemcsak az állami hivatalok számára kötelező: csatlakoznia kell a rendszerhez a közműszolgáltatóknak is – ezáltal az ő számlázási és adatkezelési gyakorlatuk is áttekinthetőbbé válik.
|