Ezzel indít a könyv, és nyer vele. Mert bár voltak ilyen kísérletek (l. filozófiai antropológia), de ilyen határozott mozdulattal eddig még senki sem fordult az őslénytanhoz, az agyműködés legújabb eredményeihez, a neurobiológiához. Mondok egy példát: miért nőtt négymillió évvel ezelőtt a hominidákig az agy másfélszeresre? Milyen kihívásra feleltek az akkori ősmajmok? És ha már ekkora szuperkomputert hordanak a fejükben, miért nem használták? (Hiszen eltelt pár millió év, míg az eszközhasználat, a nyelvfejlődés stb. beindult...) És közben ott volt a szürkeállomány, ami előbb volt készen, mint hogy szükség lett volna rá. (Így van ez a delfineknél is, teszi hozzá némi malíciával, de tudja-e valaki, hogy miért?...) A választ ő sem tudja, az egésszel csak azt akarja jelezni, hogy nem kell olyan nagy mellénnyel tudóskodni, van itt kérdés elég, tessenek csak okosabban kutatgatni...

És az én - aminek elágazásaival (megismerés), talányaival (érzelmek) a filozófia és a pszichológia oly sokat foglalkozott. Nosza, lássuk a természettudomány felől. Már-már úgy tűnt, ki fogják dobni, mert hogy az agykutató nem találja...) Aztán többféle énre is leltek, az én mint élménycentrum, perspektíva, ahonnan nézve látom a világot (és amely nézet más, mint a tiéd). Jót mulattam a könyv címén - "és ha igen, akkor hány". Itt derül ki, hogy ez nem is olyan vicces: a sokféle én végül mégis egységes személyazonossággá olvad - hogyan? Ez is lecke marad a tudomány számára.

Természettudósok és filozófusok sokáig úgy vélték, hogy egyfelől van a racionális gondolkozás, emellett vannak az emberben érzelmek, amelyek nagyban akadályozzák az ésszerű döntéseket, s különben is számos galibát okoznak. Precht - az elmúlt ötven év kutatásai alapján mutatja ki, hogy az érzelmek a gondolkozás érzelmi motívumait szolgáltatják, hogy a kettő (gondolat és érzés) egymásba van gabalyodva, és az érzelmek az ember túlélőképességének alapjait képezik. Ez utóbbi gondolatfutamot csak azért idézem ide, mert itt látszik Precht szellemes módszere: a neurobiológia felől megkérdőjelezi a klasszikus filozófiai tanokat, ám végül azt tanácsolja, hogy az agykutatás ne dobja ki a filozófiai könyveket - a tudományok csak egymást kérdezve képesek haladni.

A "ki vagyok én?" kérdéskörében a legvadabb bozót, az emlékezet. Rég tudjuk, hogy ez alkotja a személyazonosság centrumát: emlékeim csak az enyémek, jellemeznek engem, történeteiből állok magam is. (Legutóbb Paul Ricoeur - az esztétika felől - dobta be ezt a gondolatot.) Precht itt az agykutatást vallatja: egyes részeit - például a rövid távú emlékezetet - kezdik feltárni, Eric Kandel ezért kapott Nobel-díjat. Az viszont máig talány, hogy mitől/hogyan alakul ki a "személyes" emlékezet: a tények emlékképei ugyanis még kezelhetőek, de ahogy mondjuk Proust emlékszik a kávé illatára... Nem ragozom: itt a filozófia ad fel leckét a tudománynak.

És még mindig az én boncolásánál maradva. A filozófia a tudat munkáját (megismerés) kutatta - mondjuk Descartes-tól Kantig, mintha a tudatos én lenne az úr a házban. Aztán jött Freud, és kiderült, hogy cselekvéseink (és gondolataink) nagyobbik hányada a tudattalanból táplálkozik, Automatizmusok, intuíciók, olyasmik, amelyeknek birtoklását nem is vettük észre. A fejezet Freudról szól - életrajz, elemi bevezetés a pszichoanalízisbe -, ám kritikai széljegyzetekkel, Precht fejére olvassa, hogy életműve tele van tévedéssel. De a tudattalan rangjának felfedezésével évtizedekre előrevilágított. Ettől olyan friss ez az elemzés. Nincs tekintettel se klasszikusra, se világhírre. Csak az számít, ki kerül közelebb a megoldáshoz.

Richard David Precht: Wer bin ich, und wenn ja, wie viele? (Ki vagyok én, és ha igen, akkor hány?) (Goldman Verlag)
A tudomány önszabályozása is tele van kérdésekkel. Ma már idegprotéziseket is tudnak szerkeszteni: vagyis nemcsak hiányzó szerveket pótolnak, de például a depresszión tudnak segíteni agyba épített "drótokkal". Precht nem szereti ezeket a kísérleteket. Kétségtelen, hogy segítenek az embereken, de ha ezt a kutatási irányt magára hagyják, ez a kütyü perceken belül Frankenstein utódjainak kezébe kerül, és az elektródákat manipulatív parancsokra használják. Amit nem lehet engedni. Ezért kell a tudományetika.

Érdemes-e keresni az élet értelmét? Megtalálni nem lehet - foglalja össze vizsgálatát. Itt már nem tud segíteni sem az agykutatás, sem a neurobiológia. Élete értelmét mindenkinek magának kell megteremtenie. Ha hallgatsz a görög filozófiára. Precht Platón mellé a Mátrix című film elemzését illeszti kézikönyve végére, miszerint "értelmet" ma csak a látszatvalóság elleni lázadás révén érdemes keresni, még magunkban is. Neót idézi, a Mátrixból, a kultfilmből - mert a mai olvasóval akar beszélgetni, és hagyja az unalmas szakkönyveket porosodni. Olyan kézikönyvet írt, amit öröm olvasni. Hab a tortán, hogy még tanulok is belőle.

Kapcsolódó cikkek: Love, Peace, Woodstock! | Először a jobb arcfelet vizslatjuk | Zagubica fölött | A cipőkről mellőzzék a gyémántokat! | Megcsonkított kislányok