Itt nincsenek kiégett emberek
Az M28-as hívójelű rohamkocsi csütörtöktől hétfő reggelig várja a riasztást a budai oldalon, a Duna-parton, majd szerda hajnalig pihen. Az autón százötvenen szolgálnak tizenkét órás váltásokban, a legtöbben havonta csupán egyszer kerülnek sorra. Százötven önkéntes egy autón: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőszolgálata.
A rohamkocsi magas szintű mentő különleges felszereléssel és magasan képzett személyzettel. Budapesten csupán hat ilyen található, ötöt az Országos Mentőszolgálat, egyet a máltai szervezet működtet. 1991 márciusában, a máltai mentőszervezet alapításakor Németországból kapott kocsijuk az ország legjobban felszerelt autója volt, legalábbis Horváth Tamás szolgálatvezető főorvos emlékei szerint. (Az elmúlt években a kocsi persze sűrűn cserélődött, most például egy négyévesen vásárolt Fordot használnak, mely havi háromszáz riasztást teljesít.)
Ami pedig az önkénteseket illeti, valamennyien vizsgázott, rutinos mentősök, csak éppen nem ez a szakmájuk. Amikor leteszik jellegzetes sárga kabátjukat, visszaváltoznak civilekké. Az orvosok mellett akad tanár, mérnök, tűzoltó, biztosítási vezető és római katolikus pap is. Az első időben hobbimentősöknek, operettmentősöknek hívták őket a hivatásosak, de ez már a múlté, amióta az OMSZ dolgozói is megjelentek soraikban. Ők azt mondják: felüdülés olyanokkal dolgozni, akik nem a fizetésükért ülnek a kocsin.
Gazdasági főiskolára jártam, nyáron egy mozgássérülteknek szervezett táborban találkoztam a máltai mentősökkel. A következő tanfolyamukon már én is ott ültem. Az első napot soha nem felejtem el, a Gyorskocsi utcai fogdába egy dühöngő rabhoz riasztottak, aki lenyelt egy kulcscsomót, és a fejével törte a csempéket a mosdó falán. Megkértük, dugja már ki a kezét a rácson. Kidugta. Két kolléga megmarkolta, míg a nyugtató injekciót megkapta. Álmában szállítottuk át a pszichiátriára, persze bilincs is volt rajta. Ugyanott, a fogdában volt az első sikeres újraélesztésem is. Feküdt egy ember a földön, megállt a szíve, és én részese voltam, amikor viszszahozták őt az élők közé. Ezt nem lehet szavakba önteni. A vizsgakocsizásom is elég izgalmasan alakult. Volt egy beteg, akit EKG-val kellett megvizsgálni. Úgy tanultuk, hogy az érzékelőket a beteg csuklójára és bokájára kell felhelyezni. Felhúztam a nadrág szárát, láttam, hogy műlába van. Ez nem volt a tankönyvben. Ott álltam kezemben az utolsó érzékelővel, azután gyorsan rögzítettem a törzsén. Egy másik beteg dührohamot kapott a kocsiban, kitépte magából az infúziót, csapkodni kezdett, üvöltött, spriccelt a vér. Mikor történjen ilyen, ha nem a vizsgámon? (Kovács Mara máltai mentőápoló - gazdasági ügyintéző)
Mentőszolgálatot elvileg bárki működtethet, ha megfelel a törvény feltételeinek. Két év óta a civilek a mentésért nem kaphatnak pénzt. Ez alaposan megritkította a sorokat.
A MICU (teljes nevén Mobil Intensive Car Unit) lényegében egy guruló intenzív osztály, szakorvossal, szakszemélyzettel, őrzőmonitorral, defibrillátorral, infúziós pumpákkal. Az Európa Mentőszolgálat korábban három ilyen autóval, az egészségügy finanszírozásával dolgozott.
- Két éve lejárt a szerződésünk, azóta egyetlen fillért sem kapunk a költségvetésből - mondja Pusztai Mihály, az épp "kényszerből" jótékonykodó Európa Mentőszolgálat vezetője. - Szponzorokkal matricázzuk föl az autót, mozgóőrséget és elsősegélynyújtó képzést adunk a támogatásért. Ebből tartjuk fenn a MICU-t. A költség tetemes, egy ilyen autó havi négymillió forintba kerül.
Amikor leálltak, a Semmelweis Egyetem készített egy felmérést, mely arra jutott, kilencen életben maradhattak volna, ha speciálisan felszerelt mentőautóba kerülnek. Az OMSZ ezt cáfolta, azt azonban elismerte: nem tudták fizetni a MICU-n szolgálatot teljesítő intenzívszakorvosok négyezer forintos óradíját, és bérfeszültséget eredményezett, hogy egy MICU-n szolgáló orvos 24 óra alatt keresett annyit, mint egy rohamkocsin dolgozó mentőorvos egész hónapban.
- Egy infarktusos beteghez rohantunk a gazdagréti lakótelepre. Kiugrottunk az autóból, benyomultunk a lépcsőház éppen nyíló ajtaján. Egy kifelé igyekvő férfi közben nekünk támadt, hogy nem minket akart beengedni, és mivel nem fordítottunk kellő figyelmet a problémájára, ököllel az arcomba vágott, eltörte az orromat. Tizenhét év alatt ez volt az egyetlen máltai mentőst ért támadás. (Nagy Ferenc, máltai mentőápoló - biztosítási vezető)
Háromtagú család a debreceni tanyavilágban. Apa, anya és a fiú, mindhárman leszázalékolva. Egy örökletes betegség miatt gyakorlatilag teljesen vakok mindannyian, vérnyomásuk magasan a megengedett érték fölött, orvossal évek óta nem találkoztak. Pedig Debrecentől alig 5-6 kilométerre laknak. Csak épp nem találta meg őket senki - idáig. Nemrégiben azonban a Debreceni Különleges Orvos- és Mentőcsapat tagjai rájuk nyitották az ajtót. Mértek, vért vettek, vizsgálatokat végeztek, beállították a gyógyszereiket. Tavaly indított tanyaprogramjuk során önkénteseik több száz elhagyatott lakóhelyet látogatattak végig.
- Volt, aki évekkel azelőtt kapott egy vércukormérőt, de mivel senki nem mondta meg, hogyan kell használni, a készülék ott porosodott a dobozban - emlékszik Késmárky András, a mentőcsapat vezetője. - Amikor bemegyünk egy tanyára, visszük az EKG-t, készül ultrahangvizsgálat, vérnyomás-, vércukormérés, s kapnak gyógyszereket is. Úgy látjuk, a tanyákon élők legalább harmadának azonnali szakorvosi beavatkozást igénylő betegsége van. A legfontosabb dolgunk mégis az, hogy megtaláljuk és nyilvántartásba vegyük az ott élőket. Van olyan tanya, amelynek több címe is van, és akad, amelynek csak egy házszáma. Persze a puszta közepén a pontos cím sem jelent garanciát.
Debrecen környékén utoljára 20 évvel ezelőtt nézték át a tanyákat, az orvosok is egy erdész 20 éves térképével dolgoznak. Ha segítségre van szükség, valakinek rendszerint ki kel gyalogolnia pár kilométert a "köves útig", hogy mutatni tudja az utat a mentőnek. Késmárky doktor többéves mentős tapasztalata után döntött úgy: fel kell térképezni a térségben a 15 ezres tanyavilágot, nehogy valaki azért haljon meg, mert nem találják meg az életmentők.
A segítők négyzetméterről négyzetméterre kutatják át a vidéket, ahol pedig lakókra találnak, ott nemcsak orvosi segítséget adnak, hanem a lakóhely műholdas adatait is rögzítik. Készülő adatbázisukban az ott élők egészségügyi helyzetét, gyógyszereit és a helyszínről megközelítését segítő információkat, köztük a GPS-koordinátákat is rögzítik. Az adatbázist az önkormányzatok, a tűzoltóság, a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem kapja meg. Ennek alapján pedig már nem lesznek "elveszett" betegek. A csapat önkéntesekkel, többnyire az egyetem orvosaival, orvostanhallgatóival és adományokból dolgozik, szabadidejükben, hétvégeken kutatják a rászorulókat. A terepjárót sokszor saját zsebből tankolják.
A helyszínen sokan rácsodálkoznak, hogy a Máltai Szeretetszolgálat mentőzik is. Mások az udvarias fellépésre figyelnek fel, hiszen itt nincsenek kiégett emberek, mindenki alig várja, hogy legközelebb újra szolgálatba jöhessen. Mindennapos, hogy hozzátartozók pénzt akarnak a zsebünkbe dugni, amit persze senki nem fogad el. Ha elvennénk, épp a munkánk lényege veszne el. (Csáki Balázs máltai mentőápoló - orvostanhallgató)
A máltai szeretetszolgálat évente húszmillió forintot költ saját rohamkocsija fenntartására, az elhasznált felszerelés és a gyógyszerek pótlására. Győri-Dani Lajos, a fővárosi szervezet vezetője azt mondja, az OMSZ-től egyetlen fillért sem kapnak közreműködésükért. Épp ellenkezőleg, még fizetünk azért, hogy mentőzhessünk - teszi hozzá -, a rádió használatáért ugyanis havi 4500 forintot számláznak ki nekünk.
