-
Fotó: Kurucz Árpád Majdnem húsz évvel ezelőtt, amikor az internet még gyerekcipőben járt, feliratkoztam egy magyar nyelvű politikai levelezőlistára. Akkoriban édeskeveset tudtam a napi magyar politikáról és különösen keveset arról az ádáz ideológiai harcról, amely Magyarországon már akkor is zajlott, és amely nem állt meg az országhatároknál. Magyar levelezőtársaim ugyanis leginkább külföldről leveleztek, mivel akkoriban otthon szinte senkinek sem volt számítógépe. Egy hét után kezdtem azt hinni, hogy valami egészen különös bolondokházába kerültem, de lassan rájöttem, hogy a listát, amelyet egy az Egyesült Államokban tanuló magyar doktorandusz indított el, megszállta egy egészen szélsőségesen jobboldali társaság. Egyik vezérszónokuk manapság a Kuruc.infóval szorosan együttműködő ember, akinek a neve ma már jól ismert Magyarországon.

Volt egy angol nyelvű lista is akkoriban, egy amerikai egyetemi oktató állította fel, és intelligensen és civilizáltan lehetett társalogni érdekes és fontos témákról. A szélsőjobboldali társaságból figyelték ugyan, hogy mi történik az angol nyelvű listán, de nem szólaltak meg, mint később kitűnt, azért nem, mert angoltudományukból aktív részvételre már nem futotta. Ez volt a szerencsénk. Egy szép napon valami kritikus dolgot írtam egy magyar eseményről az angol nyelvű listán, s szélsőjobboldali ellenfeleim felháborodással olvasták. Az még csak rendben lenne, hogy kritikusan írok a magyar nyelvű listán, az sem jó persze, de az legalább magyarul van. Azt senki sem érti.

De angolul! Hát ez valóban felháborító! Ez a régi sztori jut az eszembe minden alkalommal, amikor arról olvasok, hogy Orbán Viktor már megint mást mond Magyarországon, mint külföldön. Ilyenkor valami olyasmit gondol, amit jobboldali levelezőtársaim valamikor régen, hiszen úgy csinál, mintha nem tudná, hogy fél órán belül a The Wall Street Journal, a Bloomberg és a Business Week riporterei szorgalmasan fordítják le szavait magyarról angolra, és mindössze újabb fél órára van szükség ahhoz, hogy írásaik megjelenjenek az interneten.

De ha már nyelvről beszélünk: számomra feltűnő volt, hogy egészen a január 21-i demonstrációig sohasem lehetett idegen nyelvű feliratokat látni Fidesz-megmozdulásokon. A jobboldali populista párt nacionalista üzenetei egy befelé forduló, magába zárkózó társadalomról szólnak. Egyedül vagyunk, magunkra vagyunk utalva, gyarmatosító idegenek készen állnak a leigázásunkra, nyelvünket idegen hatások csúfítják, idegen szeméttel etetnek minket. Mindezzel nem fér össze az, hogy igazi hazafiak idegen nyelvű szövegekkel demonstráljanak. Mindennek ellenére most hirtelen angol nyelvű feliratok jelentek meg egy Fidesz-demonstráción. Rögtön a menet elején a szervezők angol nyelven hirdették, hogy ők pedig nem akarnak gyarmat lenni. Hogy a százezres tömeg miért volt ott, nehéz eldönteni, de hogy a szervezőknek mi volt a szándékuk, azmáramár világos. Sőt szerintem az is világos, hogy az ötlet nem amegnevezett szervezők fejéből pattant ki.

Hogy miért nevezték a szervezők a meg mozdulást Békemenetnek, azt egy ideig nem tudtam megfejteni. Ma már azt hiszem, hogy ezzel a homályos megnevezéssel akarták eltakarni a demonstráció igazi célját: megerősíteni Orbán Viktort abban a tervében, hogy Brüsszelben azzal próbálja két-három nappal később győzködni José Manuel Barrosót, hogy az erőteljes uniós fellépés kormányának antidemokratikus intézkedései ellen a szélsőjobboldal megerősödését fogja eredményezni, és unióellenes reakciót vált ki. Ne követeljenek túl sokat a magyar kormánytól, mert annak rossz vége lesz! Ez volt valószínűleg az üzenet.

Azt Orbán természetesen nem kötötte Barroso orrára, hogy ő az, aki népét állandó jelleggel az Európai Unió ellen hangolja. Valószínűleg abban reménykedik, hogy minderről nem tudnak Brüszszelben, és így el tudja hitetni, hogy ő és pártja tudja megállítani a szélsőjobboldal terjeszkedését és az unióellenesség megerősödését. Ugyanakkor abban is reménykedik, hogy szimpatizánsai nem tudnak túl sokat mindarról, amit ő külföldön mond. Ami hívei tudatlanságát illeti a külföldi kritikákkal kapcsolatban, abban Orbán Viktor valószínűleg nem is téved. A Nyilvánosság Klub legutóbbi felmérése szerint a közszolgálati rádió és televízió, valamint a Hír TV Híradójában egyetlen alkalommal sem fogalmazódott meg saját kritika vagy negatív vélemény a miniszterelnökkel kapcsolatban. Ami pedig a magyar kormányt bíráló külföldi politikusi és újságírói véleményeket illeti, azok alig jelennek meg ezeken a csatornákon.

Abban ellenben téved, hogy a külföldi politikusok nem tudnak semmit ármánykodásairól. Már most is tudnak, és ma vagy holnap Vona Gábor szájából hallhatnak egy-két érdekes dolgot a témával kapcsolatban. Ugyanis melyik magára valamit is adó külföldi újságíró fogja kihagyni azt a hírt, hogy Vona szerint ő és elvbarátai nem demokraták? És ha ezt a hírt közlik – és én biztos vagyok benne, hogy közölni fogják –, akkor valószínűleg azt is megemlítik: Vona hozzátette, hogy „az egy héttel ezelőtti Békemenet résztvevői a Nem lesz gyarmat jelszó alatt vonultak fel, amit elsőként a Jobbik hangoztatott”. Összenő, ami összetartozik, ahogy mondani szokták.

Meddig fogja Orbán Viktor kisded játékait űzni? Addig, amíg az Európai Unió engedi. Azt hiszem, hogy hamarosan meg tudjuk, hogy miképpen reagál Brüsszel Orbán Viktor legújabb húzásaira. Ami a médiatörvényt illeti, az az érzésem, hogy az idő már le is járt. Legalábbis ezt veszem ki Neelie Kroes legutóbbi blogbejegyzéseiből.

Ezzel a határozott uniós fellépéssel szemben Kiricsi Karola főnökének valószínűleg le kell tennie a fegyvert, még akkor is, ha Orbán Viktor szívügye az ellenzéki média teljes elhallgattatása. Nem fog sikerülni.

Nem fog sikerülni már csak azért sem, mert az Orbán-rendszer elképzelései a mai világról teljesen hamis alapokon nyugszanak. A jövő az együttműködésről szól, nem a bezárkózásról. És a közvetítő közeg, ha tetszik Hoffmann Rózsának, ha nem, az angol nyelv. Ezen a nyelven folynak a tudományos kutatások az interneten, vagy a viták politikáról, történelemről, irodalomról és minden másról a világon. Fontos dolgokról és kevésbé fontos dolgokról. Ha Magyarország most bezárkózik, még mielőtt komoly lehetősége lett volna bekapcsolódni a világ vérkeringésébe, akkor ez a kormány évtizedekre gátolja meg az ország felzárkózását. És nem csak gazdaságilag.

1544 bejegyzés

Balogh S. Éva 1956-ban, húszévesen hagyta el Magyarországot. Egy szót sem tudott angolul, Kanadában telepedett le, majd a nyelv elsajátítását követően történelem szakon szerzett diplomát az ottawai Carlton Egyetemen.

A mesterfokot az amerikai Yale Egyetemen végezte, orosz és kelet-európai tanulmányokat folytatott, majd történészként érte el a PhD-fokozatot. A Yale-en kelet-európai történelmet tanított, fő kutatási területei a két világháború közötti magyar külpolitika és a politikai pártok voltak. A Hungarian Spectrum néven indított angol nyelvű blogjában (esbalogh. typepad.com) 2007. június 27-én közölte az első cikket, azóta1544-nél tart, egykét kivétellel mindet maga írta. Ez idő alatt 21 349 hozzászólás jelent meg a blogbejegyzések alatt, ezeknek átlagosan 1800-2000 olvasójuk van. Csak az utolsó hónapban majdnem hatvanezer látogatója volt a Spectrumnak, 20 276 Magyarországról 11 447 az Egyesült Államokból, 5687 Nagy-Britan niából, 2884 Kanadából, 2678 Német országból, Szlovákiából 1291, Hollandiából 1057, Belgiumból 935, Ausztriából és Franciaországból 828-828, Romániából 698, Svédoroszágból 633 és így tovább. Balogh S. Évát egy angol anyanyelvű amerikai állampolgár javaslata alapján az idén Pulitzer-díjra jelölték a Hungarian Spectrumban közölt írásaiért.

Kapcsolódó cikkek: Pécs A és Pécs B | Politika és giccs | Santos Globetrotters | Szenes Hanna, az elfelejtett magyar vértanú | Visegrád