Palotás gólja a Honvéd hálójában. De aztán a kispestiek felkötötték a textilt...

MTI

Sokan böngészték az időjárás-jelentést 1950. december 24-én az újságokban. Egyrészt azért, mert karácsony első napján nyitott ki az akkor (is) felújított Városligeti Műjégpálya, s főként azért, mert aznap rendezték a labdarúgó-bajnokság csúcstalálkozóját. Az NB I. zárómérkőzésén az éllovas Honvéd és a mögötte egy ponttal álló, abban az időben Textilesnek nevezett MTK találkozott egymással, a meccs tétje tehát az aranyérem volt.

Az amúgy is nagy mérkőzésből a sors alakított még nagyobbat. A rangadót októberben kellett volna lejátszani, de a Honvéd plzeni és prágai vendégjátéka miatt a derbit elhalasztották. Mire az új időpontot kitűzték, a korszak két vezető klubcsapata elhúzott a mezőnytől, így déli díszelőadással kezdődött az ünnep (a találkozót 12 órától rendezték a Textiles pályaválasztásával, de nem a Hungária körúton, hanem az újpesti stadionban).

„A hőmérséklet szombaton 21 órakor plusz 3 fok volt. Az enyheség tovább tart” – szólt a vasárnap reggeli meteorológiai előrejelzés. Ennek nyomán harmincezer (jórészt férfi-) ember baktatott ki a Megyeri útra, miközben az asszonyok dohogtak odahaza: „Még karácsonykor is csak a foci van!” Attól viszont nem kellett tartani, hogy a szép ruha besározódik, mert az ünneplőt otthon lehetett hagyni: az urak (pardon: elvtársak) ráértek átöltözni, mondjuk, háromkor is. A korabeli hirdetés azt sugallta, volt mit felvenni az ajándékozáshoz, mert a reklámszöveg így hangzott: „Szocialista gyáriparunk újabb diadala, hogy kifogástalan szabású, minőségi kamgarnöltönyök ezrei várják a dolgozókat az állami áruházakban.”

A Textiles-MTK labdarúgói azonban nem vásárolni, hanem teátrumba jártak. Bukovi Márton, a csapat legendás edzője a döntő meccset megelőző péntek és szombat este is előadásra vitte a játékosokat, hogy a labdaművészek ne a maguk, hanem inkább a színművészek fellépésével foglalkozzanak.

A Honvéd viszont a mérkőzésre összpontosított: három nappal a nagy találkozó előtt a Diósdi Csapágyjavító vendégeként tartott gyakorló másfél órát. Diósdi hangulatjavító volt az, hiszen a fővárosiak már a szünetben 11-3-ra vezettek, miután Puskás Ferenc bevágott hatot, a középcsatár Horváth István pedig négyet. (Babolcsay György „egykével” szerénykedett.) Nem is ezt a kilencven percet tették a totó első sorába, hanem a Textiles–Honvédot, ám a többi mérkőzésre sem volt könnyű tippelni, hiszen a szelvényen olyan párharcok szerepeltek még, mint a Debreceni Honvéd–Húsos vagy a Tótkomlós–Autó taxi; nem beszélve a Postás–Miskolci Lokomotív röplabda-, valamint a Csepel–Vörös Meteor kézilabda-találkozóról.

Nem is volt telitalálat azon a héten...

Kispesten a bajnoki trófea
MTI Mármint a szerencsejátékban nem.

A Textiles ugyanis fél óra alatt 3-1-es előnyt szerzett Újpesten. Noha Puskás mindjárt a harmadik percben „beköszönt” Gellér Sándornak, Hidegkuti Nándor és Palotás Péter fordított, majd Kovács IV (az István, merthogy az I Imre, a II József, a III Ferenc volt) hatalmas lövést küldött Grosics Gyula kapujába. „Nem lehetett védeni” – írták utóbb a tudósítók, akik a tribünön kezdték megfogalmazni, miért a Textiles érdemelte ki a bajnoki elsőséget.

Kocsis Sándor közbeszólt: tessék az én fejemmel gondolkodni! A kispesti jobb összekötő rövid időn belül három fejest helyezett el a vetélytárs hálójában, így a második félidő nyolcadik percében már a Honvéd vezetett 4-3-ra. AzMTK szurkolói (elvégre közülük senki sem mondta magáról, hogy „Textiles-drukker vagyok”) egyik cigarettáról a másikra gyújtottak: legalább a szájukban volt Harmónia... Majd füstölögtek tovább, mert Puskás is fejelt egyet, hogy a végén lábbal állítsa be a futballtörténelmi párhuzamra akkor még nem emlékeztető 6-3-as végeredményt.

„Puskás és Kocsis elemében volt. Kevés olyan védelem akad, amely velük szemben eredményesen veheti fel a harcot” – írta az egyaránt mesterhármast elérő két extraklasszisról a Szabad Nép. „Puskás végig a kispesti csatársor s egyben a Honvéd legjobbjának bizonyult” – állapította meg a Népsport. Kevésbé lelkesedtek a kommentátorok a játékvezetőért. „Kallós, aki már hosszú ideje kifogástalanul bíráskodott több első osztályú mérkőzésen, ez alkalommal teljes csalódást okozott. A mérkőzést olyan idegesen vezette, mintha legalábbis neki kellett volna küzdenie a bajnoki címért. Megadott egy lesgólt, és nem látott meg egy tizenegyest.” (Hidegkuti kiugrásakor, melynél az egész Honvéd-védelem leállt, illetve Börzsey János kezezése nyomán – A szerk.)

A rezümé így is pozitív volt: „Az év egyik legizgalmasabb mérkőzése.” Jó esztendő lehetett, ha csak a legizgalmasabbak egyikének minősítették a találkozót... Igaz, a Honvéd 10-1-re verte a Dorogot, 6-0-ra a Salgótarjánt, 7-2-re a Szegedet, egyformán 5-0-ra a Csepelt, a Szombathelyt, a Vasast, és a Textilesnek is akadt 10-1-e, mégpedig a Tatabányával szemben. Noha akkoriban azt is hirdették, hogy „Itt a tél, megfázik – fel a kalappal!”, a teljesítmény tekintetében az volt a jelmondat: le a kalappal!

A vesztesek amúgy sem bánkódhattak sokáig, mert december 26-án – a Népszava Kupa keretében – megrendezték a Textiles-válogatott–Élelmezési válogatott találkozót (2-1), amelyen Börzsey, Kovács I, Sándor Károly, Hidegkuti, Palotás és Kovács IV újból pályára lépett, ezúttal az Üllői úton. Eközben a kispesti hívek némelyike belakott otthon a töltött káposztából, miután nem kevesebb mint hat tölteléket kért. Már ha 1950 karácsonyán volt annyi hús odahaza.

De ez már más káposzta.

HONVÉD–TEXTILES 6-3 (3-3) 1950. december 24., Megyeri út, 30 000 néző. Jv.: Kallós.

Honvéd: Grosics (Garamvölgyi, 83.) – Rákóczi, Patyi, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II, Kocsis, Horváth, Puskás, Babolcsay.

Textiles: Gellér – Kovács II, Börzsey, Lantos – Kovács I, Bosánszky – Sándor, Hidegkuti, Palotás, Szolnok, Kovács IV.

Gól: Puskás (3., 65. és 85.), Hidegkuti (20.), Palotás (25.), Kovács IV (29.), Kocsis (39., 42. és 53.).