Höttges és Maier kapus már fekszik, Vogts is tehetetlen: Sparwasser beemeli az egyetlen gólt

Fotó: AFP

Két német himnusz hangzott fel 1974. június 22-én, a labdarúgó-világbajnokság csoportmérkőzéseinek zárófordulójában: a „nyugatit” több mint 61 ezren, a „keletit” néhány százan énekelték. A futballtörténelem egyetlen felnőtt NSZK–NDK találkozójára keletnémet szurkolócsoport is utazhatott Hamburgba, nyilván erős Stasi-felügyelettel, már csak azért is, mert a mérkőzés mindkét fél számára különlegesen fontos volt: a vb-t, ugye, az NSZK-ban rendezték, az NDK (nem középpályás) irányítói pedig úgy készültek a meccsre, hogy a sportsiker megmutathatja, mennyivel jobb az „innenső” oldalon. Ennek megfele lően a szocialista országot képviselő játékosoknak egyenként kétezer kelet-, valamint két és fél ezer nyugatnémet márkát ajánlottak fel a győzelemért, s a diadalt egyáltalán nem tartották elképzelhetetlennek, mivel egy hónappal korábban, a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjében a Magdeburg szenzációs 2-0-t ért el a Milannal szemben.

A nyugatnémet sajtó persze a találkozó pikantériáját hangsúlyozta efféle címekkel: „Németebb minden német meccsnél”; „Rövidnadrágos osztályharc”, míg az NSZK televíziójának szpíkere ezzel a mondattal kezdte közvetítését a Volkspark stadionból: „Szeretettel köszöntöm a Supercolort élvező nyugati és a mérkőzést fekete-fehérben látó keleti nézőket.”

A favorit természetesen a második világbajnoki címének elnyerésére készülő, 1972-ben Eb-aranyérmes nyugatnémet válogatott volt, melyben olyan extraklasszisok szerepeltek, mint Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Wolfgang Overath, Gerd Müller. Ráadásul az NDK nemhogy nem tartozott a kontinens legjobbjai közé, de – az 1974-es tornán kívül –egyetlen vb-re vagy Eb-re sem tudta kvalifikálni magát. (Több esetben a magyar válogatott állta el az útját, és a hatvanas évek rendszeres találkozásai nyomán minálunk jól ismerték a Ducke testvéreket, Petert és Rolandot, továbbá Erlert, Nöldnert, mindenkit. S az NSZK-ban hiába emlegették a kvalitásokban megmutatkozó különbségen túl a morális fölényt is, idehaza ezt nem feltétlenül fogadták el az emberek, mert akkor már húsz éve élt a doppinggyanú a számunkra oly fájdalmas ötvennégyes vb-döntővel kapcsolatban. Azóta ez csak erősödött itthon és a nagyvilágban egyaránt, hiszen a Der Spiegel című német lap nemrégiben közzétett egy dokumentumot, mely szerint az 1966-ban ezüstérmes nyugatnémet vb-csapat három – meg nem nevezett – tagja is tiltott szert kapott.)

Azon a meccsen még Ferenc császár sem tudott mit kezdeni... Beckenbauer Hamburgban
Fotó: AFP/DPA A doppingban amúgy „világrekorder” NDK labdarúgóit a futballtörténelmi siker lehetősége ösztönözte.Wolfgang Seguin, a Magdeburg–Milan meccs második góljának szerzője, aki a hamburgi mérkőzésen a kispadon ült, azt mondta: „Nem a rendszerért, hanem egymásért és Georg Buschner szövetségi kapitányért játszottunk.”

Igazán jól futballoztak. Már a találkozó háromnegyede is lement, de a mindenképpen továbbjutó nyugatnémetek nem tudtak gólt szerezni, a mostoha kistestvér pedig egyre inkább felbátorodott. Aztán elérkezett a hetvennyolcadik perc... Erich Hamann ívelt előre, Jürgen Sparwasser kibújt az NSZK játékosai között, és príma átvétel, majd lövőcsel után, nyolc méterről, jobbról, menthetetlenül a „rövid” felsőbe emelt. „Hárman voltak körülöttem: Vogts, Höttges és Cullmann – említette utóbb. – De olyan csodálatos ívben érkezett a negyvenméteres átadás, hogy ők nem tudtak mit kezdeni a labdával, én igen.” Ám Sparwassernek korántsem ez volt a legemlékezetesebb nyilatkozata. (Széles körben kifejthette a gondolatait, hiszen valamennyi riporter őt faggatta az aznapi világszám, az 1-0-ás keletnémet győzelem után.) A csatár odáig ment, hogy a következőket közölte a tudósítókkal: „Ez a harmadik olyan gól, amelyet soha nem lehet megkerülni, ha a német futball szóba kerül. Az első Helmut Rahné volt Bernben, 2-2-nél, a magyarok ellen; a második Geoff Hursté az Anglia–NSZK-döntő hosszabbításában, annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy sejteni sem lehet, a labda a kapuvonalon belül ért-e földet vagy sem; és a kollekció most kiegészült az én lövésemmel.”

Sparwasser azon a vb-n ugyanúgy a 14-es számú mezben játszott, mint a holland ideál Johan Cruyff, s a dressze ma kiállítási tárgy a bonni TörténetiMúzeum ban. Egy svájci művészt pedig annyira megragadott a nevezetes gól, hogy 2008-ban, amikor Ausztria és Svájc közösen rendezte a futball Európa-bajnokságot, színházi szóló performance-ban idézte fel a nevezetes hamburgi megmozdulást. Martin Hoffmannt, a gólszerző magdeburgi csatártársát már nem emelték fel ennyire annak idején: „A világbajnokság után szóltam, hogy szeretnék egy gyorsabb autót – emlékezett. – Azt a választ kaptam: járj csak Trabanttal!” A többiek sem voltak feltétlenül boldogok. A cserejátékos Wolfram Löwe arról beszélt: „Óriási az eredmény, de nem biztos, hogy sokra megyünk vele. Így az argentin, a brazil és a holland válogatott vár ránk, míg a középdöntő másik négyesében a jugoszlávokkal, a lengyelekkel és a svédekkel találkozhattunk volna. Az azért sokkal könnyebb csoport.”

Löwe látta jövőt: az NDK a folytatásban csak egy pontot szerzett. Brazíliától még csupán 1-0-ra kapott ki úgy, hogy Rivellino rettenetes erejű szabadrúgásánál a sorfalban álló Jairzinho hirtelen hasra vetette magát, ennélfogva Jürgen Croy kapus azt sem tudta, hol a labda, ám Cruyff Hollandiája már 4-0-ás csapást mért a hamburgi hősökre. Argentína ellen ugyan megszületett a középdöntő egyetlen keletnémet gólja – Joachim Streich érte el –, de az 1-1 nem adott alapot arra, hogy az NDK-ban fáklyás menettel fogadják a nyugatnémeteket „móresre tanítókat”. A keleti rosszkedvet csak fokozta a csoportkörben legyőzött NSZK világbajnoki címe, valamint Overath szúrós megjegyzése: „Köszönet az NDK-nak, amiért a helyes útra állított bennünket.”

Lett volna még egy alkalom NSZK–NDK-rivalizálásra, de közbeszólt a történelem. Az 1992-es Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolásakor egy csoportba osztották a kelet- és a nyugatnémeteket, ám a kvalifikációs szakasz kezdete előtt kihirdették Németország újraegyesítését. Így 1990 őszén a Belgium–NDK Eb-selejtezőből barátságos meccs lett: az volt a szocialista állam csapatának utolsó fellépése. Az NDK Brüsszelben 2-0-ra győzött, s mindkét gólt az az eredetileg drezdai, de akkor már Stuttgartban futballozó Matthias Sammer érte el, aki 1996-ban Németország együttesét vezette az Európa-bajnoki címig.

A „hamburgiak” közül Croy ma egy kereskedelmi, turisztikai, kulturális és sportközpont igazgatója, valamint díszpolgár Zwickauban; Gerd Kische Rostockban él, és szenvedélyes vadász; Bernd Bransch Halléban, a városi sportszövetségben dolgozott nyugdíjazásáig; Konrad Weisének sportboltja van a türin giai Geizben; SiegmarWätzlich étteremtulajdonos Drezdában; Harald Irmscher Bernd Stangének, a fehérorosz válogatott szakvezetőjének az asszisztense; Erich Hamann – aki Vietnamban is edzősködött – nyugdíjas; Hans-Jürgen Kreische játékosmegfigyelő – hol másutt? – Hamburgban; Lothar Kurbjuweit a Carl Zeiss Jena sportigazgatója; Sparwasser változatlanul Magdeburgban lakik, és futballiskolája van Brieselangban; az 1974-ben mindössze tizenkilenc (most ötvenhat) éves Hoffmann a Magdeburg junior csapatának az edzője. Reinhard Lauck lakatosként dolgozott Berlinben, de alig ötvenegy esztendős korában, 1997-ben elhunyt. Az ő sírkövén nyilván a neve van. Sparwasser viszont már 1974-ben azt mondta: „Az enyémre elég lesz annyit írni, hogy Hamburg 1974. Aki arra jár, tudja majd, ki fekszik odalenn.”

NSZK–NDK 0-1 (0-0) 1974. június 22., Hamburg, 62 000 néző. Jv.: Barreto Ruiz (uruguayi).

NSZK: Maier – Vogts, Beckenbauer, Schwarzenbeck (Höttges, 68.), Breitner – Höness, Cullmann, Overath (Netzer, 69.), Flohe –Grabowski, Gerd Müller.

NDK: Croy – Kische, Bransch, Weise, Wätzlich – Irmscher (Hamann, 65.), Kreische, Lauck, Kurbjuweit – Sparwasser, Hoffmann.

Gól: Sparwasser (78.).

Kapcsolódó cikkek: A jobboldal fiatal véleményformálói: Magyarnak lenni tragikus és szép | Maradandó sérülések | Másfél millió emberünk | Szociopoly: a pesti egyetemisták elisszák a segélyt | Verseny a bőségszaruért