Az orosz lány az újévi bálról – Dénes, lánya, Irina és felesége, Elvira

Családi képek

A politikai gazdaságtan tanulására Leningrádba zavart ifjút 1956 miatt hazarúgták, öt évig Kolozsváron lakatoskodott, aztán mégiscsak filmes lett Bukarestben, majd 1973-as disszidálása után Saarbrückenben. Világjáró lett, nyugdíjba vonulása után Pilisvörösváron élt kilenc évig, két esztendeje visszatért Németországba. Most ellenkező irányba menekült társa sorsát mondja el.

Balla Dénessel a Brassaiban, a nyolcadikos felvételin ismerkedtünk meg. Ugyanis Romániában az első hét osztály volt az elemi, nyolcadikban kezdődött a gimnázium.Már bent ültünk a fizikum lépcsőzetes padjaiban, sőt megkaptuk a lepecsételt papírt is az írásbeli dolgozathoz, amikor megjelent az ajtóban az egyébként nagyon szigorú Heinrich tanár úr, és betolt maga előtt egy mezítlábas, rövidnadrágos gyereket –akinek a fehér inge furcsán kidudorodott a hasán –, hogy ez a fiú is velünk fog felvételizni. A srác a Torda-melléki Várfalváról szökött el, mert az apja azt akarta, maradjon az eke szarvánál, ezért eldugta a cipőjét! Dénes mégis legyalogolt mezítláb vagy negyven kilométert Kolozsvárig. Az ingét pedig az útszéli fákról szedett vackor feszítette.

Az öt Balla gyerek között Dénes volt a legidősebb. Kisöccse orosz katyusák hangjától idő előtt született az óvóhelyen. A pincébe zúduló, elcsigázott orosz katonák egyike ledobta a hátizsákját, és előrángatott belőle egy valamikor fehér „májká”-t (hosszú ujjú jéger), odadobta a baba mellé, és szó nélkül távozott. A tizenegy éves Dénesben a születés és a májka emléke egymás mellé került.

A két unoka, akik miatt Zelenográd lett a lakóhelyük
Családi képek Nemcsak az osztálynak, hanem a Brassainak is ő lett a legjobb tanulója, főképpen a természettudományokban jeleskedett. Kollégiumban lakott, és mi, a társai öltöztettük, hétvégeken hol itt, hol ott ebédelt. Néha el kellett dugni, mert az apja részegen bejött a kollégiumba ostorral a fiáért. Dénes elbújt, a papa meg kidühöngte magát, és hazament. A fiú fészke a könyvtár lett. Szégyellte is a szedett-vedett ruháját, de nem emiatt ragadt ott. Mindent elolvasott, bár igazán csak a fizika érdekelte. Mégis katonatiszt szeretett volna lenni szép ruhájuk, biztos megélhetésük miatt, meg hátha a májkaországban tanulhatna! Majdnem így történt. Érettségi után kiküldték a Harkovi Politechnikai Főiskola fizika szakára. ’53 szeptemberében együtt utaztunk, majd együtt sétáltunk Moszkvában. Bár az irodalom és művészet nemigen vonzotta, gyakran fejezte ki magát patetikusan. Ekkor azt mondta: szalmatetős kis falumban mindig nagyvárosokról álmodtam, most itt szalmatetős kis falumra gondolok.

Elsőéves korában meghalt az édesapja, miután már igen büszke volt a fiára. Negyedéven Dénest, román kérésre, áthelyezték a Harkovi Állami Egyetemre, mert otthon elméleti fizikusra lesz szükség. Az eltérő tananyag miatt legfeljebb másodévre akarták átvenni. Ám ő letett hét különbözeti vizsgát, hogy negyedéven folytathassa, sőt befejezte a főiskolát is. Az volt a szavajárása: „A fizika az egyetlen érdekes dolog, minden más kényszermunka!”

1957-ben, az egyetem újévi bálján felkérte Elvira Vasziljevnát táncolni. És elkövette azt a hibát, amit sokan mások is: orosz leányt vett feleségül. A Szovjetunióban nem egy román diák számításból házasodott, jól mutatott a káderlapon az orosz feleség. 1958-ig. Ám akkor Hruscsov kivonta a szovjet csapatokat Romániából, hálából a szép ötvenhatos viselkedésért. Ekkor fordult a kocka: az orosz feleségek teherré váltak.

A Román Tudományos Akadémia Atomfi zikai Kutatóintézetében Dénest is piszkálták Elvira miatt, ráadásul Dénes magyar volt. Jelölték a bécsi atomenergiabizottságba, ösztöndíjajánlatot kapott Berlinből, az USA-ból, de szovjet állampolgár feleségével nem engedték sehova. Többször mondta, nem kötelezhetik arra, hogy Elvira helyett döntsön, és elválni sem hajlandó, inkább elmegy tanítani. A felesége hiába tanult meg románul, nehezen kapott állást, végül az egyetemi könyvtárba került a történelem-tanárnő, de állandóan molesztálták. Sok feleség felvette a román állampolgárságot – külön fejezetet érdemelne a vegyes diákházasságok és gyermekeik sorsa –, de Elvira nem akart a hazalátogatáshoz évente szovjet vízumot kérni. 1962-ben megszületett csodaszép lányuk, Ira, a leendő zseniális matematikus. Ő magyarul is megtanult, mert sokat volt a nagymamával, aki csak magyarul tudott. A munkában kemény és könyörtelen Dénes érzékeny ember volt, Elvira szerint „nincs szó arra, mennyire imádta a lányát”. Szenvedélyesen? Gyöngéden?

Egy alkalommal idősebb úr iratkozott be a könyvtárba, és diktálta Elvirának, hogy 1913-ban született Brassóban, Romániában. A pedáns tanárnő buta módon megjegyezte, hogy Brassó akkor nem Romániához tartozott… A már kandidátus Dénest behívták a Securitatéra, hogy megtudakolják, tényleg nem Romániában van-e Brassó, és akkora pofont kevertek le neki, hogy a földre esett. Ezután Dénesék szép csöndben összepakoltak, és 1972-ben családlátogatóba utaztak a Szovjetunióba, és soha többé nem tértek vissza. Ahogy Bonnban én is féltem beadni a papírt a román követségen, hogy bocsássanak el az állampolgárságból, Dénes is tartott attól, hogy bent tartják. A felesége vitte a bejelentést, hogy végleg a Szovjetunióban marad, majd később, hogy állampolgárságot vált. Azt mondta: azért is menekült, hogy végre magyar lehessen. Úgy is emlegette mindenki: a magyar-orosz.

Harkov egyetemén nyomban docensi állást kapott, Elvira pedig a közel kétszáz éves egyetem történetében az első női vezető lett, a könyvtár élén háromszáz alkalmazott sorsa is tőle függött. Dénes egy osztrák kutatóval közösen írta a Bevezetés az alacsony hőmérsékletek fizikájába című könyvet. Száznál több tanulmánya jelent meg idegen nyelven, külföldre a Szovjetunióból sem utazott, csak „hazai” konferenciákon vett részt, és sokat hívták Dubnába kutatni.

2000-ben utolérte a családot a tragédia. Irinát, Irkát – aki olyan tempóban élt, mintha érezte volna, mi vár rá – egy esztendő alatt elragadta tőlük meg két gyermekétől a rák.

Dénes története úgy indult, mint egy szocialista-realista álomsztori arról, hogyan lesz egy tanulni vágyó parasztfiúból ostoba apja ellenére atomfizikus, aztán az egész történet román kommunista lázálomba torkollott. Mérgemben is említem mindezt, mert nagyon szerettem volna Balla Dénes sztoriját filmre vinni. A pilisvörösvári időszakban több magyar filmet készítettem. Ennek a vázlatát is beadtam a Duna TV-hez, és ők szokás szerint pályáztak vele a Magyar Történelmi Filmalapítványnál. Ám azt válaszolták, őket ez nem érdekli, nem támogatják. Nekem pedig a nyugdíjból nem telik, hogy maszekalapon megcsináljam, ezért is mondtam el, hogy valahol megmaradjon Dénes története.

Most felhívtam, hogy tudassam vele, legalább beszélek róla. Elvira vette fel a telefont. Dénes 2008-ban, ötvenévnyi, bűnéül felrótt házassággal a háta mögött, 75 éves korában meghalt. A felesége szerint Dénes a lányával pusztult, halálába szinte belerokkant, feladta az életet, húsz év tanítás után nyugdíjba vonult. Zelenográdba költöztek, Moszkva mellé, az ország Szilícium-völgyeként emlegetett hajdan zárt kutatóvárosba, ahol Ira élt és halt, ahol az unokák közelében lehetnek. A fiú unoka (23) jogász, a kislány (20) pszichológiát tanul.

Úgy tudtam, hogy Bukarestben eladták minden holmijukat, úgy jöttek el. Ez veszélyes lett volna, mondta Elvira, aki nehezen viselte a román–szovjet viszony romlását, és őrült honvágya is volt. Amit bírtak, magukkal vittek, a mamának pedig volt kulcsa, így a család még megmentett dolgokat, de a bútorok meg a lakás elveszett. Dénes állását, a bejelentése ellenére, október végéig tartották a kutatóban.

– Mentalitása és a házasságunk határozta meg Dénes egész pályáját – ismerte el a telefonban az asszony. – Elvárhatta volna, hogy vegyem fel a román állampolgárságot. Akárhogy alakult, ő elégedett volt a sorsával. Mindig mondogatta, nincs szégyellnivalója, soha nem árult el, nem csapott be senkit. Tisztességgel élt.

Egy pillanatra megállt.

– Még valami apróságotmondanék róla, István. Dénes erős dohányos volt, de csak az erkélyen engedtem rágyújtani. Amikor dolgozott, és már nem bírta, fogta a sapkáját, és indult. Imádott Bárszik nevű macskája vele ment. Leült, és leste, hol tart. Mikor elnyomta a csikket, Bárszik ugrott, és lökte volna be az ajtót; ha azonban Dénes nyomban rágyújtott egy másikra, esőben, hóban is végig kitartott mellette. A férjem mondogatta is: látod, ő tudja…

Itt megszakadt a vonal. Már nem hívtam vissza, így csak sejtem, miért került bele Bárszik is a történetbe.

Kapcsolódó cikkek: Parti Nagy Lajos: Nemzeti dettó | Zöldmezős agyberuházás | Pillanatragasztó | Mi születik? Ki születik? Mire van (volna) szüksége? | Olvasás