könyv a hatodik születésnapra, ezt tudtam küldeni
a kórházból, nem érti persze, mi az a hullámzó fényű
kör a lapon, nem látja még az összefüggést a távoli,
izzó tömeggel, amibe korábban annyiszor próbált már
belenézni, csak később érez majd rá, és megdöbben,
hogy ez a valami teszi láthatóvá a papírt, a lapokon
keresztül önmaga torz szikráját továbbítva a retinára,
és tovább sugározva az agyba, de a kisfiam most még
csak lapozni tud, próbálja elképzelni, hogy valahol,
még tőlem is távolabb, vannak más égitestek is, amik
nem férnek el a kertünkben, de még a világ legnagyobb
kertjében sem, persze neki most csak annyi a nagy tér,
amennyi az új színes tévénkből elé vetült eddig, ehhez
kell hozzáigazítania később a bolygókat, a körülöttük
keringő holdakat, aztán a távoli csillagokat, és miután
megérti, hogy a Nap is csak egy közülük, ráadásul nem
is a legfényesebb, mindent kezdhet elölről, de ez jóval
a sugárterápiáim után lesz, sőt, jóval a bomlásom után,
akkor már nem tartom rajta a szemem, mert nem is lesz,
de karácsonykor még egy otthoni ágyról nézek szét,
átlapozom a csillagászati könyvet, amit szülinapjára
küldtem, majd elolvasom az utolsó sci-fit, addigra ő is
megismeri a hatágú vágást a hasamon, eszébe jut róla
a sötét égbolt, majd az ágyon félrebeszélve próbálok
ülve maradni, próbálom odaadni neki A kis herceget,
közben észrevétlenül tanul meg félni a feketelyukaktól,
így nem lesz meglepetés, ha nyomtalanul eltűnök

Áfra János (1987), kötete még nincs.

Kapcsolódó cikkek: MSZP, a magát váltó párt: Merre van balra? | Rohanunk… | Tényleg tutajoztak a makik | Van élet a benzin után | Uram