Ez az elektronikus levél néhány napja érkezett sok évtizedes barátomtól, Paultól, akivel hajdanán együtt múlattuk az időt tudósítóként Pekingben, s aki idővel a világ talán legkeresettebb kalandozó újságírójává-írójává vált.

Sajnálatos módon az óriásmajmoktól, az emberevőktől, a cápáktól és a dél-amerikai kokainbáróktól eltalált Afganisztánba is, ahol tavaly három repeszt kapott a fejébe; alig élte túl.

PAULNAK OLASZ VEZETÉKNEVE VAN, ám minthogy ausztrál szülőhazája tipikusan bevándorló ország (fociélete például tele van délszláv származékokkal), ezzel sokat nem törődött, feleséget is a kínai diaszpórából választott magának. Ám történt, hogy leánya a világhálón rábukkant egy hivatalos olasz közleményre, miszerint azok, illetve azok leszármazottai, akik nem mondtak le önkéntesen olasz állampolgárságukról, mind a mai napig ilyen állampolgárságot (s vele útlevelet persze) kérvényezhetnek. Pault a dolog nem izgatta, a lányát annál inkább, mivelhogy egy ausztrálnak meglehetősen nehéz az Európai Unióban – kivált Nagy-Britanniában, ahová nyelvi okok miatt értelemszerűen gravitál – munkavállalási engedélyt kapni. Rábeszélte tehát Cathy a papát, próbáljanak élni ezzel a lehetőséggel, hiszen az ő ükapja (Paul dédapja) olasz tengerészként érkezett valamikor a XIX. század végén Ausztráliába, s nincs nyoma annak, hogy valaha is foglalkozott volna olaszsága feladásával.

AZ ÜKAPA TÖRTÉNETESEN Pantellerián, e Szicília és Tunézia között félúton fekvő olasz szigeten született: ezt kellett igazolni, aztán meg „lepapírozni” a vérségi vonalat, amely őtőle Paulhoz és Cathyhez vezetett. Ennek megtörténtével a konzul ünnepélyesen felavatta mindkettejüket, mint olasz állampolgárokat, s Paul megírta nekem, ha netán Pestre jönnének, „lengetni fogják” az olasz útlevelüket. Egyébként egy szót se tud olaszul se ő, se a lánya. Alighanem azzal a jogukkal se fognak élni, hogy bármely olasz választáson szavazzanak. Mert ez a jog mostantól az övék.

MINT A TÖRTÉNETBŐL LÁTNI, az EurópaiUnió valóban gazdagszik kettős állampolgárokkal, ám ebben a gazdagodásban a haszonelvűség játszik főszerepet. Uniós útlevelet olyanoknak jó kapni, akik az uniós jótéteményektől állampolgársági okoknál fogva el vannak zárva. Látni továbbá a történetből, hogy a nyelvi és történelmi ismeretek teljes hiánya nem kizáró ok. Ha innen nézzük, Paul esete olyan, mint egy sokadik generációs latin-amerikai magyaré, ki ugyan nyelvünket egyáltalán nem bírja, de talán érzelmi és/vagy hasznossági okoknál fogva, a jure sanguinis alapján igényt tart egy magyar útlevélre.

ANNYIRA FELLELKESÜLTEM Paul barátom hirtelen fellelt olaszságán, hogy megírtam neki: eddigi öt könyve mellé írhatna egy újabbat is Alex Haley „Gyökerek”-jének a mintájára. Hajózzon el Pantelleriára, nézzen utána az ősöknek, hátha kijön belőle egy jó sztori. Válaszul ezt kaptam: „Sajnos Bandi, ezt már 1984-ben megtettem a feleségemmel és a lányommal. Találtam egy kis falut, tele olyan emberekkel, akik a nevemet viselik, és én voltam az első hazatérő. Fura lényekbe ütköztem. Úgy terveztük, két hétig maradtunk, ám amikor Pantelleria feltűnt a horizonton, engem valami egészen sötét, megmagyarázhatatlan érzés fogott el, és már akkor tudtam, hogy nem tartozom oda. Végül három napot töltöttünk ott, a végén menekülőre fogtam. Nem hiszem, hogy valaha is visszamegyek Pantelleriára.”

Kapcsolódó cikkek: A harminchat évesen nyugdíjas katonák | Titokzatos múmiák a kínai sivatagban | Luca és Ida öröksége: az élet kialakulása | Tejportestvérekkel a Csikágóban | Trianon okai