Mindenesetre én vittem magammal – mindenre készülve – egy József Attilakötetet. Ajánlottam, hogy addig is olvasok belőle. Rendben, nem vagyok egy Galkó Balázs, Jordán Tamás se. De nem volna azért mégis szép? Ki is választottam, mit olvasnék. Aztán mégis az a döntés született, hogy amit nézünk, az fontos, mert hátha kiderül valami. Nem vitatkoztam, ki vagyok én, hogy vitatkozzak.

Tehát most beírom ide szépen, a nagyapámtól megörökölt kötetből. A lapok kicsit sárgák, a szélen töredeznek, nem tudom, meddig tart még, de ha eddig kitartott, a következő születésnapig még bírni fogja. Tehát.

(MAGYARORSZÁG MESSZIRE VAN...)

-
Tettamanti Béla Magyarország messzire van, Magyarország hegyeken túl van. Onnan, rigókkal, éneklőkkel, Jönne rövidke szoknyácskában, Hajnal volna, Szellős, Világos, Szép, tiszta üllők csengenének.

Uram, nem látta Magyarországot? Tudom, nehéz a nyelve.

Tudom, nehéz a szívem.

Uram, nem látta Magyarországot?

Lányok, sokan, szaladnak, Akár a reggeli szél, Hajuk lobog a keleti égen.

Ő pedig kövér kalácsot fon, Karcsúbb ő a liliomillat estéli árnyékánál.

Uram, nem látta Magyarországot? Ott ősz van, Kicsike kertjeinkbe Zörgő, száraz virágokat ültet Az ur.

Tartottam volna egy kis szünetet, rádiósszemmel nézve hosszút, mondjuk, öt másodpercet.

Aztán valahogy megjött a kedvem, és gondoltam, fel is olvashatnánk még egyetkettőt, és nem is csak József Attilától, és nem is abból az időből, ami 1936 és 2010 között eltelt. Annyi költészet van, csak úgy ömlik a költészet Magyarországon. A Facebookon haikukat írnak. A tinédzserek próbálgatják magukat. Nagy költőink vannak, nálam tíz évvel fiatalabbak. Talán húsz évvel is.

Ez az igazság pillanata, ahogy mostanában mondják. Kinyitottam én egyetlen kötetet is az elmúlt nyolc évben? Elolvastam éhesen – ahogy mondjuk húszéves koromban szokásom volt – egyetlen irodalmi folyóiratot is?

Nem.

Miért nem?

Mert az úgynevezett fontos és sürgős és izgalmas dolgok tartottak fogva. Mint aki rátapad a képernyőre, csak mert ott állandóan mozog valami.

Jó, néha a Fedél nélkül verseit, mert megvettem, hogy ne fázzon annyira, aki árulja, legyen neki egy fröccsre való, vagy egy szendvics, és kidobni nem akartam, mert kidobni az ember az Auchan meg a többi szép vastag katalógusait szokta a következő kukába. Ez azért más. És olvasom a metrón. Tudják, milyen jó versek vannak néha abban is? Nem hiszek a fogadalmakban, se az újéviben, se a költészetnapiban. De tudják, mi történt? Az ország nézte az élő adást, én meg ültem a sárguló József Attilámmal, és olvastam. Sokkal, sokkal többet mondott. Jó, egy kicsit egyedül voltam ezzel a stúdióban, de a költészettel így van, többnyire egyedül van vele az ember. Vagy még egyedül sincs, mert csak a költészet van, maga meg benne, elmerülve.

Ennyit akartam csak mondani.

Kapcsolódó cikkek: Szexmunkások mini-Amszterdamja az 53-as mellett | apró | Mi teszi sztárrá az orvost? | Pornófilm - szexoktatás az iskolában | Túléltük Izlandot