Django Reinhardt és a Nouveau Quintet – a háborús évek alatt a hegedűs Grappellit Hubert Rostaing klarinétos helyettesítette

Duncan Schiedt

Talált, süllyedt. Jean-Baptiste Reinhardt, aki Django néven lett világhírű, 1910. január 23-án látta meg a napvilágot.

Django Reinhardt kultusza az utóbbi évtizedben az internetes platformoknak köszönhetően még inkább felerősödött. A gitáros a harmincas-negyvenes években készült felvételei megtalálhatók a videómegosztókon. A szinti (vagy manouche) dzsessz elemeit felhasználják-megújítják a muzsikusok, Snétberger Ferenctől Roby Lakatosig terjed a magyar skála.

Django Reinhardt szintó (azaz német cigány) művészcsaládba született Charleroi mellett (Belgium). Kölyökzenészként hegedűn, bendzsón és gitáron játszott. Az életrajzi források kiemelt helyen kezelik azt a tragédiát, ami 18 éves korában, 1928-ban érte. Django neje abból élt, hogy celluloidszalagokból virágcsokor-utánzatokat kötött. Bella és Django lakókocsija kigyulladt. A zenész meg akarta nézni, egér mocorog-e a lakókocsiban, s az égő gyertyát ráejtette egy köteg celluloidra. Megsérült a (fogó!) bal keze, kisujját és gyűrűsujját nem tudta többé rendesen használni. Másfél évet töltött szanatóriumban, s kidolgozta azt a technikát, amellyel sérülése ellenére is le tudta fogni a bonyolult akkordokat is.

– A sérült ujjak és a gitár-hegedű összeállítás miatt sok „hegedűbarát” és akkordikus elemet használt – vélekedik Joe Fritz, az ismert klarinétos. Annyira azért mégsem butította le a gitárjátékot. Illés Ferenc, a Swing Manouche Projekt gitárosa (aki honlapfejlesztőként elkészítette itthon a djangoreinhardt.lap.hu-t) viccesen jegyezte meg, amikor egy-egy bravúros gitárfutamról faggattuk: ezt két évig gyakorolta.

Django alakját idézi Woody Allen A világ második legjobb gitárosa című filmjében (1999). A harmincas évek (fiktív) gitárvirtuózát, Emmet Rayt azzal ugratják barátai, amikor fellépésre készül, hogy „itt van Django Reinhardt”. Ray arcára kiül a páni félelem. Pontosan tudja, hogy Django mellett egy gitáros sorsa a teljes megsemmisülés.

Reinhardt pompás muzsikusokkal vette körül magát. Stéphane Grappellivel 1934-ben találkozott egy műsor felvételén. Roger Chapuval, az öccsével, Joseph Reinhardttal és Louis Vola bőgőssel megalakult a Quintette du Hot Club de France. A húros ötös 1939-ig több száz (kitűnő minőségű) felvételt készített Franciaországban. ’40 táján már nem volt ember Franciaországban és Angliában, aki ne hallott volna az ördöngös Django és a hegedűvirtuóz Grappelli parádéjáról. 1939 szeptemberében a zenekar Angliában turnézott (s játszotta pél dául a vándormotívumok alapján komponált Hungaria című számot!), amikor kitört a háború. Reinhardt visszatért Párizsba, Grappelli Londonban maradt. A háborús években Hubert Rostaing ugrott be klarinétozni (aki később Yves Montand zenei igazgatójaként vált ismertté).

1946-ban – újra Grappellivel – egy jegyrendszert népszerűsítő francia klipben tűnik föl. S kezdődik a másodvirágzás, rögtön a három hónapos amerikai úttal. Melynek során Django a dzsesszes alapú, de mégis mélyen európai hangzásvilággal megbolondította az amerikai közönséget. A bebop kényes tengerentúli sztárjai persze fintorogva fogadták.

Joe Fritz szerint az írástudatlan Django Reinhardt dzsessztörténeti jelentősége abban áll, hogy első európai zenészként átütő sikert ért el Amerikában. – Mindez persze jót tett a franciák nacionalizmusának is. Gyorsan fölfedezték, hogy Django francia. És mondhatták, hogy most már nekik is van egy világmércével mérhető dzsesszmuzsikusuk.

– Ellington hívta meg – idézi alakját Varga László, a Swing Manouche Project „hobbizenésze”, aki klarinétozott, majd gitározott és tenorbendzsón is játszott a Stú dium Dixielandben, amúgy csapatépítő tréner.

– Amerika azonban nagy pálya volt neki. Azt hitte, mint minden európai zenész, aki nekivág az óceánnak, hogy tárt karokkal várják. Dzsesszt játszik, mondták a háta mögött, de ez csak olyan európai cigánydzsessz. Visszajött csalódottan, s folytatta, ahol abbahagyta. Készített még pár lemezt, aztán 43 évesen elvitte egy agyvérzés. Tipikus zenészsors. A születésnapján majd lehörpintünk az emlékére egy pohárka pálinkát.

A Django-stílusban játszó pesti zenekar nagyon jól szól. Nincs lemezük, csehókban játszanak, teljesen úgy, mint a példaképnek tekintett világhírű előd. Ez a muzsika – tudják jól – szűk rétegnek szól, de elégedettek azzal, hogy a vájtfülűeket szórakoztatják. A hallgatóság – tizenöttől hetvenig – felettébb lelkes. Django Reinhardt Amerikából visszatérve még éveken át föllépett, de már nem volt olyan erőteljes, mint azelőtt. 1951-ben visszavonult, Samois Sur Seinben telepedett le, a ház falán emléktábla áll. 1953. május 16-án halt meg.

Kotta nélkül, tökéletesen

Hogy milyen mélyről indult Django (Jean-Baptiste) Reinhardt, a dzsessz történetének egyik legnagyobb hatású gitárosa, arra elég elmesélni a történetet. Amikor 18 éves korában első lemezét felvette, a szerződést így szignálta: „Jango Renhard banjoïste” – azaz nem is kicsivel jobban tudott zenélni, mint írni. A manouche (francia nyelvű cigány) családból származó zenész többé-kevésbé véletlenül Belgium szülötte, életműve sokkal inkább a francia kultúra része. Django ráadásul a népnévből zenei stílust teremtett: az általa létrehozott manouche dzsessz máig az egyik legtöbbet játszott dzsesszműfaj.

Swing Manouche Project – Jakab Viktor, Földváry Balázs, Illés Ferenc és Varga László
Móricz Simon A kamaszkorától Párizsban élő muzsikus a harmincas évek elején fedezi fel Ellingtont, Joe Venutit, Louis Armstrongot és fordul teljes egészében a bendzsótól a gitár felé. A Quintette du Hot Club de France Európa egyik legfontosabb zenekara volt. A legenda szerint egyébként tanultabb társai arra próbáltak rávenni Djangót, hogy legalább kottát tanuljon meg olvasni. Erre sem volt hajlandó...

A sikerek titka – félelmetes tehetségén túl – egy új műfaj megteremtése volt: a korabeli dzsessz és a manouche népzene vegyítése. A dzsesszből jött a gitár, a hegedű, a bőgő, míg a népzenéből a klarinét és a harmonika.

Mindig a dzsessz avantgárdja izgatta. Ő volt az első, aki Franciaországban bebopot játszott. A csalódást hozó amerikai kirándulás után Django ebben a stílusban is nagyot alkotott. A Samois Sur Seine-ben 1953-ban regisztrált nyolc felvétele sokak szerint a dzsesszgitározás csúcsa. A francia kisvárosban 1968 óta évente fesztivált rendeznek, az általa létrehozott „manouche jazz” népszerűsége töretlen. Django – akinek utódai, Noé és David is híres muzsikusok Franciaországban – hihetetlenül népszerű a francia zenerajongók körében: születése százéves évfordulóját Párizs is ünnepli, a leghíresebb fővárosi dzsesszklubokban, a híres „Rue des Lombards” bárjaiban több koncertet rendeznek a tiszteletére. Jellemző Django francia kultuszára, hogy a legutóbbi francia nyelvű dzsessztörténet (melynek szerzője Laurent Cugny zongorista, a Nemzeti Jazz Zenekar volt vezetője) címlapján két híres ember látható: Duke Ellington és Django. Cugny így fogalmaz: „Legtöbben a Milestone-t idézik, mint a világ első modális szerzeményét. De az valójában Django Reinhardt 1952-es Fléche d’orja volt”. (Balázs Gábor, Párizs)

Kapcsolódó cikkek: Hobo életműdíjat kapott a Fonogram-gálán | Lyukak a dzsessztörténetben | Egy balkáni nő Magyarországon | Randevú Myrtill-lel | Snétberger, a díszpolgár