Megálló következik, többen felállnak, eltakarják a szemben ülőket. Addig a vakokon gondolkodom, eszembe jut az óvatos, puha, mindig megtorpanásra kész járásuk. Az a sajátos, emelt fejtartás. Hogy soha nem néznek a lábuk elé. Sokan leszállnak, újra megnyílik előttem a tér, és látom a szemben levő üléssort. A nő továbbra is mereven ül. Ötven és hatvan között járhat, közelebb az ötvenhez. Csinos, barna szoknyát visel és hasonló színű, barna kiskabátot. A nyakában gyöngysor, a fülében hozzá illő fülbevaló. Ki van lakkozva a körme.

Megint megálló következik, ismét elém áll valaki. A kilakkozott, halvány rózsaszín köröm jár a fejemben. Körmöt lakkozni nehéz, még a látóknak is, nagy gyakorlat kell hozzá. A nő biztosan nem maga lakkozza a körmeit. Manikűröztetni jár, ami arra utal, hogy nem volt mindig vak. Ez a régi életéből maradt szokás, amit nem ad fel. Vagyis elvesztette a látását. Van egy szomorú, idősödő férje, aki mindig megdicséri a körmeit. Van a városban manikűröslány, aki mindent tud róla, aki előtt a szemüvegét is le szokta venni. Leteszi a fekete napszemüveget a kisasztalra, amíg az ujjait a vesetálkában áztatja. Nem is. Van egy lelkifurdalástól gyötört, megnyomorított lánya, aki rendszeresen lakkozza neki a körmeit, és előtte hosszan egyeztetnek, hogy milyen szín legyen. A lány gyűlöli az anyja eres kezét, és az undorodik az aceton szagától.

Újra látom a nőt, most az arcát nézem, meg a haját. Gondosan nyírt és festett haja van, legalább kéthetente jár fodrászhoz. Nyilván ez is a szomorú férjnek szól. A nőnek valaha gyönyörű, kék szeme volt, de aztán egy balesetben elvesztette a látását. Autóbalesetben. Nem. Egy trópusi szembetegségben. A férj diplomata, egy egzotikus országban éltek, a nőt megtámadta a gyógyíthatatlan szembetegség. Svájcban is kezelték, de csak átmeneti javulást sikerült elérni, pedig rengeteg pénzt kifizettek a beavatkozásokra. Nem. A nőnek valaha gyönyörű, borostyánbarna szeme volt, a férje annak idején tulajdonképpen ebbe szeretett bele. A szemidegdaganatot néhány éve diagnosztizálták, elvesztette a látását. Nem is tekinti magát vaknak, csak alkalmazkodott ehhez a különös, tulajdonképpen felháborító helyzethez. Nem. A nőnek zöld szeme van, és csak átmenetileg vak, mint a szerelem. Retinaműtéten esett át, néhány hétig óvakodnia kell a fénytől, azért viseli a fekete szemüveget. A fehér botot a férje unszolására vette, mert kiutalták, de tulajdonképpen szégyelli. Mikor kiváltotta, elképzelte a jól ismert kirakatban a mellbetétes fürdőruhákat, és majdnem visszafordult. Amikor aztán mégiscsak bement a gyógyászati segédeszközök boltjába, vert a szíve. Még a végén azt hiszik a járókelők, hogy neki is műmelle van, vagy ilyesmi. Utólag is volt egy kis rossz érzése, hogy a villamosról vajon nem látta-e meg valami ismerős. Másik boltba kellett volna menni, gondolta, de ezt ismerte, évek óta erre járt haza. Tömeg tódul befelé, most a felszállók fogják el a kilátást. Valami nyugtalanít, de nem tudom megfogalmazni, mi az. Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben, és érzem, hogy van itt valami anomália, amit a tudat még nem fogott fel. Aztán egyszer csak eljut az agyamig, mi nem stimmel. Megörülök, mint a felügyelő, aki hirtelen rájött, hogy van a történetben egy kis puzzle-darab, ami nem illeszthető az össz képbe.

Ez az! Ez nem stimmel! A nőn karóra van! Miért visel karórát? Valószínűleg ékszernek hordja. Ez is a régi életéből maradt, egy szokás, amihez görcsösen ragaszkodik. Az aranyórát nehéz fölvenni, babrálni kell a csatjával. A férje szokta bekapcsolni, és ideges tőle, mert nehezen megy. De nem meri megkérdezni, hogy minek ez még mindig. Évek óta semmit nem mer kérdezni, csak válaszolni mer, de azt is óvatosan. És valahányszor elkésik reggel, mindig azt gondolja, hogy ez is a rohadt karóra, vagyis a felesége miatt van, mert megint a csattal kellett vesződnie.

A tömeg az ajtó felé sodródik. Meglátom a cipők között a nő magassarkúját. Ezek szerint felállt. Az ajtó felé tart, most tetőtől talpig megnézhetem. A kezében papírszatyrok, rajtuk a lakberendezési áruház felirata. A másik kezében tartott fehér bottal nem tapogatja a földet. Nem, mert a fehér bot egy vitrázsrúd. A nő nem vak.

A karórát pedig, amit visel, a fiától kapta. Hamisítvány. És nem is pontos, mert amikor a nő kiszáll, látja, hogy a metró órája tizenkét perccel többet mutat, mint az övé. Az óra öt euróba került, és a fiú azt mondta a tengerparton a barátnőjének, hogy nem baj, ezt kapja, és kész. Nem akart többet költeni, mert már a barátnőnek is vettek egy csomó cuccot, és mert valójában nem is szereti az anyját.

Kapcsolódó cikkek: Bukás volt az idei karácsonyi szezon? | Karácsonyt ünneplő keresztényekre nyitottak tüzet Egyiptomban | Koszovóban karácsonyozik a szerb államfő | A tíz legbénább karácsonyi ajándék | Karácsony másnapján már húsvéti tojást árusít a Tesco