A HOMLOKZAT MÁR KÉSZ A Newseum, a hírtörténet múzeuma Washingtonban

MTI/EPA - Shawn Thew

Tovább pontosítok: nem minden lap, minden nyomtatott periodika hanyatlik tragikus gyorsasággal. Az, amit szórakoztató sajtónak neveznek, sokkal kevésbé érzi a válságot. És persze továbbra is sok újságíró dolgozik az elektronikus médiában, különösen a feltörekvő online sajtóban. Bizarr ez a szóösszetétel, hiszen utal Gutenberg mester gépére, ami alól a könyvlapok, majd újságok kikerültek.

A tendenciát sokan sokféleképpen értelmezik. Tény, hogy az utóbbi években felnőtté váló nemzedékben a rendszeres újságolvasó ritka jelenség. Nincs időm rá, mondják harmincas ismerőseim. Hétvégén elolvasom a mamámnál, mondja a negyvenéves, sikeres internetvállalkozó. Egy másik azt mondta, megkapja a híreket a mobilján, s ha nagyon érdekli a dolog, az interneten még mindig utánanézhet. Egyébként tévét sem néznek, filmet is csak a laptopon. A lapoknak és a kiadóknak a legfájóbb a hasonló "feltörekvő" réteg elvesztése. Azokat az elvesztett olvasókat kevésbé gyászolják, akik pénzhiány miatt mondanak le az olvasásról. Ők ugyanis nem számítanak a hirdetési torta elosztásakor.

Kérdés persze, hogy miért kellene harcolni a korszellem ellen. Elvégre, vetik fel, a komolynak nevezett lapok is piaci termékek. Ha nem fogy, hát annyi. Egyébként is az elmúlt két évtizedben több más szakma, ágazat is gyakorlatilag kihalt nálunk, és a fejlett Európában is. Az újságírók csak követik a szénbányászokat és szövőnőket. A világ nem marad média nélkül, a hírnek, véleménynek megannyi korszerűbb közvetítője van. Sőt! Az új modell demokratikusabb is, hiszen az internetes sajtóban gyakorlatilag bárki jelen lehet, véleményt mondhat, tudósíthat, leleplezhet. Az új modell szerint a civil "újságírás" forradalmasítja a poshadt brancsot. Ez a tendencia egyébként felbukkant már az internet előtti évtizedben, amikor azzal bocsátották el a privatizált helyi lapok munkatársait, hogy őket majd felváltják az ingyen, vagy pár fillérért dolgozó tudósítók. Olyan műfajokra, mint riport, tárca, esetleg irodalmi melléklet pedig nincs szükség, mert elveszi a helyet a hirdetés és a helyi protokollhírek elől. Az újságíró, aki megpróbálja feltárni a dolgokat, esetleg értelmezni a történteket, drága és zavaró tényező a helyi politikával való viszonyban. Így szólt a kapitalizálódó magyar sajtónak az első üzenet.

Népszerűek a szexuális apróhirdetések a japán lapokban
REUTERS - Benoit Tessier A tendencia nem állt meg. A magyar szerkesztőségek szegényednek. A tudósítókat visszahívják, a szerkesztői, olvasószerkesztői állásokat spell-checkerre cserélték. Az újság már nem megbízható forrása a nemzeti és egyetemes műveltségnek. A nyelv is züllik. Az internetet eluraló gátlástalan tahóság, kéjes gyalázkodás, kerülő utakon becsempészi magát a lap felségterületére is.

De vissza az időszellemhez! Valóban pótolja-e a ma még létező napi sajtót az online? Egyelőre azt tapasztalom, ott nem is próbálkoznak ezzel. A hírportálok, hírkeresők (mint a Google News és társaik) egyszerű paraziták a hírpiacon. Az internetre kényszerült lapok és hírügynökségek termékeit árulják a maguk hasznára, hiszen így a hirdetési bevétel hozzájuk kerül. De egészen hasonlóan működnek az általánosabb internetes portálok is. Jó esetben kiegészítik a régi média cikkeit, önálló kutatást, szaktudást igénylő saját produkció ebben a szektorban alig van. A bloggerek is többnyire a napi sajtót rágicsálják, azon kérődznek. Egyébként így van ez az elektronikusnak nevezett régi médiában is. Az újságcikk megjelenését követően azonnal végiggördül portálokon, rádiókon, tévéken. És általában soha nem említik, honnan vették (el) a sztorit. Talán azért, mert a régi média szabad szellemi vadászmezőnek számít.

Az új médiában van viszont bőven vélemény-újságírás. A képernyő mindent elvisel. Az internetes médiát jellegzetesen a bulvár túlsúlya jellemzi. A szórakoztató lapok, a kereskedelmi tévék és az online portálok együtt dolgoznak azon, hogy az elemző és értelmező sajtót, médiát helyettesítse a kukkoló média. Végül ez válik normává, s a csökkenő példányszám miatt pánikoló komoly lapok is követik őket. A mai folyamatok arra utalnak, hogy az általában is igénytelenné váló társadalomnak mind nagyobb része fogyaszt szívesebben másodlagos frissességű instant médiát. Nem gondolom, hogy minőségi információkhoz, riportokhoz, elemzésekhez csak újságpapíron lehet hozzájutni, de egyelőre nem látok más olyan médiát, amely hasonló sokoldalúsággal akarná szolgálni a társadalmat.

Munkavállalók a francia L'Equipe szerkesztősége előtt
REUTERS - Benoit Tessier A sajtó ebben a mai, kihalásra ítélt állapotában is a politika, a gazdasági monopóliumok, a kormányzatok ellenőrzésének leghatásosabb eszköze. Ahogy ezt az Economistban olvastam: "a sajtó a kormányokat a közvélemény bírósága előtt tartja". Másképpen, ha nem létezne ez az intézmény, akkor eggyel kevesebb olyan fórum lenne, amely a társadalmat megtestesítheti a hatalmakkal szemben. A másik út a társadalom tovább atomizálódása, intézményes elhülyítése, a politika bulvárosodása. Úton vagyunk errefelé, és nem tudom, kinek lesz ez jó. Nagyon kevés az esély, hogy a züllést és pusztulást megállítsák. Az üzlet nem látszik érdekeltnek abban, hogy fenntartsa a veszteséges ipart. És ha kimondják egy brancsról, hogy elavult, annak vége. Az újságolvasás ráadásul családi ügy, akik nem olvasó családokban nőnek fel, csak akkor kapnak rá, ha valamilyen módon "beetetik" őket. Például iskolában, könyvtárban, pluszköltséggel. A politika ebben feltűnően nem érdekelt. A mai magyar hatalom, a liberális elvek jegyében tartja távol magát az ágazat gondjaitól. Pedig az állami elektronikus média, a színház, a film, a könyvkiadás, az irodalmi folyóiratok alapítványokkal, dotációval való támogatása létező gyakorlat. Értékeket őriznek így meg. Ha nem tennék, csak egy-két zenés színház maradhatna meg, s nem készülne annyi magyar film sem. Igényes szépirodalom se nagyon.

A lapokat még nyomják.

Kapcsolódó cikkek: A képernyő túloldalán: Erőszak, vér, szex | Galamus-csoport – a liberális véleményportál | Miért hagyjuk, hogy így legyen? | 2009 legjobb klikkjei: élő óra és menő szüleink | Banálisan profi