A család távol, az új ház már félig kész

VIASAT3

Az adás lényege: a tévések keresnek egy rászorult családot, s egy hét alatt fölépítenek számukra egy kacsalábon forgó kastélyt. Johnsonékat vagy Byerséket arra az egy hétre, amíg az építkezés tart, elviszik egy lakóbusszal Disneylandbe, vagy más olyan, általuk vágyott helyre, ahol megbízható távolságra vannak álmaik megvalósulásától.

A régi házat kamerák jelenlétében szétverik. S a profi dizájnerekkel, építészekkel, önkéntes segítőkkel megkezdődik a nyilvános építkezés. Előzőleg az önkéntesek kifaggatják a család tagjait álmaikról, szokásaikról. A szobák, a terek, a szökőkutas udvarok a vágyaknak megfelelően épülnek, a költség nem számít, mert ott áll a tévéműsor mögött a megannyi szponzor és még több segítő, aki szakmájában, szabadidejét feláldozva válik aktív szereplővé.

Persze, igazi amerikai heppiend vár a nézőre, a "rászorultak" a végén meglepődve, örömkönnyekkel szemükben veszik birtokba az új építményt. De én is meghatódtam, amikor a rákos kislány apja arról mesélt, hogy minden centjük elment gyerekük gyógyíttatására, ezért nem jutottak az utóbbi években egyről a kettőre. Amerikai a show több eleme is, leginkább az, amikor a család megérkezése előtt egy hatalmas buszt állítanak a ház elé, hogy az új tulajdonosok ne lássák, mi várja őket. A fogadásukra összegyűlt tömeg kórusban kiabálja: "Menjen a busz!", mire az lassan, méltóságteljesen tovagördül, hogy a család elé táruljon maga a csoda, új otthonuk.

A Viasat3 augusztus végétől már az új szériát adja. Tehát nem késtünk le semmiről, lesz rá alkalom, hogy belekukkantsunk ebbe a végletekig fokozott, a befolyásolás magasiskolájának számító show-műsorba. Ami - a maga érzelgősségével, manipuláló fortélyaival együtt - sokkal többet jelent, messzebbre mutat bármelyik Big Brothernél. Nálunk az Aranyágon kívül talán nincs is tradíciókkal bíró jótékonysági műsor, az Egyesült Államokban egész iparág telepedett a televíziós akciókra, amelyek egyszerre szolgálják a társadalmi koherenciát, a szolidaritás erősítését, adva a műsornak némi dokumentumízt, dramaturgiát és olyan show-elemeket, amelyek szórakoztatva mutatnak példát mások elfogadására, adott esetben segítségnyújtásra.

Mi lenne, ha nálunk is működne valamiféle hasonló, házátalakításnak nevezett életfelújítás? - tettem föl a kérdést többeknek.

- Nem működne nálunk, vagy ha igen, nagyon döcögősen - felelte kérdéseimre Detre Annamária pszichológus. Ennek fő oka a társadalom mentális zavarodottsága, s nem pusztán a legendás magyar irigység. A fő gond a pszichológus szerint az a mindent elöntő negativizmus, ami az országot jellemzi.

- Persze, nem szabad általánosítani - folytatta a pszichológus -, de olykor én is hajlok arra, hogy ez valami ősi, karakteres átok. Az átlagember nem tudja szabályozni, hogy a negatív információkból mennyit engedjen át a szűrőjén. Hagyjuk, hogy hasson ránk a sok-sok negatívum. Ha pedig valaki mindenben a rosszat látja, nem fog szabadságot kivenni azért, hogy másnak építse a házát akár egy tévéműsorban is. Ahhoz, hogy ne irigykedve nézzek arra, hogy másvalaki kap, vagy éppen az adott pillanatban többet kap nálam, az is kell, hogy jobban tudjak örülni mások apró-cseprő sikereinek. Ennek kialakításában a média sokat segíthetne - de nem segít. Igaz, vannak kivételek. Ismerek olyanokat, akik kitartóan keresik azokat a terepeket, ahol segíthetnek, de a nyilvánosság nem favorizálja őket. Azért, hogy egy-egy családnak megvalósuljon az álma, egy nagyobb közösségnek is szorítania kell. Ezt nem lehet törvényekkel szabályozni.

Házépítés Carterrel
Népszabadság - Velledits Éva - A társadalomban úgy öröklődnek a segítés, illetve a hagyományos és az öncélú irigység mintái, hogy azok beépülnek a hitrendszerbe - jegyzi meg Detre Annamária, aki úgy alakította át "önmagát", hogy ismert és sikeres színésznőből lett ismert és sikeres pszichológus. - Erről sokszor magunk sem tudunk. Pedig a hétköznapokban, egy-egy közlekedési konfliktus során is azt látjuk, milyen sok ember gondolja úgy, hogy semmi sem számít, csak hogy ő túlélje az "ütközést". Ez is akadálya annak, hogy örülni tudjunk mások boldogulásának. Ahhoz, hogy itt egy rászoruló szegény családnak álomház épüljön, egészséges lelkületű társadalomra volna szükség. A közösségi tudat iránti fogékonyság kialakításának legjobb terepe az iskola. A gyerekeknek a szenvedélyes tanárok sokat segíthetnének. A felnőttek szemléletén nehéz változtatni.

Hankiss Elemér is említést tett a negatív individualizmusról. De úgy véli, igenis van igény és készség a görcsös állapotok feloldására. A szociológus szerint nincs minden veszve, új reformkor előtt állunk. A rendszerváltást követő elvadult egoizmust a pozitív együttműködés időszaka követi. Számtalan példa van arra kicsiny falvakban, hogy az emberek az értelmes helyi célokért összefognak. Nem befolyásolja őket a politika buta világa.

Hankiss szerint a két évtized alatt megteremtettük ugyan a jogállami kereteket, de a társadalmi, közösségi próbálkozások tekintetében eltékozoltuk az időt. Az élet minden területére rátenyerelő politika elfojtotta a kezdeményezéseket. Mindez nem jelenti, hogy ne lehetnének gyors változások. 1956-ban néhány nap alatt meg tudott változni a társadalom gondolkodása. Van erre mai, konkrét példa is. A média helyesen reagált azokra a gyalogosbalesetekre, amelyek során gyermekek is életüket vesztették. Egy év elég volt arra, hogy sokkal több autós legyen óvatos, álljon meg a zebrák előtt. A jó példa is fertőz, jegyezte meg Hankiss Elemér.

Arról, hogy az amerikaihoz hasonlóan létezik-e magyar álom, a szociológus ezt mondta:

- Ez azt jelenti, itt is, ott is, hogy az alulról jöttek fölkapaszkodhassanak. Ez nálunk nehezebb, mint Amerikában, mert a falusi ť
ť szegény gyerekek eleve esélytelenek. Sok a rossz példa, ami azt erősíti, hogy nem a tanulás, a tisztesség és a jó szándék a fontos, hanem a kapcsolat meg a törleszkedés. Az, hogy egy fiatal házaspár számára a szép, komfortos lakás vagy ház elérhetetlen álomnak tűnik, nálunk sem éppen ritka. Úgyhogy szerintem nyugodtan lehetne próbálkozni ezzel a házépítő műsorral!

Kérdés persze az is - és ez is több beszélgetés témája volt -, hogy miként lehetne megtalálni a sok-sok között azt az egyetlen sorsot, amely nem irigységet, följelentést, hanem együttérzést vált ki. Azt a családot, amelyik a nagyobb közösségnél nem vágja ki a biztosítékot, hanem ellenkezőleg: amolyan "alkotó sajnálatra" érdemes, és miután megtörténik a csoda, tudnak élni vele.

- Tudom, hogy manipulálnak, mégis hat rám, és a végén nem mérgelődöm amiatt, hogy rászedtek, hanem csettintek: ezek jó ügy érdekében manipulálnak, összetartozásra nevelnek - így vélekedett Antalóczy Tímea szociológus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, az MTA Politikai Tudományok Intézetének főmunkatársa. Antalóczy, aki könyvet írt a tévés szappanoperák befolyásoló mechanizmusáról, elmondta, az amerikaiakra nem lehet panaszunk, emlékszünk rá, hogy Jimmy Carter volt amerikai elnök a Habitat for Humanity projektjében Vácott vett részt szociális házépítésben; a szervezetről eléggé keveset lehet hallani mostanában.

Mi történne, ha a hazai házalakítás során egy roma családra esne a választás? - kérdeztem.

- Erős lenne a társadalmi felzúdulás - hangzott a válasz. - A lappangó érzékenységekre is figyelni kellene. De egy ilyen műsor talán valamelyest tompíthatná a romákkal kapcsolatos feszültségeket. Ami persze nem egyszerű a nyilvánosságban, a Győzike-show ezt jól példázza. A főhőst akkor kezdték a tévénézők elfogadni, amikor elkezdett nem romaként viselkedni. A kutató szerint, számolva nyilván a szűkebb lehetőségekkel, a műsor hazai adaptációjában óriási lehetőségek rejlenének. Terápiás jelleggel vezetné be Magyarországon.

- Az amerikai társadalomban a XIX. század második felében oly erős volt a gazdasági fejlődés - fogalmazott Glant Tibor, a Debreceni Egyetem észak-amerikai tanszékének vezetője -, hogy néhányakban - Rockefeller, Carnegie - megfogalmazódott: megkeresett pénzüket vissza kell forgatniuk a társadalomba. Fokozta az adományozó kedvet, hogy sokan szegényen kezdték pályájukat, s villámgyorsan lettek gazdagok. Ez a mítosz, mint lehetőség máig él Amerikában. A gazdagok városfejlesztési, munkavállalói és egészségbiztosítási projektekbe fektették a pénzt, s kialakult a kultúra finanszírozásának széles körben elterjedt rendszere. Máig ez a mintája az önkéntes segítségnyújtásnak. Magyarországon is van azért szándék arra, hogy a bajba jutottakon magunktól segítsünk - árvizek idején látjuk ezt -, de nem alakult ki annak a kultúrája, hogy aki ad, az magas társadalmi megbecsülésben részesül. Az említett tévéműsort nem ismerem minden részletében, de a szemlélet alakításában fontos szerepe lehetne.

Utánanéztem annak is, föl lehetne-e húzni nálunk az álomházakat egy hét alatt. Nos, ennek nincs technológiai akadálya. Pitkó István, a mosonmagyaróvári Pitkó Cocoon Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, a standard házakat ki lehet hozni négyzetméterenként 220-250 ezer forintból. A költségek akkor sem haladnák meg a 350-400 ezer forintot, ha különleges igények merülnének föl. A könnyűszerkezetes házépítés elterjedt, beton nélkül is lehet alapozni - mondta az ügyvezető, és hozzátette: csak a képzelet és a pénztárca szab határt az építkezésnek.

A Viasat3 tudatos műsorpolitikájának része olyan, külföldön sikeres formátumok megvásárlása, amelyek a csatorna fő célcsoportját, a 18-39 éves nőket szólítják meg. Ez volt a cél akkor is, amikor A nagy házalakítás című produkciót megvettük - tájékoztatott Varró Balázs, a Viasat Hungária Zrt. PR-vezetője. - Az adásokat a kora esti idősávban vetítettük, amikor csaknem 70 ezer néző követte figyelemmel a műsort, de olyan epizód is volt, amely 86 ezres nézőszámot produkált. A műsor sikeresen futott le, s nemcsak további évadok, hanem hasonló típusú műsorok megvásárlását is tervezzük. (Amerika-szerte az egyik legnagyobb riporteri show házigazdája, Oprah Winfrey is hasonló jótékonysági műsort vezet mostanában, s ennek epizódjai szintén szerepelnek a csatornán.)