BARTA KRISZTINA

38 ÉVES, utazásszervező, Budapest

Sajnos magyar iparról alig-alig beszélhetünk, illetve én alig tudok valamit, ezért elsősorban az élelmiszeripar termékei jutnak eszembe. Számomra a téliszalámi az abszolút csúcs. Aztán ott a párizsi, bár azt nem nevezném csúcsnak, a tokaji bor, a jó magyar paprika. Ám hozzá kell tennem, gyerekkoromban mintha mindennek jobb íze lett volna. Viszont ami minőségi, az tényleg jó, tényleg ránk jellemző. Ebből kellene több, mert csak kiváló áruval léphetünk ki a nemzetközi piacra, és itthon is szívesebben vesszük meg azt, ami jó minőségű. Ezzel én is így vagyok. Konzervekből, mélyhűtött ételekből, zöldségből, gyümölcsből mindig a hazait keresem. Lehet, hogy szerencsétlenebbül néz ki, mint a külföldi, de sokkal finomabb. Fontos lenne, hogy több helyben termesztett, készített áru legyen a boltok polcain. Segíteni kellene a kistermelőket. De ha a recept magyar, és az alapanyag is innen származik, akkor szerintem lényegtelen, hogy szlovák vagy román kéz rakja-e össze. Persze jobb lenne, ha itthon készülne.

HELMECZI BÉLA

31 ÉVES, értékesítési kontroller, Mátészalka

Sok minden eszébe jut ilyenkor az embernek: Erős Pista, tokaji bor, de én most túllépnék ezen. A magyar zene sosem volt világhírű, kivéve a magyar blackmetalt. Azon belül a Tormentor mindmáig az egyetlen, aminek hallatán még Dél-Amerikában is összefut a nyál a metalrajongók szájában. Köszönhető ez a frontembernek, Csihar Attilának, aki a keményzenében igazi hungarikummá vált.

A hétköznapi áruk esetében elsősorban a minőséget keresem, de külön öröm, ha hazai. Viszont nem kell foggal-körömmel ragaszkodni mindenhez, ami magyar. El kell ismerni, hogy egy román dolog is lehet überjó és egy magyar is ultragáz. A lényeg, hogy szemünket és magyarságtudatunkat ne árnyékolja le semmiféle túlzás. Nem üres ideológiák mentén kell kiabálnunk, hanem csendesen és lelkesen a régi hagyományainkat ápolni és megtartani. Nincs itt nagy ördöngösség. Kivéve a Tormentorban, mert az maga az ördöngösség.

A Tormentor együttes
KIRSCH J. ANDRÁS

29 ÉVES, újságíró, Budapest

Sokaknak bizonyára egy paprikafüzérrel körbecsévélt betyár ugrik be a magyar termékről, ám elvonatkoztatnék a népies vízióktól. Vegyük például a filmművészetet. Akárcsak a cseh művek esetében, a klasszikus magyar filmeket is körüllengi egy sajátos, csak rájuk jellemző életérzés. Ám például Tímár Péter Csapd le csacsi! című filmje bármily tökéletes képet is nyújt a rendszerváltás korabeli Magyarországról, kétlem, hogy egy más nemzetiségű ember képes lenne átélni. A film minden percében megjelennek a magyar retró életképei, mellyel a teljes társadalom képes azonosulni. Ezek biztosítják a valódi nemzeti identitást. A Parti Nagy Lajos által írt Fagyott kutya lába kaliberű kötetből vagy a Sose halunk meg jellegű filmből hiányzik a szirupos, melldöngető operettmagyar pátosz, mégis 100%-os hungarikumok.

A hétköznapi termékek esetében is fontos a magyar áru, hozzá tartozik a múltunkhoz, kultúránkhoz, de nem akarok álszent lenni. Én a minőség alapján mérlegelek, a származási hely számomra másodlagos. Ennek ellenére azt gondolom, ha eltűnnének a magyar termékek a piacról, az maga lenne az apokalipszis. A kultúra és a nemzeti identitás szintjén egyaránt. Olyanokká válnánk, mint a birodalmi klónhadsereg: megszűnne az egyéniségünk, illetve – sportolóink teljesítményeit leszámítva – mindaz, amire büszkék lehetünk. Hogy a gazdasági következményeket ne is említsük.

ROZSNYAI MARGIT

61 ÉVES, pszichológus, Budapest

Az 1848-as forradalom előtt a magyar termékek vásárlására buzdították az ország lakóit, és ez akkor sikerült. Nyilván más idők jártak, de ezt ma is követni lehetne. Én törekszem arra, hogy magyar árut vásároljak. Megveszem, kipróbálom, és ha beválik, utána mindig azt keresem. De számomra magyar terméknek számít még a természet is: növényeink, állataink, kincseink. A pilisi len, ami relictum endemizmus, ereklyefaj, itt született, csak itt él ma is. A szürkemarha, a gyógyvizeink, a hegyeinkben megbúvó ásványok, vagy személyes kedvencem, az aszúsodást előidéző tokaji gomba, ami nélkül nem lenne tokaji bor sem. Tudom, ezek nem „termékek” a szó szoros értelmében, de azokká tehetnénk őket úgy, hogy turistákat hívunk az országba, akik mindezt megcsodálhatják. A gyógyvizek, az ásványok… Vicces belegondolni, hogy mindez már akkor itt volt, amikor még nem is létezett Magyarország. És itt lesz akkor is, amikor – ha felelőtlenül bánunk saját értékeinkkel – talán már nem lesz Magyarország.

STOFF CSABA

40 ÉVES, szerkesztő-újságíró, Budapest

A vaníliás karika, a régi Sport szelet, a Boci csoki! Így, ebben a sorrendben. Aztán persze jön a többi, a piros mogyorós csoki, a Francia drazsé, a Duna-kavics, ennek már a neve is nagyon magyar. A rendszerváltozás után meg is ijedtem, mert pár kedvenc eltűnt a boltokból, átalakult kicsit, ám szerencsére visszatértek. Hogy ezeket hol gyártják, igazából ebben az esetben édes mindegy. Ha az íze a régi, az számomra ízig-vérig magyar. Ha csak egy határral arrébb megyek bármerre, még csak hasonló finomságokkal sem találkozom. Nem tudom, ezeket lehet-e külföldön kapni, de ha igen, jó lenne, ha mindenki tudná, ezek bizony magyar termékek.

Régebben a magyar termékeket propagáló reklámkampányokat túl erőszakosnak éreztem, és a hazai áruk minősége sem volt a legcsábítóbb. Mostanában viszont azt veszem észre magamon, nemcsak az árat nézem, de az eredetet is, és egyre több minőségi terméket találok, ami magyar. Ilyenkor azt veszem meg. Bár nem köteleztem el magam kizárólagosan a magyar áru mellett, mégis szívesebben teszem azt a kosárba.

VANYEK JUDIT

29 ÉVES, rendezvényszervező, Páty

Számomra a magyar termék a Nógrádi ropi! Nagyon szeretem! Elsősorban azért, mert nosztalgikus hangulatba kerülök tőle, és az íze tényleg utánozhatatlan. Rengetegféle ropi kapható itthon, de a Nógrádi az Nógrádi... Külföldön pedig hasonló ízeket még nem tapasztaltam. De azért nem csak ropi van a világon! Magyar termékről szólva leginkább a gyerekkori emlékeimből meríthetek: Tisza cipő, kecskeméti konzervek. A külföldi, főleg a kínai termékekkel összevetve a magyar áru minőségileg jobb, de árban sajnos nem mindig versenyképes. És ott van az operett! Külföldön sokszor jobban ismerik a magyar operettszerzők darabjait, mint nálunk. Szerencsére ma már sokan tesznek azért, hogy ezt a nemzeti kincset megőrizzük. És ne feledkezzünk meg a magyar népművészetről, a kalocsai hímzésről sem. Egy országnak ezek az egyedi termékek adják meg a sava-borsát. Nekem nagy vágyam, hogy eljussak egyszer Madeirára, hogy láthassak igazi madeirai csipkét… Más pedig azért vágyik Magyarországra, hogy megsimogathasson egy magyar vizslát, lásson vágtázó ménest a Hortobágyon, vagy lángost egyen a Balatonon.

VARJASI BÉLA

56 ÉVES, kézbesítő, Vecsés

A magyar termékről az élelmiszerek és a kultúra jut eszembe. Az előbbiben mindenképpen benne van a Pick szalámi, a gulyásleves, a nokedli, a Túró Rudi, a tokaji aszú, a barackpálinka, a szilvapálinka, a Zwack Unikum, és mint vecsési, természetesen mondom a vecsési savanyú káposztát is. Ám ez csavaros, mert ezt az ottani svábok tették híressé. Az élelmiszerek magyarsága szerintem az ízesítésen és az alapanyagokon múlik. Más íze van az itthon termett zöldségeknek, gyümölcsöknek, haszonnövényeknek és a hazai tenyésztésű állatok húsának, mint a külföldinek.

Ha vásárolok, bevallom, elsősorban az árakat nézem. Sajnos az ember nem teheti meg mindig, hogy a minőség legyen az elsődleges szempont. Persze az is biztos: a magyar termékek között is van silányabb. Régen a termelő, a gyártó a nevét adta a termékhez. És a nevével a szívét-lelkét is. Büszke volt arra, amit csinált. Ilyesmivel ma már egyre ritkábban találkozom.

A kultúrában a néptánc, a népzene és a magyar cigányzene semmihez sem hasonlítható magyar termék. Vagy a magyar balett, ami világhírű művészeket adott a világnak. És mivel jelent meg nekem is regényem, nem akarom kihagyni a sorból a magyar irodalmat sem. Régi és kortárs költőinket, íróinkat ismerik, olvassák a nagyvilágban. Közülük is Kertész Imre az, aki Nobel-díjasként leginkább öregbítette hírnevünket.