|
 Bajnai Gordon miniszterelnök Viktor Zubkov orosz delegációvezetővel Reviczky Zsolt
A napirenden lévő kérdések közül a Déli áramlaton kívül szinte semmiről nem sikerült megállapodnia a magyar és az orosz kormány képviselőinek a Magyar–Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság tegnap Budapesten tartott ötödik ülésén – tudtuk meg. A háttértárgyalások elhúzódása miatt egyórás késéssel kezdődött ülés nyilvános megnyitóján Bajnai Gordon miniszterelnök kifejezte reményét a számos lehetséges együttműködési terület fejlesztése iránt.
A konkrétumok közül az orosz–olasz Déli áramlat gázvezeték magyar szakaszát majdan üzemeltető cég alapító okiratának aláírását jelentette be. Ezt később a két érintett állami vállalat, az orosz Gazprom, illetve a Magyar Fejlesztési Bank képviselője – orosz részről Alekszandr Medvegyev vezérigazgató-helyettes, magyar részről Erős János vezérigazgató – írta alá.
Az egyórás késés forrásaink szerint nem véletlen. Úgy tudjuk, a napirenden lévő kérdések közül a Malév kapcsán komoly vita alakult ki az orosz és a magyar fél között. Kérdés, hogy a magyar állam hajlandó-e pénzt letenni a jelenleg orosz állami tulajdonú magyar nemzeti légitársaság megmentése érdekében. A magyar kormány tartozásleírásokat ajánl, míg az orosz fél alighanem pénzt vár.
Mind Viktor Zubkov, az orosz delegációt vezető első miniszterelnök-helyettes, mind Oszkó Péter pénzügyminiszter kitért a Paksi Atomerőmű lehetséges bővítésére, amelynek leendő pályázatára információnk szerint már bejelentkezett az orosz Atomsztroekszport. Viktor Zubkov megemlékezett a Déli áramlathoz kapcsolódó, Mol–Gazprom-gáztároló tervéről is, Oszkó Péter pedig a mezőgazdasági termékek kivitelét szorgalmazta.
Értesülésünk szerint a háttértárgyalásokon szóba került a Mol ötödrészét tavaly az osztrák OMV-től megvásárolt orosz Szurgutnyeftyegaz kérdése is. Ismereteink szerint a magyar kormány a – magántulajdonú – Mol vezetésének vélhető álláspontjával egybecsengően a Kreml-közelinek mondott orosz magáncég esetleges kilépésének lehetőségeit firtatta, amire orosz részről határozott elutasítást kaptunk.
Megkeresésünkre a magyar állami források továbbra is hallgatnak arról az elképzelésről, miszerint formálódna egy állami, orosz többségű, hazai kisebbségi tulajdonú magyar gázszolgáltató cég. Ugyanakkor kérdésünkre Alekszandr Medvegyev állította: a Gazprom a mostani ülésen hallott először a felvetésről. E szerint a most furcsa helyzetű EMFESZ fogyasztóinak esetleges átvételére a magyar kormány egy új társaság létrehozását ajánlgatja az orosz kormánynak.
 Alekszandr Medvegyev állítja: a Gazprom most hallott először az állítólag formálódó újmagyar gázszolgáltatóról Reviczky Zsolt
A lehetséges új cég kapcsán tegnap is élénk találgatások folytak. A Gazprom sokak szerint húzódozik. Az orosz gáztársaság ugyanis régóta hirdeti: egyik ügyfelének sem biztosít árkedvezményt. Az EMFESZ által a fogyasztóknak biztosított, mintegy 8 százalékos diszkont korábbi, feltáratlan orosz–ukrán háttérkapcsolatokra vezethető vissza, aminek a Gazprom az orosz–ukrán gázválságokkal véget vetett. Orosz körök lapunknak még abban az esetben is kizárták a különleges árkedvezmény lehetőségét, ha egy magyar társaság a Gazprom többségi tulajdonában lenne.
De a magyar kormány ötletétől a jelek szerint hazai jelöltje, az állami villamos művek se túl lelkes. Eközben mindkét oldalról más cégek is részt kérnek a majdani társaságból. Ez ugyanis önmagában nem rossz üzlet: a lehetséges menetrend szerint abban a – valóban nem várt – esetben, ha az EMFESZ bármely ok folytán nem tudná ellátni fogyasztóit, a MEH-nek egy másik céget kellene kijelölnie a fogyasztók folyamatos ellátására. Vagyis egy társaság –árversenyt követően – megkaphatná a magyar gázpiac ötödét jelentő ügyfélállományt. A lehetőségeket rövid időn belül megvizsgálják.
AlekszandrMedvegyevmegerősítette azokat a híreket, miszerint a Gazprom továbbra is várja annak a gáznak a mintegy 150 millió dollár ellenértékét, amit – szavai szerint – tavaly az év első négy hónapjában tőlük az EMFESZ úgymond ellopott. (Ezt követően a Gazprom leállította EMFESZ-es gázszállításait. Ez idézte elő a magyar gázcég furcsa, az addigi tulajdonos tudta nélkül végrehajtott, máig ismeretlen körnek történő eladását.)
Eközben Góczi István EM-FESZ-ügyvezető ismételten közzétette: a cég hivatalosan nem tárgyal ügyfélkörének átadásáról, az ellátás folyamatos.
Kormányközeli forrásaink az EMFESZ-ügy kapcsán leszögezték, hogy a kabinet várakozó állásponton van a gázellátás további biztosítása tekintetében. Abban az esetben, ha ennek záloga egy új gázszolgáltató cég megalapítása lenne, azt a kormány csak teljességgel átlátható tulajdonosi szerkezet mellett tudja elképzelni, amelyben a magyar állam nem lehet kisebbségi pozícióban – tette hozzá forrásunk.
|