Fenn az ernyő, nincsen kas

Fenn az ernyő, nincsen kas – olyan helyzetekre alkalmazzuk ezt a mondást, amikor valaki többet igyekszik mutatni magáról, mint ami valójában. Orbán Viktor miniszterelnök a The Wall Street Journalnek adott interjújában ennek adta tipikus példáját. A színpadi díszletet szépen kifestette, mögötte azonban ott van maga a valóság: a romhalmaz. A miniszterelnök állításával szemben ugyanis Magyarország a lehetőségeinél rosszabbul teljesít! Nézzük a tényeket, nos, nem akármilyen szakértők által készített elemzések alapján, akik egyrészt-másrészt alapon elemeznek. Nem is az ellenzék politikusainak nyilatkozatai, hanem magának az Orbán-kormánynak a dokumentumai alapján, amelyek közül a legfrissebb a konvergenciaprogram.

2010 és 2015 között a GDP reálértéke hozzávetőleg a potenciális lehetőségként számba vehető 16-20 százalék helyett csak öt százalékkal emelkedik. Az EU centrumához képest ebben az öt évben Magyarország tehát nem közelít, hanem lemarad. A mi számunkra még ennél is elkeserítőbb, hogy nemcsak a centrumtól, a legfejlettebb országoktól való távolságunk növekszik folyamatosan, hanem a periféria államaitól, vagyis azoktól az országoktól is, amelyeket még nem is olyan rég magunk mögött tudtunk.

A beruházások reálértéke 2015-ben is elmarad a 2010-es szinttől. Még a legoptimistább kormánytervek sem számolnak azzal, hogy a beruházások volumene idén növekedni fog, és a 2014-re vonatkozó előrejelzések is legfeljebb a stagnálásban bizakodnak. A beruházások reálértékének immáron tartós csökkenése azzal jár, hogy a tőkeállomány a jelenlegi kormányzati ciklusban összezsugorodik. A versenyszektor beruházása reálértéken még 2014-ben is csökkenni fog, az egy százalék alatti reálkamatláb ellenére is. Még tragikusabb, hogy a beruházások aránya még az amortizációt sem fedezi. Utoljára ilyen alacsony a trianoni békediktátum után volt, amikor Magyarországot feldarabolták és jóvátételre kötelezték.

A magyar export 2010–2015 között csak annyival tud növekedni, amennyivel maguk a külgazdasági piacaink bővülnek. Ezzel dicsekedni azért nem érdemes. Egy nyitott gazdaságú állam versenyképességének alfája és ómegája, hogy többet tudjon eladni, mint a fogadó országok növekedése. Kivitelünk relatív versenyképességének eltűnése különösen meglepő annak fényében, hogy az export növekedésének egyik fő forrása éppen a rendkívül versenyképes autógyártás.

A fogyasztás öt év alatt összességében csak 2,1 százalékkal nő, ami túl azon, hogy elfogadhatatlanul alacsony, valódi társadalmi drámát takar. Mutatja az elszegényedés mélységét és kiterjedtségét. Beszivárog mindennapi életünkbe, egyre többször éljük meg az ellehetetlenülést. A fogyasztás 2010. évi szintjéhez képest a legfrissebb tervek szerint már csak 0,4 százalék az éves növekedés, ami riasztó jövőt vetít előre.

A foglalkoztatottak létszáma évente legfeljebb 40 ezerrel tud bővülni, ha ebből levonjuk a közfoglalkoztatottak és a külföldön munkát vállalók közel 30 ezres létszámnövekedését, akkor nem sok marad. Hol van már a „tíz év alatt egymillió munkahely” alapján adódó évi 100 ezer új munkahely! A versenyszférában kevesebben dolgoznak, mint 2010-ben.

A költségvetési hiány leszorítása csak névleges. A 2010 óta bekövetkezett deficitcsökkenést teljes egészében a mintegy 350 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári járulékok, és a korábban felhalmozott nyugdíjvagyon államosításával fedezték. Csak a portfólió részeként államosított állampapírok hozama több mint 100 milliárd forint volt. Gyakorlatilag minden más, költségvetési egyenlegjavító intézkedés csak arra volt elég, hogy a romló növekedési kilátások mellett ellensúlyozza a 16 százalékos lineáris személyijövedelemadó-rendszer és a hozzáépített családi adókedvezmény bevezetésének hatását.

A GDP-arányos államadósság jelenleg hozzávetőleg ott tart, ahol az Orbán-kormány a Bajnai-kormánytól átvette. Most 80 százalék körüli az államadósság mértéke. Ez aligha ad okot büszkeségre. Az államadósság a kormányzati propaganda folyamatos, bizonygató kommunikációja ellenére érdemben nem csökken. Az évenkénti 1 százalékpontos csökkenés kisebb, mint annak a 350 milliárd forintnak a hatása, ami a 2010. októberig magánnyugdíjpénztárakba fizetett járulék államosítása miatt a költségvetési egyenleget javítja. Ez az államosítás viszont egyúttal az állammal szembeni nyugdíjkövetelést is keletkeztet, ami a jövőbeni adósságot növeli.

Így fest a valóság, amiből embert próbáló lesz kivezetni Magyarországot a következő kormánynak. Akkor lesz csak igazán szükség a buzdításra: „Hajrá, Magyarország!”.

A szerző országgyűlési képviselő (MSZP)

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.