Dombóvár városka, melynek neve mostanában legtöbbször csak önkormányzati csörték és méltatlan helyi politikai „játszmák” híreként jut médiafigyelemhez, bizony évek, sőt évtizedek óta őrzi és ápolja, sőt –maga eszközeivel – népszerűsíti Szenes Hanna, „a szeneshannák” (holt ifjak, leányok s töredékben túlélő, immár idősek) erkölcsi példáit. Az akkori nagyközség, már 1947 nyarán méltó emlékművet állított a több száz, helyből elhurcolt és megalázott zsidó polgártársnak, ahol évről évre július első vasárnapján összegyűlnek, összegyűlünk főhajtásra. (Persze, az is igaz: évente változó létszámmal és buzgalommal…) Legutóbb a kutakodó sajtóhírvadász ezt is olvashatta (volna) a távolból: „A Hana bőröndje című zenés-prózai előadást a dombóvári zsinagógában megtekintő közönség tanúja volt annak, ahogy Pataki Ferenc, a város díszpolgára leleplezi a zsidó áldozatok emlékművéhez eligazító, Mártírok kertje feliratú táblát. Az egybegyűltek ezután részt vettek az egykori gettóra emlékeztető tábla és szikla felavatásán a Deák Ferenc utca elején elterülő ligetes részen.” (Infodombovar.hu, 2011. október 2.) S élve a mostani lehetőséggel, hadd említsek meg még néhány további – a Szenes Hanna személyére, családi kapcsolataira, ifjú élete emberi mozzanataira is szépen fókuszáló publikációt is – mindezt az utókor (olykor joggal háborgó vagy nyugtalan) kollektív tudásának gyarapítására. Ilyenek például a következő – a tudomásunk szerint bolti és közkönyvtári forgalomban is – hozzáférhető munkák, mint Erky-Nagy Tibor: Dombóvár tegnap és tegnapelőtt (Dombóvár, 2006), Takács Istvánné: A dombóvári zsidóság története (Dombóvár, 2007), Takács Istvánné–Müller Ádám: Fürdőélet Dombóváron (Dombóvár, 2011). Mindezekben fotók, családi és baráti visszaemlékezések, s „emberszagú” történetek tucatjai, hiszen a neves vállalkozó Spitzer/Sas család, rokonság vendégeként Anny (azaz Szenes Hanna) levelei maguk is számos hely- és kortörténeti eseményről tudósítanak, igaz, vidékről…

Nem részletezem: Szenes Hanna emléke él, még akkor is, ha ez – magam is szomorúan tapasztalhattam – származása miatt ma ismét szánalmas, névtelen közösségi „levelezők” tollát-csőrét csípi is. De nekik is hadd idézzek végezetül két sort Szenes Hanna verseinek egyikéből: „És mentünk a pusztán éhezve, szomjazva, / De velünk volt Isten, nem voltunk elhagyva.” Többen is hisszük, hogy Hanna/Anny példája és bátor fasizmusellenessége a jelen és a jövő bármely fiatalja számára valódi példát jelent, akárha a tananyagként formálódó új etikatankönyveinkben a világ igazai és/vagy a pesti srácokkal közös örök tablókon!

dr. Kriston Vízi József

múzeumi kultúraközvetítő, Dombóvár

Kapcsolódó cikkek: Demokráciaromboló vagy gyógyító erő az LMP? | Demonstrációk | Élet Orbán után, avagy kell-e nekünk demokrácia? | Haskó László: Geréb | Felkaptuk a fejünket