- Marabu Törvény születik otthon a hungarikumok összegyűjtésére, megőrzésére, terjesztésére. Nagyon jó, ha egy nép összeszedi és védi azokat a tárgyi és szellemi alkotásait, melyek a nemzeti értékek körébe tartoznak és a külföldiek szemében a magyarsághoz köthetők. Fontos az, hogy mi jut eszébe a világnak, ha rólunk, magyarokról van szó. Mi rögtön a svédekre asszociálunk, ha valaki ABBA-t vagy Volvót említ, Svájc kapcsán az órák meg a csokoládé jut eszünkbe és így tovább. Persze nemcsak termékekre igaz ez, hanem tulajdonságokra is. A németeket precízeknek tartjuk, az olaszokat temperamentumosoknak, a franciákat romantikusoknak stb.
A hungarikumtörvényről sok riport született, így például a magyar tévé az esti híradóban bemutatott pár esélyest. Az első riportalany, egy szódás azt bizonygatja, hogy az általa gyártott szódavíz az hungarikum, mert az „első csepptől az utolsóig csípős”, valamint „benne van a jó hazai ivóvíz” és „benne van a magyar munkaerő”.
Nem akarok azon élcelődni, mennyi ideig tartott, míg a körülöttem lévők röhögését le tudtuk csillapítani. Természetesen a kisvállalkozónak igaza van, amikor erre való hivatkozással szeretné, ha az állam támogatná: csökkentené az adó- és adminisztrációs terheit. Mert ahogy mondja, ezek óriásiak.
A kisiparosnak igaza van, nem őt kellene kiröhögni. Igaz, fel lehetne világosítani, hogy a tiszta víz az H2O a világ minden részén, és a szóda az első csepptől az utolsóig Kínától Kanadáig mindenhol csíp. Ez még nem hungarikum. A főként gépesített gyártási folyamatban részt vevő, jelentéktelen számú magyar munkaerő pedig semmiben nem különbözik a kínaitól vagy kanadaitól. Sőt, ha már Kanadánál tartunk, esetleg fel lehetne idézni azt, hogy a világ leghíresebb szódavize a Canada Dry Club Soda, igaz, azt is egy texasi cég gyártja világszerte.
A szódavíz persze lehetne hungarikum, hiszen magyar találta fel, Jedlik Ányos, de ezt a riport nem említi. Van itt azonban egy sokkal nagyobb kérdéskör a hungarikumokat illetően. Mit is gondolnak a magyarokról a külföldiek, mire asszociálnak, ha minket megemlít valaki egy társaságban? Hát igen, felelevenedik bennük a gulyás és a Rubik-kocka, esetleg a paprika, de szódavízre biztos nem gondolnak.
Van azonban más is, ami a magyarokhoz köthető.
Közel 25 éve élek Kanadában, ezalatt nagyon sokszor hallottam – főleg honfitársaimtól –, hogy a magyar onnan ismerszik meg, hogy utolsónak lép be a forgóajtón, de elsőnek lép ki. Szeretünk ezzel hőzöngeni: élelmes nép vagyunk. Egy másik példa, hogy Fermi „a földönkívüliek miért nem jöttek már a Földre, ha olyan okosak?” kérdésére szeretjük Szilárd Leó válaszát emlegetni: „már itt vannak, magyaroknak hívják őket”.
Hagyjuk most azt, hogy a forgóajtós példát az amerikai közönség például nem talpraesettségnek, hanem szemtelenségnek, szemétségnek venné.
Általában másként értékeljük a rámenősség fogalmát, mint máshol. A politikusok sem ismerik el, ha hibáztak, s ha a forgóajtón nem úgy közlekedtek, ahogy kell. Azt sem ismerik el, hogy amit közel két éve művelnek a gazdaságban, az nemcsak unortodox, de egyszerűen baromság. A szocik nulláztak, ők meg továbbvitték negatív tartományba. Győzelmi indulóktól zeng a parlamenti bizottság ülése, miközben az ország minden mutatója katasztrofális. De nem vállalunk felelősséget, inkább félrebeszélünk. Na meg mutogatunk a másikra. Mi nagyon jók vagyunk, mindenki minket irigyel (ja, meg utánoz is), csak közben letámadtak, összeesküdtek ellenünk, a szocik fellázították az IMF-et stb. Leáll a Malév? Az EU a hibás. Ja, meg Gyurcsány. Akárki, csak nem mi.
Ugyanez a polgárok részéről. Mi vettük fel a devizakölcsönt, de az nem a mi hibánk. A plazmatévét úgy tukmálták rám a boltban, nem tehetek róla. Mi választottuk ezt a kormányt, de nem mi vagyunk a hibásak, a külföldi karvalytőke támadásokat indít szegény magyarok ellen. „Nem leszünk gyarmat!” skandálják a felvonulók, miközben a miniszterelnök Brüsszelben mindenben meghajol az IMF előtt. Hazugság az egész. Épp az ellenkezőjét csinálja, mint ami miatt az utcán őt ünneplik. Aztán itt van az elnök „úr” – kirívó eset –, aki szintén nem vállal felelősséget. Elismeri, hogy ellopott 180 oldalt a 215-ből; és így még a tartalomjegyzék is szóról szóra megegyezik a bolgár és német kutatók írásaival, de nem adja vissza a doktoriját. Meg hogy közösen csinálták. Hehe. Pont ő nem tudja, aki professzorokat nevez ki, hogy szinte bármit lehet közös munkával előállítani, de pont doktorit nem? Sőt, mióta kiderült a másik 17 oldal másolása, arról meg egyszerűen hallgat.
Ez csak Abszurdisztánban történhet meg.
Otthon politikai ügy lett ebből is. A baloldal lemondásra szólítja fel, a jobboldal meg hallgat. Micsoda kétszínűség! Ez nekik nem ciki? Nem az egész nemzetnek az?
Normális országban ez politikai hovatartozástól teljesen független lenne (persze az elnöki pozíció is, ott kezdődik az egész botrány). Ha a kedvencem, mondjuk, egy liberális konzervatív ürge ülne ebben a pozícióban, és egy ilyen „másolás” bebizonyosodna, akkor is ugyanezt mondanám szóról szóra: takarodjon, mert csalt, visszaélt a hatalmával, és világszerte lejáratja az otthoni egyetemeken végzettek és doktoráltak ezreit.
Ezt én, mint a kanadai Konzervatív Párt aktív támogatója mondom: ha a mi (konzervatív) miniszterelnökünk nem határolódna el rögtön egy akármilyen funkcióban lévő támogatottjától ilyen esetben, rögtön írnék neki, és virtuálisan ugyan, de szemen köpném.
És igaz ugyan, hogy a bizottság otthon is el fogja venni tőle a fokozatot (még szép, mást nem tehet, nincs is miről beszélni, hacsak ki nem hozzák, hogy a bolgár lopta tőle jó pár évvel korábban), de az is sokat mond, hogy otthon a legtöbben még ebben sem hisznek, „túl fogja élni, elsumákolják” stb. Ezeket hallom.
Nálunk a matek szakon amúgy is állandó vicc témája volt a testnevelésből doktorálók köre. Igaz, itt nem magasugrásból, hanem gazdasági trendek komputeres modellezéséből doktoráltak egyesek. Négy évig vért izzadtak vele.
Egyébként is a gerincesség mintapéldája ez az életút: a kommunista hatalom kiszolgálása, a magyar olimpiai részvétel lefújása után kényelmesen átnyergel, és előbb főpolgármester akar lenni, Fidesz-alelnök, majd köztársasági elnök. (Érdekes az is, hogy ’84-ben nem látta biztonságosnak a magyar sportolók jelenlétét Los Angelesben, de pár évvel később boldogan küldte oda lányát több évre az egyetemre. Addigra megjavult a közbiztonság.)
Most azonban mindennél fontosabb a magyar oktatásügy jó hírének, a felelősségre vonás intézményeinek és a politikamentes tudományos környezet egészséges működésének megőrzése. Hogyha ez – az elnök által már elismert – „törzsanyagátvétel” megtörtént, akkor egyértelműen rendezzék a dolgot, demonstrálva azt, hogy a tudományban nincs funkció, itt csak és kizárólag a tudás számít. Másrészt pedig az otthon végzettek és a jövő generációinak az érdekében biztosítsák a szakmát és az üzleti környezetet, hogy itt egyszeri visszaélés történt, és a jövő generációi továbbra is bízhatnak a magyar oktatás integritásában és minőségében.
Mert jelenleg ez az ügy a hungarikum, nem a szódavíz. Az egy ártatlan, nevetséges példa, kárt nem csinál. Annál többet az elnök „úr”. Az ilyen tettekkel nyomják le az országot már jó húsz éve egy banánköztársaság szintjére. Ráadásul még banán sem terem. Ja, és (nevében már) köztársaság sincs.
Így marad a banán nélküli banánország. Igazi hungarikum.
A szerző közgazdász, Toronto
|
belépés |
segítség |
alkalmazások |
RSS |
előfizetés |
akciók
Nol.hu |
NolBlog |
NolTV |
Hírmátrix |
NolRandi
Címlap |
Belföld |
Külföld |
Gazdaság |
Kultúra |
Vélemény |
Sport |
Tud/Tech |
Noller |
Mozaik |
A Lap 
NolTwitter |
A múltat végképp eltörölni…