|
Összeállítást közölnek a tanári kezdő fizetésekről (Kétszer annyit…, május 27.).
Ebből kiderül, hogy „az oktatás, képzés területén karriert építeni tervezők”, vagyis a pedagógusok átlagos kezdő fizetése 140 ezer forint, mindössze 59 százaléka a diplomások országos átlagának, alig 19 százalékkal több a csak érettségivel rendelkezők átlagánál, de ezen belül mindössze 86 százaléka a szolgáltatásban elhelyezkedő, csak érettségizettek kezdő fizetésének. Nem érzik visszásnak, hogy ilyen arányok mellett nyakra-főre azt ismételgetik, hogy a mai gazdasági nehézségeink fő oka a közalkalmazottak, köztük a pedagógusok nyolc évvel ezelőtti 50 százalékos fizetésemelése?
Válas György Budapest
Volt sümegi lakosként meglepődve olvastam az ajándék aszfalt ügyében született cikket (Sokba került a sümegi ajándék aszfalt, május 27.). A perpatvarból ordít az irigység és a rosszindulat, amit egy névtelen (?) feljelentés is igazol. A tárgyi ismeret birtokában hamar kideríthető a tettes személye. Rédei Zsolt polgármester és Szabó Alíz NKH-referens védekezése ugyanis egyaránt gyenge lábakon áll. „Jelezték szándékukat a polgármesteri hivatalnak” – állítja a cikk. Akkor meg mi a baja a polgármesternek? Csak nem az, hogy nem szólt időben az eljárási teendőkről? Nem állja meg a helyét az NKH-referens állítása sem, miszerint a szóban forgó út rohamos romlásnak indul. Csendes mellékutca, nehéz járművek forgalma nélkül. A „nehézség” az utólag elővett eljárási teendőkben van, azokkal ily módon minden jó szándék megölhető.
Fendle Ferenc Miskolc
|