alkalmazások |

RSS |

előfizetés |

akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi

oldal tetejére

Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Akciók

Szolgáltatások
Nyomtatott mellékletek

NolTwitter |

2012. május
26. szombat

Belföld		Külföld		Gazdaság		Kultúra		Vélemény		Sport		Tud/Tech		Noller		Mozaik		A Lap

Április 11. – a költészet napja

Soha, kötelező olvasmány korában sem szentelt az ország ekkora figyelmet József Attila születésnapjának, mint az idén. Az érdeklődés, igaz, nem a költészet napjának szól, hanem az április 11-re kiírt országgyűlési választásoknak. A parlamentbe készülődő pártok azonban megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy a nap szelleméhez méltók maradjanak.

Lányi András| Népszabadság| 2010. március 13. |15 komment

Cikk értékelés Be kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

JoGabor | 2010. március 15. | 12:54:30

Kedves kékestető,
még mindig kicsit elbeszélünk egymás mellett. Azt írtam, hogy az elitbe tartozni kizárólag tehetség, tudás és mintaadó viselkedés okán lehet. A hangsúly a "kizárólag"-on van. Eszerint magától értetődik, hogy a valódi elit köreiben nemcsak a politikus, de az újgazdag is parvenü. (Csányi, Demján, stb.) Ott nem számít a pénze. Belátom, ez talán kissé merev kategorizálás, de azt gondolom, hogy ideje meghúzni a határokat.

Attila | 2010. március 15. | 11:23:59

Meglepő, hogy pont ennél a cikknél nem alakult ki, a szokásos késhegyre menő vita. Talán azért, mert szinte minden szavában igaz?

kékestető | 2010. március 14. | 18:26:15

JoGabor | 2010. március 14. | 15:33:40

Kedves JoGabor,
köszönöm értékelő szavait. A hozzáfűzéseihez én is hadd tegyek további megjegyzéseket. A pártszerkezet alatt én elsősorban azt értettem, amit írtam, azaz az elmúlt tíz év kétosztatú, hihetetlenül ellenséges - legalábbis a közbeszéd szintjén bizonyosan - pártszerkezet helyett lesz/van egy többosztatú. Óriási változás hogy új szereplők jönne be (Jobbik bizonyosan, és nagy szav.-i aránnyal, LMP még kérdéses, de egyelőre van erre esélye), ami nemcsak jelentős személyi fluktuációt jelent, hanem elmondhatjuk, hogy ezek - az elmúlt 20 évhez képest - új politikai irányzatokat is jelentenek. Harmadrészt fő "erejük" tisztaságukban rejlik. Nem véletlen, hogy az általam említett protesthangulatot, elitellensséget - persze ezt elsősorban a Jobbikra értem - sikeresen használjak fel. Negyedrészt a Jobbik valóban - azaz tényleg komolyan gondolják - fel akarja rúgni az elmúlt húsz év pol.-i, társ.-i, gazdasági berendezkedésének számos keretét.
Értem, hogy Ön differenciálja az "elit" körébe tartozókat. De sajnos, pontosításképpen jeleznem kell, hogy írásomban az "elit" alatt értettem a gazdasági, szellemi elitet. Mégpedig abban az értelemben is, miszerint környezetemben egyértelműen úgy érzem, hogy a politikai elit mellett a gazdasági elittel - értsd sikeres nagyvállalkozóink -, ill. a tudományos szellemi elittel szemben is nagy, sőt óriási a bizalmatlanság.
Általános tapasztalat, ami egy vidéki középvárosból is sokszo

JoGabor | 2010. március 14. | 15:33:40

Kedves kékestető,
érdeklődéssel olvastam véleményét, ha megengedi, két apróságot fűznék hozzá. Az egyik: én nem látok óriási változásokat a magyar pártszerkezetben, marad a pártokrácia (rém)uralma, esetleg lesznek újnak látszó, valójában a régiek módszereit alkalmazó formációk. Ez nem sok.
A másik: határozottan ellenzem az "elit" szó használatát a politikai osztály tagjaira. A társadalom szellemi-intellektuális (művészeti, tudományos, oktatási, stb.) elitje mindig meritokrácia, mert kizárólag saját szellemi-intellektuális teljesítményével szerzi meg vezető szerepét. Az elitbe kinevezni – írónak, atomtudósnak, kutatóorvosnak, szobrásznak, stb. - senkit sem lehet, bár kétségtelen, az utóbbi évszázadban erre történtek utólag akár mókásnak is nevezhető kísérletek. (Közismert a vicc Sztálinról, aki Krupszkájával való elégedetlenségét úgy fejezte ki, hogy megfenyegette: leváltja Lenin özvegye „posztjáról”.) Az elitbe tartozni kizárólag tehetség, tudás és mintaadó viselkedés okán lehet. Odatartozhat a kitűnő, csak környezetében ismert vidéki tanár, és nem tartozhat oda a közismert celeb.
De semmiképpen nem tartozik oda a politikus, aki az elit valódi köreiben csak parvenü lehet.

kékestető | 2010. március 14. | 14:13:43

Az utóbbi egy évben – kiemelten a mostani hónapok, így a választás időszaka, ill. maga a választás - mindezzel szemben óriási változások történnek a magyar pártszerkezetben. Óriási változások történnek úgy a pártokban, pozicionálásukban (Ld. Fidesz, MDF), mint egymás közti viszonyukban, relációikban, s főként a választóközönségben. Véleményem szerint az LMP előtt is nagyobb kihívás áll, mint hogy „sikerülhet betölteni az SZDSZ helyén keletkező rést”.

kékestető | 2010. március 14. | 14:13:20

A második: Az LMP-hez kapcsolódoan. Jómagam vidéken élő fiatal középkorúként, jobbára szervezetbe nem integrálódottan próbáltam a zöld értékek terjedéséért tenni, mindenekelőtt személyes példa erejével. Bár a 80-as évek második fele óta gondolkodásom, értékrendszerem központi, lényeges eleme a környezetvédelem fontossága, s ennek tudása, nem csak szervezetben tevékenyes működni, de ilyen típusú politikai szervezetekre nem volt módom. Így az elmúlt három választáson, ill. a 2004. évi EU. vál.-on is jobbközép konzervatív erőkre (nem a Fidesz!) igyekeztem szavazni, 2009-ben már az LMP-re. Így már tavaly az LMP-re adtam a cédulámat, amiképpen 2006-ban az Élőlánc Magy.-ért-ra. Sajnos szavazni már nem volt módom. Tavaly nagy élvezettel olvastam Lányi Úr Porcelán az elefántboltban c. könyvét, onnan tudom, hogy nagy csalódásként, és stratégiai hibaként élte, meg, hogy 2005-ben Schifferék nem követték őket a pártlapítás útján. Nyilván kívülállóként nem ismerem a részleteket, de úgy látszik a „történelem” Schifferék döntését igazolta. Nyilván ezt még érezni se lehet előre, de az talán már akkor is látható volt, hogy abban a kiélezett helyzetben, ahogy a Fidesz- MSZP párharc folyt 2005-ben – többek közt az akkor nemrég színpadra lépett Gyurcsány által is új dinamikát kapva – semmi esély nem mutatkozott érdemleges eredmény elérésére.
Az utóbbi egy évben – kiemelten a mostani hónapok, így a választás időszaka, ill. maga a választás - mindezzel szemben óriási változások történnek a m

kékestető | 2010. március 14. | 13:54:24

Véleményem, hogy a Jobbikkal szembeni minden fenntartásom, aggodalmam ellenére egy pozitívum már köthető a nevéhez. Megerősödésével hozzájárult ahhoz, hogy ez a roppant káros, évtizedes, a hazai közéletet megbénító Fidesz-MSZP-szembenállás, mint rendező erő végképp érvényét vesztette.

kékestető | 2010. március 14. | 13:53:50

Még két kérdéshez szólnék hozzá:
Első: Jobbikkal kapcsolatban számomra szimpatikusan hívja fel a Jobbik felfutása kapcsán a szembenézésre, az elemzésre. Sajnos, mint látom sokan sokáig a fővárosi értelmiség derékhadára nem volta képesek, megelégedtek azzal, hogy a Jobbik a „cigányozás, zsidózás”-sal éri el sikereit. Ön további szempontokat vet fel, s persze továbbiak is sorolhatók, kiegészíthetők, konkrét magyarországi tényezőkkel, pl. az óriásira növekedett protest- ill. elitellenes hangulat. A munkanélküliség ill. egzisztenciális bizonytalanságtól szenvedő fiatalok frusztrációja, a leszakadó térségek reménytelensége, stb. Nyilván hozzájárult aű Jobbik megerősödéséhez az elmúlt tíz-tizenkét év politikájának zsákutcája. A most csúcsra járó korrupciós botrányok lehet, hogy nemcsak az MSZP-te gyengítik, roppantják meg, hanem a Fideszt is. Talán visszaüt a Fidesz által elmúlt hét-nyolc évben folytatott hidegháború. A kormányoldalt folyamatos ellehetetlenítő nyomás alatt tartó támadások – mely az állami és egyéb közintézmények kárára is tevékenyen folyt - , ill a folytonosan feltüzelt mozgalmi állapot úgy látszik a Fidesz-tábort is elfásította. Különösképp úgy, hogy látszani kezd az (egykori) szimpatizánsok által is, hogy mindezt a Fideszt vélhetően nem is gondolta annyira komolyan, csupán a pillanatnyi taktikai hasznot próbálta besöpörni általa. A Fidesz csak szájkaratézik – mondják már a Jobbikhoz átpártolt egykori hívek.
Véleményem, hogy a Jobbikkal szembeni minden fenntar

kékestető | 2010. március 14. | 13:35:39

: Orbánék voltak, akik először használták az amerikai alapú profi PR, marketing, meg egyéb eszközöket teljes vértezetben. Meg ugye ekkor jöttek a kereskedelmi médiák, amelyek szintén nagy hatással voltak, így leegyszerűsítették a pol.-i kommunikációt. Ugye az aranyszabály: „Ha nem tudod elmondani fél percben az üzeneted..."
S mindehhez kapcsolódtak a frissen beáramló politikatudományi nézetek, eszközök, pl. a "tematizálás" istenítése, majd kőkemény gyakorlatba ültetése. S szép lassan magasra járt botránypolitizálás vegykonyhája. Mint kiderült hatékony, s nem kíván komoly erőfeszítéseket. Hatását látjuk elég csak beleolvasni és szembesülni a politikai jellegű kommentek derékhadával.

kékestető | 2010. március 14. | 13:34:46

Április 11.!
Persze másnak is az évfordulója, ami ugyancsak erőteljes kontrasztként állítható napjaink honi viszonyaival, a politika állapotával szembe.
Na vajon melyik?
Jómagam csak a mai ebéd utáni újságolvasáskor láttam, hogy ilyen figyelemre méltó írások is megjelentek a tegnapi Népszabiban. (Mert bizony én járatok, ill. vásárlok nyomtatott sajtót, többek közt azért mert elmélyülten olvasni gép előtt nem lehet.)
Alapvetően most is egyetértek Lányi András mondanivalójával, de gondolom azt a szellemtelenséget, ill. választók jelentős részéről tapasztalható birkaszemléletet, ill. nyálmentalitást, melyet nagy pártjaink (Fidesz, MSZP), ill. a hozzájuk simuló (párt)médiumok szépen módszeresen kialakítottak, Lányi Úrnak nem csak ebben az évben ill. e választáskor volt-van módja diagnosztizálni. Én 97, de inkább 98-99-re teszem azt a változást, amikor a honi közéletben e negatív irányú folyamatok igazából irányt vettek, ill. felgyorsultak, nagy vonalakban a Fidesz által kigondolt és végig vitt „Két Magyarország” stratégia mentén. (Az e fajta duális rendszer helyett most jönne a centrális erőtér, amint ezt OV-tól most újra megtudtuk. :-)
A közélet, de mindenekelőtt – mert a szóban forgó cikk elsősorban ezt tárgyalja - a politikai kultúra, közbeszéd és vitakultúra romlására ugyanekkor hozzájárult még - szintén elsősorban a Fideszhez kötődően – politika PR-osítása: Orbánék voltak, akik először használták az amerikai alapú profi PR, marketing, meg egyéb eszközöket teljes

silenthill1 | 2010. március 13. | 19:53:31

pacsker | 2010. március 13. | 17:01:05
Nahát, pont van vele órám ebben a félévben :)

pacsker | 2010. március 13. | 17:01:05

Szeretem a humoros írásokat! Ez az! :D Persze lesújtó, de legalább nevetve döglünk bele az eredménybe.
Ökopolitikát Magyarországnak!
http://www.indavideo.hu/video/Lanyi_Andras_Egyuttelestan

Mogyoró | 2010. március 13. | 14:00:33

Jó Gábor! Én is nekik drukkolnék, de már nem ismerem fel, ki nem gengszter!:(((

JoGabor | 2010. március 13. | 11:54:56

Amikor kiderült, hogy a magyar közélet legelaljasodottabb ágazatának "nagy durranását" szegény Attila születésnapjára tették, kétszer is szóvá tettem itt. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez a dátumkijelölés kulturemberhez méltatlan érzéketlenség. De mit tehetünk.
Szerintem amúgy ez az egész egy klasszikus, nyers maffiaháború, pusztán csak a hatalomért. Az egyes maffiacsaládok arra bíztatják az erre fogékonyakat, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és üssék-végják azokat, akik más maffiacsaládhoz csatlakoznak. Sokan ezt is teszik (az itteni kommentekben is). Jellemzően magyar játék, igazi hungaricum, lényege a testvérgyűlölet.
Csak egészen kevesen vannak, akik a saját arcuk megőrzését tartják fontosnak, és épen maradt erkölcsi érzékkel a maffiát, en block, minden családjával és kiderült disznóságaival együtt elutasítják. Én nekik drukkolok.

Heidekker | 2010. március 13. | 09:55:35

Javaslom, hogy április 11-én este 8 órakor a Hősök terén ünnepeljük a Költészet napját. Együtt szavaljuk el: Talpra magyar! stb.

– Műsoridőnk lejárt. Kedves nézőink! Önök a választási programokat ütköztető nyilvános tévévitánkat látták.

Marabu

Sehogy se illene a költészet ünnepéhez, gondolják, ha ilyenkor a hétköznapok kisszerű gondjaival hozakodnának elő, ha ígéreteiket szatócsmérlegen mérlegelnék, vagy a jövő kilátásait és saját terveiket illetően ésszerű számításokkal, részletes pepecseléssel rontanák az ünnepi készülődés hangulatát.

Ezzel magyarázom – mi egyébbel? – azt az önmegtartóztatást, amely valamenynyi kampányoló párt magatartását jellemzi, mintha összebeszéltek volna. Hogy következetesen ellenállnak a kísértésnek, amely más nemzeteknél a parlamenti választásokat többé-kevésbé még ma is programok vetélkedőjévé teszi. Idén a politika prózája nálunk úgyszólván láthatatlan marad a jelképek és jelszavak mögött, s költői képzeletünkre bízzák, ki mit lát beléjük. Kár, hogy e jelképek jelentése még soha nem volt enynyire bizonytalan, s a jelszavak soha nem csengtek ennyire üresen. Az ország választásra készül, de hogy a pártok mire készülnek, csak találgathatjuk.

A nagy pártok egyelőre szokatlan mértéktartással jelennek meg a köztereken.Már hetek óta csak az egyéni képviselőjelöltek rossz minőségű, Photoshopban egyéniségüktől megfosztott képei virítanak országszerte, mondhatnám, magyarázat nélkül. Márpedig ez a pártoknak nem a legelőnyösebb oldala. A politikusok nem szépek, a képek nem beszélnek önmagukért, az embernek óhatatlanul az jár a fejében, mit keresnek ott, és miért pont ők lógnak a lámpavason. A látszólagos nemtörődömséget nem azzal magyaráznám, hogy a reklámszakemberek szerint a választó csak arra emlékszik, amit az utolsó hetekben lát (ami, mellesleg, nem igaz).

Mert nem az utolsó hetekre, hanem a választások utánra tartogatják mondanivalójukat. A Fidesz és az MSZP számára a küzdelem lényegében eldőlt. Nem kérdés, ki fog kormányozni jövőre. Az MSZP számára az a kérdés, hogyan vészelik át a vereséget. Okkal bizakodóak. Tudják, hogy a radikális jobboldali követelések, a balliberális média és a multinacionális tőke harapófogójában a Fidesz-kormány igen nehéz idők elébe néz. A baloldalnak lesz ideje, hogy rendezze sorait s döntsön olyan kérdésekben, amelyekről most azért hallgat, mert még eldöntetlenek (miféle pártformációk, kiknek a vezetésével, milyen programmal...).

A hon- és szórólapokon tehát olyan hívószavakat találunk, amelyeket bármely jobb- vagy baloldali párt bátran vállalhat, amikor éppen semmi se jut az eszébe: biztonság, haladás, rend, szabadság, egység, demokrácia, társadalmi béke. Cipőt a cipőboltból. Hát persze. Eb, aki ezeket nem akarja.

A menthetetlen mentegetésével nem is próbálkoznak: a tönkretett nemzetgazdaságért viselt kormányzati felelősség kérdése komolyan fel sem merül. Pedig hitelesen ígérni – bármit – a baloldalon az tud majd legközelebb, aki ezzel indít. A „többen vagyunk, mint bárki gondolná” jelszó e nélkül komolytalan. Mindenki annyian van, ahány szavazatot a magáénak mondhat. Az „új kiegyezés”, mármint az MSZP vezetői között, azonban még várat magára, fegyelmezetten kivárják vele a választások végét.

A Fidesz erős kormányt, erősebb állami szerepvállalást ígér, a közigazgatás és a politika egészét érintő változást. Hogy mifélét, azt a választók vágyaira és képzeletére bízza. Nem árulja el terveit, melyeken a szakértők bizonyára teljes erővel dolgoznak. Minek? Ha nem mondanak semmit, akkor nyernek a legbiztosabban. Mert a „mindenkinek mindent” típusú ígéretek természetesen betarthatatlanok, de hát nem lehet egyszerre kedvezni a gazdagoknak és a szegényeknek, a környezetvédőknek és a multiknak, a keresztény nemzetieknek és a szabadelvű konzervatívoknak.

Szavazóként azonban rájuk is, mindenkire szükség van: most vagy soha! Üzenetértékű viszont az aláírás a plakátokon: a Fidesz – MPP neve rövidítve, a Kereszténydemokrata Néppárté teljes terjedelemben szerepel. Csodálkoznék, ha a közeli években az öregedő Fidesz nem válna Kereszténydemokrata Néppárttá. A nagy kérdések azonban ezen a térfélen is a választások után – birtokon belül – dőlnek csak el.Mert aki nem elég óvatos, az repül, mint Mádi László. Esete elgondolkodtató. Az ingatlan vagyon megadóztatásának létjogosultságát vetette fel.

Amit az Alkotmánybíróság a benyújtott törvényszöveg hiányosságai s nem az ingatlan vagyon megadóztatásának alkotmányellenessége miatt utasított el. Az általános elszegényedés közepette az ellenőrizetlen módon felhalmozott és nagyrészt ingatlanokba fektetett vagyon adóztatása országos helyeslésre számíthatna. És perszenéhány ezer ember heves roszszallására. Lehet, hogy a felső tízezer érdekei a népbarát Fidesz szemében is előbbre valóak, mint a népszerűség? A kérdés nyilvános vitatását a jobboldalon a pártfegyelem tiltja, amit meg „odaát” mondanak, az úgysem számít. Csak pártos igazság létezik. Révai József dörzsöli kezeit a betiltott másvilágon.

A képviseleti demokrácia logikája szerint a következő években Magyarországot az eddigi ellenzéknek kell kormányoznia. Csak jó lenne tudni, hogy kinek és minek a nevében. (Szándékosan nem azokat a nyilatkozatokat és háttéranyagokat veszem szemügyre, amelyek sejtetik az egyes pártok szakpolitikai elképzeléseit, mivel ezeknek – ha itt-ott léteznek is – szemlátomást szerény szerepet szánnak a választási küzdelemben. A magam részéről persze azt hiszem, lenézik a népet, és rajtavesztenek, amikor a legfelelőtlenebb és legkönnyebben befolyásolható szavazókhoz igazítják stratégiájukat, de ez más lapra tartozik.)

Ha a nagy pártok céljait és identitását bizonytalannak tartjuk, mit mondjunk a kicsikről? Magyarok. Demokraták. És Feledékenyek. Az MDF óriásplakátja minden észszerű magyarázatnak ellenáll. Mit gondolhatott, aki a három ügyetlenül pózoló manökent vagy a négy vidám ifjút odaparancsolta a falakra abban a csinos szerelésben? Én azt gondoltam, hogy kötött- és divatáruüzlet nyílik valahol. A jelszó, „minőség”, csak megerősített ebben a hitemben. Nem mondom, nehéz feladat megjeleníteni az egykori szocialista miniszter vezette konzervatív lista mondanivalóját, melyen a liberális SZDSZ maradékának is helyet szorítottak. „Változnak az idők” – ez talán ideillene.

Nem tréfálok és nem ilyen kisszerű véget szánnék egykori rendszerváltó pártjainknak. Ha az MDF és az SZDSZ húsz évvel ezelőtt fog össze, vajon most hol tartanánk? (Emlékszem, 1988-ban a Hági Sörözőben, ahol a Szabad Kezdeményezések Hálózata alakult, Haraszti Miklós feltette a kérdést Kiss Gy. Csabának: az MDF miért nem csatlakozik a Hálózathoz? Mire az utóbbi viszszakérdezett: miért nem csatlakozik a Hálózat az MDF-hez? Egy értelmiségi nemzedék bűne, egy ország sorsa epigrammában elbeszélve.) Egymásra találásuk most, a kijárat közelében, ha nem katartikus, szánalmas. Miért nem a katarzist választják, amely hitelesítené a megkésett összefogást? Mert a megtisztuláshoz hiányzik a bátorság: szembenézni tévedéseinkkel és bűneinkkel.

A kötöttáru hangsúlyos szerepet játszik az LMP plakátjain is, ezeket azonban nem manökenek, hanem a párt ifjú jelöltjei viselik. Az új MDF jelöltjeiről már nem lehet tudni, hogy kicsodák, az LMP-sekről még nem.Majd kiderül. Programjukat, mint a Fidesz, az általánosságokon túl ők sem kötik az orrunkra, valószínűleg hasonló okokból. Nem arról igyekeznek meggyőzni a választót, hogy nekünk, veszteseknek már csak az ökopolitika kínál kiutat a ránk dőlő szabad kereskedelmi világrend romjai alól. A fiatalos fellépés és az ismeretlenség többet hozhat a konyhára, gondolják, mint az egyértelmű – tehát vitatható – kijelentések.

Ne feledjük, lehetséges szavazóbázisuk – egyrészt a globális multikulturalizmus, másrészt a lokalizáció hívei, liberálisok és zöldek, az alternatív szórakozóhelyek ifjúsága és a falusi biogazdálkodók –, ha nem is olyan széles, legalább annyira megosztott, mint a Fideszé. (Helyzetük kétértelműségét akkor fogtam fel, amikor a párt megalakulása előtt hosszú hónapokkal – életemben először és utoljára – az Egyesült Államok követségének két politikai munkatársa keresett fel, hogy megtudakolja, vajon az Élőlánc Magyarországért támogatná-e a Védegyletből alakuló új zöldpártot?) 2005-ben a későbbi LMP-alapítók látványos szakítása az Élőlánc-szervező társasággal hosszú időre megakadályozta egy életerős ökopárt kibontakozását. Most a balzöld formációnak sikerülhet betölteni az SZDSZ helyén keletkező rést.

De az ökoszociális piacgazdaság és a környezetvédelem az előbbiektől legtávolabb álló párt, a Jobbik jelszavai között is szerepel, éspedig markáns globalizációkritikus éllel. S a célközönség képzeletét megmozgató jelszavak mellől ezúttal nem hiányzik a részletekbe menő pártprogram s az erőteljes, feltétlen elköteleződést sugárzó jelképek, jelvények és egyenruhák. A jelenség feletti szörnyülködés érthető, de nemment fel az értelmezés kötelezettsége alól. A demokratikus jogállam tehetetlensége a gazdasági globalizáció és a romló életminőség kihívásával szemben világszerte kedvez a szélsőségeseknek.

A népvándorlás méretű migráció az idegenellenességnek. A bűnözés és a korrupció terjedése a rendpártiságnak. Sajnálatos tény, hogy a Jobbik valóságos igényt elégít ki: a parlamenti pártok általmegkerült vagy félrekezelt súlyos problémákra kínál valamiféle választ. Ami feltűnő, hogy az európai parlamentekben felbukkanó „testvérpártokhoz” képest mennyire nem ügyelnek a szalonképességre. A kis neonáci botránypártoktól ellenben megkülönbözteti őket a kitűnő szervezettség és az irigylésre méltó anyagi helyzet. Félő, hogy a botrányos elemek (cigányozás, zsidózás, kötődés baljós emlékű történelmi hagyományokhoz) a választások után sem tűnnek el a párt eszköztárából. Ez a politikai légkört kiszámíthatatlan módon ronthatja tovább, és végképp lejáratja az országot a külföld szemében.

A rendszerváltozás után húsz évvel a köztársaság hatodik felelős kormánya olyan országot fog kormányozni, amelynek foglalkoztatottsági mutatói a legrosszabbak az unióban, melynek lakóit és kormányát az adósságcsapda tartja fogva, ahol az alapvető közszolgáltatások (oktatás, egészség, rendvédelem, tömegközlekedés) színvonala drámai módon hanyatlik, ahol a hazai termék a hazai piacait is elveszítette, ahol a tőkejövedelem nagy része külföldre vándorol, és mindennaposak a véres etnikai összeütközések, akár bevalljuk, akár tagadjuk őket. Ahol bűncselekmények miatt elítélt és ilyenekkel gyanúsított személyek töltenek be kulcspozíciókat az üzleti és a politikai életben egyaránt. Nyugodtabbak lennénk, ha idén a költészet napján nem ódák és csasztuskák, hanem gyakorlatias cselekvési programok között kellene választanunk. Mert a Talpra, magyar! hívó szavára csak olyan ország hajlandó megmozdulni, amely ismeri és érti a tizenkét pontot.

A szerző író