Marabu

Továbbá: „azon tanúk vallomásait is jó lett volna figyelembe venniük azoknak, akik Radnóti halálának körülményeit kutatják, akik valóban ott voltak a sokat emlegetett és irodalmi alkotásokban is megörökített menetnél, és nem csak azt »hallották«, »úgy értesültek«. Az előbbiek többen voltak, mint a vád »tanúi«, s az ő tanúvallomásaikból más kép rajzolódik ki Tálasról, mint amit Csapody felvázolt”. Szakály mindennek alátámasztására a „munkaszolgálatos alakulat zsidó orvosának” a „vád tanúinak állításait igencsak gyengítő” „korabeli tanúvallomásai”-ra, valamint Gerencsér Miklós Abdai talányok c. könyvére hivatkozik.

Tálas peranyagában egyértelműen olvasható, hogy őt a bori táborban, a Bor és Szentkirályszabadja, valamint az utóbbi és Hegyeshalom közötti útszakaszon elkövetett bűncselekményeiért ítélték halálra. Tálas tagadta a vádakat, melyeket 15 volt bori zsidó munkaszolgálatos tanúsított. Halálos ítéletének indoklása szerint a kb. 700 bori zsidó munkaszolgálatos cservenkai kivégzése előtt Tálas felszólította a zsidókat, hogy az óráikat adják át neki, „mert arra úgy sem lesz már szükség”. Továbbá: Tálas a Bor–Hegyeshalom útszakaszon, öszszesen két bori zsidót saját kezűleg vert agyon, kettőt pedig kivégeztetett. A 15 tanú közül tudomásom szerint ma már egy sem él. Módomban állt azonban a cservenkai mészárlást túlélő, Párizsban élő Csányi Károllyal és a nemrég meghalt Landler Ivánnal, a Naharián élő Pottesmann Vilmossal és a Budapesten élő Szauer Lászlóval, valamint Lugossy Lajossal találkoznom. Egybehangzóan azt közölték, hogy Tálas a cservenkai kivégzésnél jelen volt, az itt megmenekülőkre vadászott és közülük többeket megölt.

A peranyagban az is olvasható, hogy Tálas Cservenkánmegmentette a katonai szolgálat megtagadásáért szintén Borba hurcolt és a gyalogmenettel Cservenkáig a zsidókkal együtt menetelő Jehova Tanúinak az életét. Nem lehet csodálkozni tehát azon, hogy a perben a védelem által felvonultatni kívánt „mentő” tanúk – ha nem számítjuk Tálas falubelijeit, ismerőseit és cellatársait –, kivétel nélkül Jehova tanúi voltak. A megidézendő Jehova tanúi mintegy 30 fős listáján szereplők ma már valamennyien halottak. A nem tanúskodó, túlélő Jehova tanúi közül azonban az általam felkeresett, vidéken élő Szinger Ádám és Vági József, valamint a Szlovákiában élő Hanák András és Török Károly elbeszélései viszont egyeznek a zsidó túlélők tanúvallomásaival.

Jehova tanúi Cservenkán elszakadtak a zsidóktól, tehát nem voltak jelen a Szentkirályszabadja–Hegyeshalom útvonalon. Tanúskodni Radnóti vagy más bori munkaszolgálatosok kivégzéséről vagy ki nem végzéséről nem tudtak volna, így ebben a vonatkozásban mentő tanúként szóba sem jöhettek volna. A Szakály által hivatkozott munkaszolgálatos zsidó orvos Dr. Kádár László volt. Ő maga mondta el tanúvallomásában, hogy Tálas vele kivételezett. Egyben azt is elmondta itt, hogy Tálas Cservenkán egy „zsidó munkaszolgálatost nagyon megvert és a lábába lőtt”. Ő tehát nem gyengítette, hanem erősítette a vádat.

Akár ezen tények ismeretében, akár annak híján fogalmazódtak meg Szakályban „erős kétségek” a Tálassal „szemben felhozott vádakkal, a tanúk szavahihetőségével és az ítélet tisztességével kapcsolatban”, az nem a megszólaló tanúk és a perben meg nem szólaló túlélők vagy a népbíróság hibája, hanem a tényeket szubjektíven és szelektíven kezelő történészé. Annál is inkább, mert Szakály állításaival ellentétben a „vád tanúi” közül még csak említést sem tett senki Radnótiról, nemhogy a meggyilkolásáról tanúskodott volna. Kéretik tehát a peranyag fáradságot nem kímélő áttanulmányozása! Ezt nem pótolja Gerencsér Miklós könyve. Gerencsér megajándékozott könyvének legújabb kiadásával, ötórás interjút adott nekem, ezért úgy gondolom, kijelenthetem, hogy a Tálas peranyagában szereplő állításokat és a halálos ítéletét eredményező tanúvallomásokat ő semmilyen módón nem cáfolja.

Nem érdemes folytatni a Szakály cikkében szereplő állítások tételes cáfolatát. Ennek három oka van. Az egyik: Szakály a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagjaként a mundér becsületét próbálja védeni és az általa kiragadott népbírósági példákkal szakmai legitimációját adni annak, hogy a 298-as parcellában eltemetett mintegy 130 háborús bűnös továbbra is Nemzeti Pantheon felirat alatt nyugodhasson. Szakály egy korszak kivégzett bűnöseit akarja mentegetni és ezáltal az ezt megelőző korszakot akarja szalonképessé tenni. A másik: szeretném végleg „megszabadítani” a 298-as parcella ügyét a Tálas és a többi, a parcellában nyugvó bori keretlegény problémájától. Itt már régen nem az a kérdés, hogy Tálas ölte-e meg Radnótit (valószínűleg nem), vagy hogy a Tálas-féle köztörvényes bűnözök mennyire voltak gazemberek. A kérdés az, hogy a 298-as parcellában fekvő mártírok és háborús bűnösök miért eshetnek a harmadik magyar köztársaságban azonos megítélés alá. A harmadik: a parcella egyszerre megkerülhetetlen történelmi „lenyomata” egy fasiszta rendszernek (kb. 1938–1945), egy átmeneti korszak (1945–1948), s egy szovjet típusú diktatúra (1948–1952 –eddig temettek ebben a parcellában) ítélkezési gyakorlatának, majd pedig a belügyi és kisgazda segítséggel történő hungarista újjászületésnek (kb. 1990–1997). Ezt követően pedig ez a parcella színtere közméltóságok és neonácik emlékezésének (kb. 1997-től napjainkig), s a parcella felett diszponáló Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tevékenységének (a botrány kirobbanásától, 2007-től napjainkig). A bonyolult helyzet megoldása érdekében nem háborús bűnösök mentegetésére, hanem kormányzati szándékra, civilek és demokratikus pártok összefogására, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság azonnali lemondására lenne szükség.

A szerző jogász, szociológus

Kapcsolódó cikkek: A történelem mint szakma és politika | Csőcselékstílus helyett civilizált pengeváltás | Egy hazaffyas történész honápoló tülekedésének apropóján | Jöjjenek! | Bűnösökről, sírokról - s a tényekről