|
Mára mi sem természetesebb, akkoriban viszont elvetemült ötletnek tűnt Del Webb nagyvállalkozó víziója, hogy a dolgos évek után a megérdemel pihenést ne otthon, a megszokott környezetben élvezzék az emberek, hanem költözzenek egy álomvárosba, ahol minden róluk, az ő boldogulásukról szól. Ahogy az a történelmi tettekkel lenni szokott, jó időben, jó helyen született a gondolat, és volt lehetőség a megvalósítására. A háború utáni Amerika példátlan anyagi jóléte, az ugrásszerűen megnövekedett várható élettartam, a töretlenül tovább élő amerikai álom, a markáns ifjúságkultusz, és az Egyesült Államokra egyébként is jellemző társadalmi mobilitás terméke Sun City és a tudatosan élt aktív időskor koncepciója. Az igény igazából megvolt, Webb pedig remekül ráérzett az idők szavára és mert kockáztatni.
Az ötlet olyannyira bevált, hogy a városka két hónapon belül Arizona legdinamikusabban fejlődő települése lett, év végéig további kétezer házat értékesítettek, ma pedig 26 ezer otthont számlál Sun City. Del Webb nem állt meg az arizonai sivatag peremén, és a Grand Canyon sem állta az útját – a következő évtizedekben további ötven hasonló nyugdíjastelepet épített húsz államban. A népszerű helyek közé felsorakozott többek között Florida, a paradicsom, ahol indexelés nélkül lehet jobbra kanyarodni és oxigénpalackkal is lehet autót vezetni, és az utcákon kívül gyakorlatilag minden légkondicionált. A mérvadó mégis Sun City maradt, ahol 51 éve még csak egy bevásárlóközpont, egy közösségi ház és egy golfpálya képezte a város magját. Idővel aztán megjelentek a legkülönbözőbb szolgáltatások és aktív szabadidős tevékenységek. Az új közösség, új szomszédok és az idősek igényeihez szabott környezet új lendületet adott az ideköltözőknek. Itt mindenki ráért beszélgetni, vásárolni, szomszédolni, mindenki ugyanazért jött ide: élvezni, amit még kínál az élet.
A nyugdíjas-hedonizmus sajátosan amerikai jelenség. Az aktív időskor kellékei a fehér és pink miniszoknyába öltözött, vasalt arcú görkorizó nagyik, a kocogó öregurak, a bowlingpályáról koktélozás után golfozni induló örökifjú párok. A többség persze igyekszik értelmet is adni az ajándék éveknek, így az élethosszig tartó tanulás egyik kiemelt koncepciója lett a városnak. A hatvanas-hetvenes évek polaroid színű meseországa, az örök nyár, a bridzspartik, a móka és kacagás viszont anakronizmusnak tűnik a globális felmelegedés, terrorizmus és recesszió sújtotta, 9/11 utáni világban. Az elmúlt fél évszázadban rengeteg minden megváltozott, és ezt fokozatosan leköveti Sun City lakossága is. Szeretnek úgy hivatkozni magukra, mint „az önkéntesek városa” – sokan szabadidejük egy részét valamilyen ügy érdekében önkéntes társadalmi munkával töltik.
Mindeközben az aktív időskor fogalma is folyamatosan változik, éppen az elmúlt évtized hozott gyökeres változásokat ebben a tekintetben. Egyrészt sokan végeznek nem helyhez kötött munkát –akár interneten is el tudják végezni a napi feladatokat –, így megnőtt azoknak a száma, akik a klaszszikus nyugdíjaskor előtt képesek mobilizálni magukat és leköltözni a kies déli államokba vagy a tengerpartra. Másrészt a megváltozott demográfiai és társadalmi viszonyok révén sokan nyugdíj után is dolgoznak, önfoglalkoztatásban, részmunkaidőben vagy vállalkozóként. Vegyes tehát a kép, sokfélék az igények, melyekhez a szolgáltatást nyújtó városok is kénytelenek alkalmazkodni. Több aktív, vegyes életkorú közösség jött létre, a semmi közepén golfpályákkal övezett egyszintes kertvárosok helyett gyakran urbánus környezetben, nagyvárosok vonzáskörzetében ala kítanak ki nyugdíjas-kolóniákat, illetve a közösségi tereket úgy alakítják, hogy azok munkavégzésre is alkalmasak legyenek. Egy magára valamit is adó nyugdíjas-település ma már több, mint öregek játszótere.
Sun City Webb által megálmodott sugaras szerkezete megmaradt, újabb negyedek csatlakoztak hozzá, és szerencsére a földszintes, könynyűszerkezetes lakóházak kiválóan idomíthatók a változó igényekhez –csak a külső falak teherhordóak, így a belső tér néhány hét alatt átalakítható, modernizálható. Ez azért fontos szempont, mert a legtöbb ingatlant 65 év felettiek vásárolják hátralévő életükre, így a tulajdonosi fluktuáció még a magas várható élettartammal együtt is nagyobb, mint egy átlagos településen. Utánpótlás pedig továbbra is van bőven, mert az alacsony építményadó, a megfizethető árak, a célzottan idősbarát környezet, az orvosi és egyéb szolgáltatások tárháza továbbra is vonzó a nyugdíjasok számára.
Del E. Webb (1889–1974)
Ácstanoncként kezdte építeni cégbirodalmát. Kezdetben inkább a baseball érdekelte, ám amikor a tífusz ágynak döntötte, kénytelen volt felhagyni álmával: hogy bajnok legyen. Ehelyett Arizona legnagyobb vállalkozója lett: a háború alatt egész városokat épített állami megrendelésre. A baseballrajongás is megmaradt: 1945 győzelmi mámorában megvette a New York Yankees csapatát. Webb legendáját mégis Sun City ötlete alapozta meg, miután a Time magazin címlapon hozta a sztorit, és megindult a napfényes életre vágyó nyugdíjasok rohama. Webb hoteleket is felölelő cégbirodalma ma 15 milliárd dollárt ér.
Életet az éveknek
Magyarországon nincsenek az arizonaihoz hasonló kezdeményezések. Az idősek elhelyezése régen kimerült a rossz emlékű öregek otthonában, majd a rendszerváltás után megjelentek az első kulturáltabb idősotthonok, ahol néhány millió forint belépési díjért és havi ellátási költségért garzont vagy szobát válthattak meg életük hátralévő részére a nyugalomra, csendességre és társaságra vágyó nyugdíjasok. Az ezredforduló élénk ingatlanpiaca és az önkormányzatok forráshiánya egyszerre indukálta, hogy tíz éve még busásan megérte vállalkozóként idősotthont építeni és működtetni. 2007-ben viszont lényegesen csökkent a lakónként igényelhető állami normatíva, jelenleg pedig a stagnáló ingatlanpiac is nehezíti azoknak a helyzetét, akik házuk vagy lakásuk eladásával egy színvonalasabb, aktív életet nyújtó otthonba költöznének. A magyar lakosságra egyébként sem jellemző az Amerikában megszokott mobilitás. A napfényes jövő és az első magyar nyugdíjasfalu még várat magára.
|