Kotoósúnak sok hobbija van, de ahogy meséli, nincs rájuk elég ideje. Szokott golfozni, eljár horgászni, de az internetet is szereti, saját blogja van. Kérdezem tőle, hogy áll a lányokkal, ha már egyszer a szumó Beckhamjének tartják.

Leülök az edzőteremben, és felmérem a terepet. Egymást váltva, párosával ütközik meg a dohjó, a ring körül összesereglő, húsz szumós; állásokat gyakorolnak, dobálják egymást. Az egyik fiatal, de már cseppet sem sovány fiút földhöz vágják és falhoz törlik. A dohjó homokja a hátára ragad, tiszta sár, már-már sír, de még folytatja. Kotoósú - a felvett névben az Ósú Európát jelenti japánul, míg a Koto az istállóra jellemző előtag - mindezt a ring bal sarkából nézi, majd nyújt. Közben oda-odadob japánul egy-két instrukciót. Bár csak huszonöt éves, látszik, hogy hallgatnak rá. Magasságával és testalkatával is kiemelkedik a mezőnyből, inkább tűnik izmosnak, mint "kövérnek". Aztán ő következik rövid időre a ringben, majd nemsokára lefújják az edzést. Ekkor már húsillat terjed a levegőben. Az ebédkészítés a kezdő, fiatal szumósok dolga. Invitálnak, hogy van-e kedvem csankó nabét, a szumósok sűrű, levesszerű, hússal és zöldségekkel telített ételét enni. Naná, hiszen hányszor van ilyen alkalom. A nézőtér ebédlővé alakul át: az előbb még lent edző fiatal birkózók szolgálnak ki. Közben alsónadrágban megérkezik Kotomicuki, az istálló másik, magasan jegyzett versenyzője, és Kotoósú is, hogy megformálják a hajukat. A bolgár még előtte kivesz egy joghurtot a hűtőből. A tévében ő reklámozza az egyik nagy japán tejipari cég népszerű termékét, a "Bulgaria" elnevezésű joghurtot. Kotoósú később elmesélte, hogy amikor Japánba érkezett, eleinte "joghurtszan" volt a beceneve, mivel a japánok Bulgáriát a joghurttal azonosítják.

Ezalatt ginkó levél formájúra alakítja a szumós copfot a fodrász, hiszen fotózás lesz mindkét versenyzőnek. Eszembe jut, hogy a japánok kifejezetten jóképűnek tartják a 203 centis és 152 kilós, hatalmas bolgárt, a sajtó néha pedig még a szumó Beckhamjének illetve hercegének is hívja.

Miután magára ölti ruháját, letelepszünk a földre, és elkezdünk beszélgetni. Polgári nevén Kalojan Sztefanov Mahljanov szabadfogású birkózóként korosztályos Európa-bajnok volt, de tizenhét évesen már 130 kilót nyomott. Ahogy meséli, látszott, hogy még tovább fog nőni, ő pedig nem szeretett volna pályafutása során végig fogyókúrázni.

A szumóban pedig bármennyit lehet enni, így mindig a legjobb súlyommal készülhetek - teszi hozzá mosolyogva.

Kalojan Sztefanov Mahljano
A bolgár Testnevelési Egyetem nyári akadémiáján, amikor a birkózóedzéseknek vége lett, szumóval folytatták. Kotoósú ezt azért is szerette, mert a szumóban soványabb és teltebb ellenféllel is összekerülhetett. Még tinédzserként kezdett szumós versenyekre járni, Japánba pedig egy Németországban élő, volt japán szumóbirkózó segítségével került, ahol 2002-ben mutatkozott be. Azt tartják, hogy nagyon nehéz, már-már megalázó a kezdő rikisik, szumóbirkózók sora, így fontos a gyors kiemelkedés onnan. Kotoósú is elismeri: neki is kemény volt eleinte; főleg a takarítás, a mosás, az ételkészítés és az idősebb rikisik kiszolgálása. Mindezen túl a legnagyobb kihívás a nyelv volt. Ma már azonban ő ad instrukciókat japánul.

- Figyeltem, mit beszélnek körülöttem. Úgy tettem, mint a gyerekek, így hamar megtanultam japánul.

Minden reggel edzés van, délután izomerősítés, a fiataloknak este még ott van a rendrakás és a takarítás. Ennek kapcsán rátérünk a reggeli esetre, amikor a szumós fiút kifulladásig hajtották, szinte verték.

Annak idején én is ezt csináltam, reggel fél öttől tizenegyig edzettem. Egyedül is, amíg a többiek pihentek - amikor ezeket meséli, elhalad mellettünk a reggeli edzés szenvedő alanya. Kotoósú javasolja, hogy kérdezzük őt is meg.

Nabe, te miért edzel? - kérdezi hangosan a bolgár

A barátnőm kedvéért - feleli a reggel még szinte síró, legalább százkilós fiú vigyorogva.

Tizenegy verseny, az egyik legrövidebb idő alatt magas rangú profi szumóssá, makuucsivá lett Kotoósú azért hozzáteszi, hogy az eset a fiú érdekében volt, hogy minél hamarabb megerősödjön. (Közben azért akaratlanul is eszembe jut egy tavalyi botrány, amikor egy másik istállóban szó szerint halálra "edzettek" egy tizenéves szumóst).

Többször elhangzik kritikaként, hogy a külföldi rikisik - akik jelenleg hatvanan vannak - kevésbé tisztelik a szumó hagyományait (a sport történetében először idén zártak ki versenyzőt, egy orosz szumóst marihuána birtoklása miatt), ráadásul gyorsabban lépnek magasabb rangba, mint a japánok. A 2006 óta, első európaiként a szumó második legmagasabb rangjában ozekiként versenyző bolgár szerint - aki felett jelenleg csak a két mongol jokodzuna, "nagy bajnok" van - erről szó sincs. Mindenki csak azt látja, akik fölemelkednek. A legtöbben fél év, néhány kupa után abbahagyják.

Kotoósú apja, aki amúgy birkózóedző, korábban súlyos balesetet szenvedett. A bolgár fiú elismeri, a családi tragédia ugyanúgy szerepet játszott abban, hogy motiváltan, gyorsan menetelt a ranglétrán, mint a győztesek pénzjutalma.

Szerinte a szumóban sokkal nehezebb eljutni a csúcsra, mint a birkózásban. Nincs szünet, hat basó, torna van egy évben. Ha valaki megsérül, akkor nem tudja kihozni magából a legjobbat. Ha a tornát kihagyja, akkor a rangját, a besorolását teszi kockára.

A sérülésekkel gyakran bajlódó Kotoósút idén egyébként majdnem visszasorolták, amikor aztán a májusi kupán kiváló teljesítményt nyújtva megverte mindkét jokodzunát, és első európaiként tornagyőzelmet aratva megnyerte a Császári Kupát.

Sok hobbija van, de ahogy meséli, nincs rájuk elég ideje. Szokott golfozni, eljár horgászni, de az internetet is szereti, saját blogja van. Kérdezem tőle, hogy áll a lányokkal, ha már egyszer a szumó Beckhamjének tartják.

- Nem segít ám annyira - mondja nevetve, majd hozzáteszi, hogy azért sok rajongója van.

A szumó európai népszerűségéről beszélgetve, azt tanácsolja a fiatal magyar birkózóknak, hogy jöjjenek Japánba, erősödjenek meg, mert sok jó várja őket. Igaz, hozzáteszi, hogy egy szumóistálló csak egy külföldit vehet fel, így várni kell a lehetőségre.

- Többször voltam Magyarországon, kétszer szumózni is. Meglepődtem, hogy a magyarok milyen sok kenyeret és szalámit esznek, és zöldséget nem nagyon. A magyar szalámi nagyon finom, jól el van találva.

Megígérem, hogy küldök neki egy rúddal.

- Majd elosztjuk a többiekkel - utal mosolyogva a szumóistálló családi jellegére.