Népszabadság - Reviczky Zsolt

A „biciklikirályt”, ahogy az itteniek büszkén elnevezték. Aki az elmaradhatatlan bringájával az elmúlt évtizedekben úgy hozzánőtt a városképhez, mint a nála nem sokkal idősebb Arany Bika Szálló.

Feri bácsi 2011 decemberében töltötte be a nyolcvanadik életévét, és amikor a születésnapja tiszteletére megrendezett ünnepségen a nagyerdei Postás üdülőben megpillantottam, álmélkodva állapítottam meg, hogy az elmúlt tizenegy év alatt alig változott. Illetve kicsit mégis: valamivel fittebb, frissebb és ruganyosabb lett, mint hatvankilenc éves korában volt, amikor először csodálkoztam rá különös figurájára.

– Tizenöt évet letagadhatna a korából, Feri bácsi – mondtam neki, mire a bajnok a biciklijére mutatott:

– A kerékpárom nem hagyja, hogy elhagyjam magam. Amúgy nem iszom, nem dohányzom, szorgalmas, jóravaló gyerek vagyok.

Népszabadság - Reviczky Zsolt A körülöttünk állók nevettek. A biciklikirálynak igen jó a humora, annak ellenére, hogy hányatott élete volt. A születésnapjára megjelent, Kiss Erzsébet által összeállított, Novák Ferenc, a biciklikirály című könyvben az olvasható, hogy Budapesten, a Práter utcában született, s első, életre szóló élményt jelentő kalandját nyolc hónaposan élte meg, mikor az édesanyja – úgymond „szívességből” – nekiadta egy gyermektelen debreceni házaspárnak. Emiatt az apját nem is ismerte meg soha. Az új „szülei” révén került Budapestről a hajdúsági megyeszékhelyre, ahol azóta él, s amelynek a tájszólását beszéli. A pesti Práter utca szülötte ugyanis olyan ízes, kásás debreceniséggel beszél, mint egy törzsökös cívis – csak valamivel soványabb és sportosabb, mint nagy hasú, kerek fejű polgártársai.

A nevelőapjától 1940-ben kapott egy házilag barkácsolt biciklit, s azóta sem szállt le a nyeregből – igaz, jobb karjának elvesztése miatt egy ideig úgy tűnt számára, hogy a szenvedélyének befellegzett. A már említett könyvben egyébként őszintén beszél balesetének körülményeiről is: 1945-ben, alig tizennégy éves korában elhatározta, Debrecenből Pestre utazik, hogy megnézze magának a korábban soha nem látott Páter utcai szülőházát. Nem jutott neki hely a vasúti kocsikban, úgyhogy az ütközőn utazott. Szerencsésen megérkezett, a fővárosban megkereste a Práter utcát, megtalálta, s megnézte jól azt a bizonyos házat is, ahol az „eredeti forgatókönyv” szerint nevelkednie kellett volna. Aztán indult haza Debrecenbe, szintúgy vonattal, hely híján ismét az ütközőn. Elaludt útközben, és Szolnoknál a kerekek közé esett, a vonat tőből levágta a karját. A szolnoki kórházba szállították, ám az idegen helyen a kamasznak nem volt maradása: másnap elszökött a kórházból, s harmadszorra is vonatra ült. Amikor hazaállított, az anyja elájult, amikor meglátta. Annyira megviselte nevelőszüleit a tragédia, hogy neki kellett vigasztalnia őket: „teljes életet fogok élni így is”.

Balesete után természetesen a biciklizés húzta ki a gödörből: olyan eltökélten és kitartóan edzett, hogy a budapesti Országos Sportorvosi Intézetben sportorvosi engedélyt kapott a versenyzésre. Rögtön az első versenyén begyűjtötte az aranyérmet: 1946-ban megnyerte a miskolci országúti kerékpárversenyt ifjúsági kategóriában 50 kilométeren, majd több mint két évtizedig tartó aktív versenyzői pályafutása alatt csaknem kétszázszor végzett az első helyen. A kétszáz kilométeres megyei országúti bajnokságon háromszor győzedelmeskedett, országos hírnevet pedig azzal szerzett, hogy 1960-ban megnyerte a 320 kilométeres Tour de Szabolcs versenyt huszonnégy szakosztály száznegyvennyolc versenyzője között. Sportpályafutását 1969-ben fejezte be: akkor az 50 kilométeres országos vidékbajnoki címmel lett gazdagabb.

Eddig összesen 1 millió 550 ezer kilométert pedálozott – habár régen elmúltak azok az idők, amikor még olcsó, ütött-kopott kerékpáron tekert. Ma már méregdrága, különleges ötvözetekből készült, szuperkönnyű kerékpárt használ, igazi bajnokhoz illőt. A több mint másfél millió kilométer teljesítéséhez az elmúlt hetven évben – nem számolva tehát élete első tíz évét, amikor még nem volt saját bringája – mintegy hatvan kilométert kellett kerekeznie az esztendő minden egyes napján, beleértve az ünnepnapokat. E kivételes teljesítményt Feri bácsi azzal magyarázta nekem, hogy egész korán kialakult az a szokása, hogy január elsején fölszáll a nyeregbe, és december harmincegyedikén sem száll le róla. Igaz, a másfél millió kilométert számolgatva vegyük figyelembe azt is, hogy Feri bácsi postás hivatásánál fogva helyzeti előnyt élvezett, elvégre negyvenkét évet és százkilencvennyolc napot töltött a postánál kerékpáros kézbesítőként. Egy-egy műszak alatt harminc-ötven kilométert tekert a városban, a négy évtized alatt tizenhárom kerékpárt használt el. De hetente háromszor-négyszer munkaidő után versenygépre ült, s következett az edzés: a Debrecen–Nyíregyháza közötti, oda-vissza száz kilométernyi utat megtette három óra alatt.

– Úgy szórtam a leveleket, mint majom a lisztet – így összegezte a munkáját, amikor arra kérdeztem rá, hogy fél karral hogyan lehet postásként dolgozni. S közben olyan hanyagul megrántotta a vállát, mintha az a bizonyos negyvenkét esztendő egyetlen könnyű, délelőtti műszak lett volna, vidám, felhőtlen kerekezés fütyörészős hangulatban. Nem volt az. De teljesült a nevelőszüleinek tett ígérete, miszerint teljes életet fog élni

– hol ott talán ő maga sem hitt benne akkor. Csaknem húsz éve elhunyt feleségével fölnevelt négy gyermeket, két fiút és két lányt, úgyhogy ma nyolc unokája és két dédunokája van.

A dédunokáknak azonban meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy nekik egészen különleges dédpapájuk van, aki biciklizett négy kontinens ötven országában, bringával eljutott hét tenger partjára, s teljesítményével bekerült a Guinness-rekordok könyvébe háromszor. A dédpapa Debrecenből elkerekezett többek között Olaszországba, Spanyolországba, Lengyelországba, Görögországba, Dániába, Németországba, Franciaországba, Marokkóba, Norvégiába, Svédországba, kerekezett az Egyesült Államokban és Kanadában. Ezeken az utakon 15-20 kilogrammos fölszereléssel utazott, pedálozás közben rádiót hallgatott, s ha úgy hozta a szükség, mezőn aludt, szénaboglyában vagy a tengerpart fövenyén. Megkérdeztem tőle, hogy miképpen boldogult fél karral, ha a bringát szerelni kellett, mire Feri bácsi magától értetődő természetességgel válaszolta:

– Hát szereltem. Kézzel-lábbal, ahogy lehet.

De ahogy idősödött, kissé hűtlen lett a kerékpárhoz. Ezt őszintén meg kell mondani. Lassan rákapott ugyanis a futásra. Összesen hétszer nyert országos szenior futóbajnokságot 1500 és 20 ezer méteres távon, egyszer megnyerte a postások gyaloglóversenyét, sőt futásban és gyaloglásban tíz veterán magyar bajnoki címet szerzett. Nem csoda, hogy a debreceni Postás üdülőben rendezett születésnapi ünnepségén zsúfolásig megtelt a szálló nagyterme a tisztelőivel, s a Feri bácsit köszöntő szónoklatoknak nem akart vége szakadni. Köszöntötték a posta vezetői és dolgozói, a kerékpáros egyesületek és más sportszervezetek képviselői Debrecenből és más városokból, miközben Feri bácsi hallgatagon üldögélt az ünnepi asztalnál a névtáblája mögött, amelyen a neve alatt ez a szó szerepelt: biciklikirály.

A rendezvényen jelen volt Kiss Erzsébet, a Feri bácsiról szóló könyv szerzője, aki azt mondta róla: példaképekre, mindennapi életünk neves vagy névtelen eminenseire szükség van, mert a példájuk nyomán kilábalhatunk életünk nehezebb időszakaiból. De Feri bácsi kerülte az ilyen nagy szavakat. A maga sajátos humorával mindehhez annyit tett hozzá:

– A sorstársaimnak azt üzenem, hogy ne a veszteségen siránkozzanak. Én például csak egy dolgot bánok ebben az életben: azt, hogy a nyugdíjamat nem a letekert kilométerek után kapom.

Névjegy

NOVÁK FERENC 1931-ben született Budapesten.

1945-ben elveszítette a jobb karját, ennek ellenére kerékpárversenyző lett, számos versenyt, bajnokságot megnyert, több rangos bajnoki cím birtokosa. Több mint negyvenkét évig dolgozott kerékpáros postai kézbesítőként Debrecenben. Az elmúlt évtizedekben több mint másfél millió kilométert tett meg kerékpáron, biciklin bejárta négy kontinens sok országát, teljesítményével bekerült a Guinness-rekordok könyvébe.

Kapcsolódó cikkek: A csoda nagykövete | Táblaíró | Tiszta üzlet! | AMERIKAI BRAZIL NÉMET MAGYAR | A mindentudó sekrestyés