alkalmazások |

RSS |

előfizetés |

akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi

oldal tetejére

Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Akciók

Szolgáltatások
Nyomtatott mellékletek

NolTwitter |

2012. május
26. szombat

Belföld		Külföld		Gazdaság		Kultúra		Vélemény		Sport		Tud/Tech		Noller		Mozaik		A Lap

Hűvös szavak

Szegregáció, integráció, normatíva: három hűvös szó, amellyel távol tarthatjuk magunktól az érzést, hogy nagy a baj. Mi több, még akár azt a látszatot is kelthetjük velük, hogy elindultunk a megoldás felé vezető úton.

N. Kósa Judit| Népszabadság| 2009. január 7. |8 komment

Cikk értékelés Be kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

Hammada Fleet | 2009. január 10. | 08:06:15

Nincs okom ketelkedni N. Kosa Judit joszandekaban, de ugy gondolom, hogy egy lenyeges szempontot nem erint. Azt, hogy integralni csak azt lehet, akiben erre magaban is van hajlandosag. A cigany kozossegekben hagyomanyosan letezik egy elzarkozo tendencia, aminek egyik jellemzoje, hogy magukra nezve nem tartjak kotelezonek a kornyezo ("tobbsegi") nepesseg szabalyait. A nem-cigany kozossegek feleme ezert sok szempontbol ertheto, de ha nem is vagyonk hajlandoak megerteni es sommasan rasszizmusnak ertekeljuk, az elenallas akkor is megmarad mindaddig, amig a cigany kozossegek maguk is nem tesznek valamit ennek a megvaltoztatasaert. (Pl. nem vernek agyon mindenkit, aki szerintuk rossz fat tett a tuzre.)

Pasinszki | 2009. január 8. | 23:01:57

Valamikor, még az ántivilágban egy 20 tantermes általános iskolába jártam. Ez azt jelentette, hogy volt 8 alsótagozatos, és 12 felső tagozatos osztály. Mikor tehát felsőbe kerültünk, a két párhuzamos osztályból csinálni kellett egy harmadikat. Ez kb. úgy történhetett, hogy választottak a jobb tanulók közül úgy tizet, meg a gyöngék közül is tizet, meg volt egy városszéli, csak alsó tagozattal működő iskola, onnan is közénk csaptak kb. tíz gyereket. Úgyhogy a mi osztályunkban közepes tanuló nem volt. Amikor beindultak a tanulmányi versenyek (7-diktől), kenterbe vertünk mindenkit, de a mi osztályunkban volt a legtöbb bukdácsoló is. Mégis, aki a mi osztályunkban végzett, a leggyöngébb tanuló is, rendesen tudott olvasni. Ma már tudom, hogy ez milyen nagy szó. (Ja, és a jobbak mind diplomásak lettek.)

N. Kósa Judit | 2009. január 7. | 22:02:51

Miért volna így? A gyerek formáható, nyitott az elméje és fogékony. Ha egy nagyobb közösség befogad néhány (néhány!) hozott hátrányokkal küszködő gyereket, hat a példa, visz a svung. Példák bizonyítják, hogy működik. Persze akarni kell, és legyőzni az óhatatlan konfliktusokat. De ha nincs húzóerő, tényleg reménytelen a helyzet - és ezt hívják szegregációnak.

sasa2 | 2009. január 7. | 20:39:20

Integrált oktatás csak azokon a gyerekeken segit, akik tanulni akarnák és segítő gondos családi háttérrel rendelkeznek.

N. Kósa Judit | 2009. január 7. | 20:09:01

Kedves dubitandum,
nem gondolom, hogy etatista volnék, mindösszesen azt állítom, hogy egységes minőségű közoktatás nem hozható létre az ellenérdekelt önkormányzatok fennhatósága alatt. Mi az a dirigista? Ami meg a gyerekközönségek milyenségét illeti, voltam már gyerek, tanár...

taviferi | 2009. január 7. | 17:52:59

Dubitandum, kire gondolsz, zenire, vagy N. Kósa Juditra?
:)

zeni | 2009. január 7. | 10:39:50

Miközben teljesen egyetértek azzal, hogy minden gyereknek jó szinvonalú oktatás jár(na), eszembe villan amikor 12 évvel ezelőtt 6-os gyerekem osztályába bebukott 6 vagy 7 túlkoros (év végére át is irányitották őket az esti suliba, akkor 16 év volt a tankötelezettség)diák. Végül is túl lehetett élni, de nagyon meg tudom érteni azt aki próbálja "kimenten" a gyerekét ilyen közegből. zeni

dubitandum | 2009. január 7. | 04:22:42

Ön dirigista, etatista és fogalma sincs a gyerekek és a gyerekközösségek milyenségértől
- pláne családokban élve.

Elég azonban magyarul mondani és mondatba helyezni őket, hogy kiderüljön, megnyugvásra semmi ok. Mert vegyük csak a tavalyi esetet: a tanárverésről hírhedetté vált Erdélyi utcai iskola szegregált intézmény - túlnyomó részben cigány gyerekeket tanítanak benne -, és növendékeinek esélyük sincs elindulni az integráció útján - jobb feltételek között, együtt tanulni a tehetősebb, képzettebb családok gyerekeivel -, mert a fenntartó önkormányzat inkább veszni hagyja az integrációs normatívát, semhogy egyszerűen bezárja az Erdélyi utcát, és tanulóit szétossza a többi között.

Az önkormányzati iskolarendszer csapdában vergődik ugyanis. A normatív finanszírozást nyújtó állam egyetlen eszközével, a pénzcsap nyitásával-zárásával akarja kikényszeríteni a fenntartóktól, hogy a gyerekek érdekét tartsák mindennél fontosabbnak. Azaz ne hozzanak létre olyan iskolákat, ahol afféle másodrendű állampolgárként a diákok saját szegénységükbe, hozott hátrányaikba zárva tanulnak, így engedvén szárnyalni a többi intézményt. Csak hát az önkormányzat azt is tudja: szavazni a felnőtt szavaz, s a többségi felnőtt arra fogja adni a voksát, aki az ingyenes közoktatásból a legtöbb előnyt szorítja ki a számára.

Az iskolai integráció hazai története így aztán olyan lett, mint egy végtelen Tom és Jerry rajzfilm. Az állam kitalálta a fölzárkóztatási támogatást, mire az élelmes önkormányzatok fejvesztve szegregálni kezdtek - úgy könnyű csak igazán integrálni, ha van honnan. A hibát fölismerve az állam áttért az integrációs normatívára, amivel kapcsolatban hamarosan fölmerült: ettől automatikusan elesnek azok a települések, amelyeken esély sincs az integrációra, hiszen a kicsit is tehetős családok réges-régen távolabbi iskolákba íratták a gyerekeiket. Újabb normatívaváltozás következik tehát.

Mindez persze céltudatos politikának is tűnhetne, ha nem tudnánk közben, hogy a szegregált környezetből kitörni törekvő cigány fiatalokat ma mindösszesen két iskola juttatja valódi esélyhez, a továbbtanulás lehetőségéhez: az alapítványi pénzből létrehozott Gandhi és a kifejezetten e célra bejegyeztetett egyház által fenntartott Dr. Ámbédkar gimnázium. Ami legalábbis elgondolkodtató, ha arra keressük a választ, hogy egymást kiegészítő, olykor kioltó normatívákkal, az önkormányzatokra ráerőltetett körzetesítéssel, a most elhatározott, a korábbinál erőteljesebb állami ellenőrzéssel valóban el lehet-e érni, hogy az önkormányzatok saját érdekeikkel ellentétesen az integráció útját válasszák.

Aligha. Valódi változást csak az hozhatna, ha az önkormányzati érdekeket kizárva, a valós igények és szükségletek felmérése után megszületne egy egységes rendű és színvonalú közoktatási rendszer, amely állami finanszírozású lévén minden diáknak természetszerűleg ugyanazt a tudást nyújtaná ingyenesen; a többletszolgáltatást pedig ráhagyná a ma is oly szépen működő többi fenntartóra. Utópia - mondhatják erre önök. Létszükséglet - válaszolom én.