A német nagyvárosok utcáin néhány napja már a Simon Wiesentahl Központ plakátjai kecsegtetik magas, forintban többmilliós jutalommal azokat, akik segítenek bíróság elé állítani azt a pár tucat kilencven fölötti háborús bűnöst, akik még esetleg fellelhetők.

Az idő nagy úr, de az intézményi önérdek még nagyobb. A nácivadász szervezet mindenáron túl akarja élni történelmi létjogát. Amikor egy korszak megélői már csak mikroszkopikus részét teszik ki az élők közösségének, akkor azt a korszakot már végképp a múlt részének kell tekinteni. Ekként kell kezelni. Erre a kezelésmódra kell átállni. Ez az átállás a feladat. Nagy feladat. Ettől veszi el a figyelmet, az érdeklődést ez az anakronisztikus pótcselekvés.

Hét évtizednyire vagyunk már a vészkorszaktól. Pont ennyi idő telt el a magyar szabadságharc leverése, Haynau rémuralma és a Habsburg monarchia szétesése között. Képzeljük el, hogy 1918 őszén plakátokkal kezdik keresni a bresciai hiéna még életben lévő bűntársait...

A Wiesentahl Központ autentikus kritikusai Magyarországon is, Németországban is a vészkorszak elkötelezett kutatói, többnyire túlélők, áldozatok hozzátartozói. A mostani akció élkritikusa, Michael Wolffsohn is holokauszt-túlélők unokája. Úgy lenne rendjén, ha minden ügyben azok igyekeznének első renden megszólalni, akikről fel sem tehető, hogy csupán az övéik önérdeke vezérli őket.

A nem zsidó demokratáknak például iparkodniuk kellene, hogy elfoglalják az antiszemitizmus elleni harc élvonalát a zsidók elől. (Ez az iparkodás nálunk nem feltűnő.) Az ilyen Zuroff-féle akciók ellen pedig mindenekelőtt azoknak kell fellépniük, akik (mint én is) üldözöttek és túlélők között, a deportálás eleven emlékezetével nőttek fel.

Eddig is próbáltuk különböző perek kapcsán elmagyarázni, hogy minél inkább távolodunk az időben, annál kétesebb lesz minden tényállítás, bizonyíték, ítélet, és hogy a vészkorszak emlékezetének és tanulságainak erejét nem növeli, hanem csökkenti, ha szörnyű történelmi bűnök evidenciáját kétes és gyakorlati jelentőséggel alig bíró ítéletekkel kapcsoljuk össze.

A peresítési erőlködések veszélyét eddig nem volt könnyű érzékeltetni. Most már sokkal könnyebb. Teljesen világos, hogy a Wiesentahl Központ plakátakciója sokkal több ártatlan idős embert veszélyeztet, mint ahány bűnöst elérhet. Zuroffék hangsúlyozzák, hogy most már nem kell semmi többet bizonyítani, minthogy valaki egy megsemmisítő táborban szolgált. Egyszerű kényszersorozottakat is be lehetett osztani ilyen táborok külső őrségébe úgy, hogy az illetőnek a táborban nem volt semmi dolga.

Érdemes megpróbálkozni tehát a könnyű pénzkeresettel bármely látókörünkbe eső aggastyán feljelentésével, aki koránál fogva akár vezényelve is lehetett valamelyik táborba. Ha nem, nem. Ha fennakad egy-két igazi bűnös, az ítélet már nem sokat vehet el tőlük. Ellenben bárki, aki a táborok közelében sem volt, belehalhat a feljelentéssel és a vegzálással járó izgalmakba. Ehhez ebben a korban már nem kell sok. Ők lesznek Zuroff úr áldozatai.

Efraim Zuroff