Tamás Gábor: Dinnyefrász

Nehéz napok járnak mostanság Simonka képviselőre. A fideszes honatyának, civilben dinnyetermelőnek és -kereskedőnek két húzós projektjében is csalatkoznia kellett.

Előbb az ármánykodó ellenzék és a vele szövetséges balliberális média lehetetlenítette el azt a remek elképzelést, amely szerint az iskolai gyümölcsprogram beszállítója csakis olyan cég lehetett volna (900 milliós garantált haszonnal), amelyet – nyilván merő véletlenségből – a derék képviselő és üzlettársai alapítottak alig néhány héttel az erre vonatkozó közbeszerzési pályázat meghirdetése előtt. Aztán most itt az úgynevezett „dinnyepromóció” kudarca: a fogyasztás döntő részét meghatározó áruházláncok vállalták ugyan, hogy a közelgő dömpingszezonban népszerűsítik a hazai árut, de hogy még egyszer árminimumról (mint tavaly, kilónként száz forintról) egyezkedjenek, arra már belengettek egy jó nagyot.

Talán kezdjük ott, hogy a magyar dinnyének túl nagy reklámot csapni nem kell. Termesztési körülményei az erre szakosodott térségekben (például Hevesben, Békésben) ideálisak – magam a fél világot bejártam, de jobbat a hazainál ebben a műfajban nem kóstoltam. Ha tehát az árut magát nézzük, akkor minden rendben. A baj mindazzal van, ami e mögött megoldatlan. Nincs elegendő hűtőházunk ahhoz, hogy a gyümölcs ne egyszerre zuhanjon a piacra, exportunkat a folyamatosan szállítani képes konkurencia fékezi, márpedig a leszedett dinnye önmagában legfeljebb két-három hétig forgalomképes.

Egyszerre terem belőle sok, sajátos adottságai miatt szállítása, kezelése sem egyszerű. A legtöbb termelő annak örül igazán, ha teherautóplatón eladhatja az egészet. A dinnye lényegében finoman zamatos cukros víz, ami gyorsan élvezhetetlenné válik, ha nem kerül idejében az asztalra. Értékesítésének kulcsszava mifelénk a gyorsaság. Tavaly az agrártárca – a már emlegetett képviselő aktív szerepvállalásával – elérte az áruházláncoknál, hogy még a legnagyobb dömping idején se legyen olcsóbb a dinnye kilónként száz forintnál.

Beszéltem termelővel, aki nagyon csúnyán beszélt erről az állítólag érdekeit védő eljárásról, ugyanis ennek következtében bevett partnerei harmaddal kevesebbet rendeltek tőle, mint korábban. Merthogy a vásárlóerő adott. Ha valami drágább, mint korábban, hát kevesebbet veszünk belőle. Nem tudható, hány szegény család asztalára nem került emiatt a legfinomabb nyári gyümölcsből egy szelet sem, de mindezt Simonkáék „páratlanul sikeres” promóciónak minősítették. Az árfixálás miatt ugyan vizsgálódott volna a versenyhivatal is, de a vonatkozó törvényt közben úgy módosították, hogy a vidékfejlesztési miniszter mondhassa meg, vizsgálódhat-e.

Most a láncok azt mondják, az uniós hivataltól tartanak, azért nem mennek bele a minimumár érvényesítésébe. Lesz itt 50-60 forintos dömpingár, mondja az egyik nagy cég beszerzési vezetője. Az lesz az igazi promóció. Igazuk van. A piac törvényeit ilyen-olyan lobbiérdekek mentén meg lehet néha hágni, de a frigyből sok öröme tartósan senkinek nem lesz. Azért van jó hírünk is: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Budai Gyula államtitkár személyesen is részt vesz majd az idei dinnyepromócióban. Ha ez sem segít, hát akkor semmi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.