Olyan megszorításokat vezetnek be, amelyek után senki sem fog ép ésszel rájuk szavazni. Mint a 300 spártai a perzsák ellen Thermopülainál, feláldozzák magukat.

A terv a teljes társadalmat érinti. A szegényeknek jobban fáj majd, mert csökken a minimál bér, egyeseknél a nyugdíj is. A bércsökkentés később éri el a magasabban fizetett köztisztviselőket, a fegyveres erők tagjait, a diplomatákat. A tőke megússza, a képviselők béréről sincs szó az iratokban. Eladják viszont a családi ezüstöt: az állami kőolajcég, a gázszolgáltató, a csatornázási művek részvényeit és földeket Rodoszon és Korfun. Épp csak az Akropolisz nincs a listán.

Mindez azért, hogy ne legyen államcsőd, fizethessék a nyugdíjakat, a megmaradt állami alkalmazottak bérét, törleszthessék az adósságot. A nagy pártok iránti bizalom eddig is zuhant, most már alig lé tezik. A válság kollektív teljesítményének részesei: a politikai osztály, a görög társadalom, az EU és a finanszírozó nemzet közi bankvilág. Elképesztő hozzá nem értés és cinkosság állította elő ezt az állapotot. Most persze mindenki okos. A hibát az euróövezetben keresik, és nem beszélnek arról, ki mindenki falazott a krachhoz. Például a német és a francia fegyvergyártók, akik kijárták a zsíros megrendeléseket.

Egy napra sem lehet előre jósolni. Egyedüli pozitívum a görög társadalom fantasztikus vitalitása és életszeretete, amivel több történelmi katasztrófából is kilábalt az elmúlt századokban.

A saját politikusaikat is túlélik. (A szerk.)