Íme, egyetlen nap, a kedd e vonatkozású termése: a nemzeti vagyonkezelő vezérigazgató-helyettesét – hivatali hatalommal való visszaélés címén – első fokon – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy pákozdi terület „felgyorsított” átminősítése miatt. A pénzügyi tárca befejezte a vizsgálatot és gyakorlatilag saját korábbi eljárásának perrel támadására utasította a vagyonkezelőt a sukorói földcsere ügyében, de jogi okok miatt – miután az ügylet idején hivatalban lévő vezérigazgatót felmentették – megnevezhető személyi felelőst nem talált a főhatóság.

Mindeközben a mezőgazdasági bizottság kormánypárti többsége visszautasította az ellenzék szorgalmazta teljes állami termőföld adásvételre, cserére és haszonbérleti pályázatokra vonatkozó moratóriumi javaslatot.

Egyik történet sem nélkülözi a groteszk elemeket: a Benedeket névtelenül feljelentő megyei hivatalvezető később maga is vádlott, de végül felmentik, a vagyonkezelő azzal megy a bíróságra, hogy bocsánat, de szabálytalan volt az eljárásom, visszavásárlom az érintett földterületet.

A földmoratórium követelői között pedig akad olyan politikus, aki agrártársasági résztulajdonosként egy korábbi kormányzati időszakban maga is kötött ötven évre (!) kedvezményes haszonbérleti szerződést. Jogi, politikai, hivatali-eljárásrendi, üzleti és etikai káosz – és mindez egy irdatlanul nagy, igazából felmérhetetlenül értékes természeti vagyontömeg, csaknem kétmillió hektár állami kézben levő mezőgazdasági terület körül.

A perek, a feljelentések, a megfellebbezett hivatali határozatok, illetve a megszülető üzletek mind egy nagyban folyó, új vagyonszerzési „játék” részei, de még véletlenül se higgyük, hogy mindez tegnap kezdődött és holnapra vége lesz. Nem lesz.

Amikor a Nemzeti Földalap kilenc éve megalakult, alig negyvenezer hektárt számlált az oda vont birtokok összessége. Aztán az egységes nemzeti vagyonkezelés kialakulásával, területek átvételével, az életjáradékos és egyéb felvásárlásokkal csaknem kétmillió hektárosra nőtt az állami agrárterület. Benne erdő, szántó, rét, minden.

Az lett volna csoda, ha nem jelennek meg rajta az üzletet szimatolók, akik aztán a legkülönbözőbb módszerekkel kaszálnak komoly pénzeket. Például átminősítéssel: némi jogi előkészítéssel és kellő feltételekkel (netán némely hivatalnokok diszkrét „befolyásolásával”) alig néhány hivatalos tollvonással lehet például természetvédett területet normál szántóvá és sokszoros adásvételi értékűvé változtatni, aztán meg ingyen kivonni a művelésből és más formában, ipari parkként, építési telekként, egyéb címen áruba bocsátani.

Az ilyen jellegű ügyletek leghatékonyabb mozgatói a mai Magyarországon a megfelelő politikai-üzleti kapcsolatok. Márpedig ebben a nagy kavarásban minden párt és befolyásos pénzügyi csoportosulás aktív. És sok esetben megtalálják a közös – igen-igen diszkrét – hangot, az osztozkodásét. És a vagyonkezelő végrehajtó szervezete vezértől ügyintézőig, akarva vagy akaratlanul, saját pecsenyéjét sütögetve vagy sem, de asszisztál, mert addig van csak ott, amíg ezt teszi.

Néhány ügy kitudódik, néhány esetben elmarasztaló bírósági ítélet születik, néhányan pórul járnak. A sok, nyilvánosságra soha nem kerülő ügylet ettől még zavartalanul nyélbe üttetik. Már csak azért is, mert zömük formailag perelhetetlen, azaz teljesen szabályos. Csak az egész bűzlik. De nagyon.

Kapcsolódó cikkek: Génbankot rabolnak? | A Fidesz meghosszabbítaná a földvásárlási moratóriumot | Kesztyű a pocsolyában | Hány embert bír el a Föld? | Bizonytalan százezer hektár sorsa