Ezért előbb Sólyom László fejezte ki reményét, hogy a pályázatok elbírálása szakmai szempontok alapján, a médiatörvény előírásainak megfelelően történik, majd Bajnai Gordon közölte: reméli, a legjobb ajánlatok nyernek, mert az ország jó híre és a közbizalom forog kockán. Forgott, majd leszédült.

A pályázatokról döntő szervezet elnöke, Majtényi László is előre bemondta, miért lesz elfogadhatatlan a határozat, amit az általa fémjelzett testület hoz: a pályázat jogszerű folytatása megkívánja, hogy a testület újból döntsön a megalapozatlan üzleti tervvel benyújtott ajánlatok visszautasításáról. Ellenkező esetben az országos rádiós-jogosultságokra kiírt pályázatokon törvényes nyertes nem lesz hirdethető - szerepel legutóbbi különvéleményében.

Erre tegnap az történt, amit el akart kerülni.

Mindenki tudta, hogy valami elfogadhatatlan készül, igen szokatlan módon előre kiálltak ez ellen a közjogi méltóságok. Hiába. A döntéshozatal szerkezete kőkeményen ellenáll a józanságnak. A nagy pártok által delegált tagok határoznak, és ha ők megállapodnak arról, hogy megszavazzák egymás támogatottjait, nincs az az isten, sőt ember, aki megállíthatná őket. Aki többet ígér, viheti a frekvenciát. És azután hiába áll ki a testület elnöke, hogy szédelgő árajánlatokat tilos elfogadni, persze, hogy nem hallgat rá, aki a süketségéből él. Arra pedig, hogy mennyit ér, ha utóbb kiderül, hogy az ORTT jogilag hibásan döntött, jó példa a TV2 és az RTL Klub, ugyanis ma már csak nézik őket, és aligha foglalkoztat bárkit is a Legfelsőbb Bíróság egykori döntése, amely szerint az Írisz TV pályázatának kiszorítása jogszerűtlen volt. Süket füleknek Írisz TV?

Ha valaki hajlamos volna ideges túlpolitizálásként kezelni azt, hogy az alapvetően csak zenélő rádiók politikai kötöttségeiről beszélünk, keressen rá az egyik győztes tulajdonosi körébe tartozó Lánchíd Rádió honlapjára, ahol partnerként csakis a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t találja. A másik fél ilyen könnyű ellenpontot nem kínál, de ne legyenek kétségek: a Fidesz sem ingyen kapta a túlsó térfélről a támogató szavazatokat. Az sem véletlen, hogy épp most tartotta szükségesnek az államfő és a miniszterelnök, hogy kiálljon valamiért, mintha csak érezték volna, hogy itt olyan erők mozognak Lali király (értsd: Boross Lajos) és a Danubius birodalma ellen, amihez minimum ők ketten, a közméltóságok kellenek. Meg az amerikai nagykövet. Mert ő is próbálkozott. Esélytelenek.

E civilizációs rejtély titkos szelencében tartott aranykulcsa a kiírás: adnak pontot a legkülönfélébb ígéretekre, de fel sem merül, hogy működő rádióknál beszámítsák azt a több millió embert, akik hallgatják, akik megszerették. A közjogi méltóságok ritkán látható és oly vágyott egységbe tömörültek a hallgatósággal - úgy tűnik, ez is kevés. És ahol ez nem számít, bármi megtörténhet. Meg is történt. Tudjuk, ki az úr a háznál.