A Gerilla és Guevara

A Guevara nevű célszemély elmondása szerint „az őszödi miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakcióval egyeztetve szervezte meg az inkriminátum (azaz a beszéd hanganyagának) nyilvánosságra hozatalát”. (...)

„Guevara elmondása szerint a beszéd kiszivárogtatására azért volt szükség, hogy időt nyerjenek, továbbá valamilyen módon eltereljék a figyelmet a költségvetési vitákról, illetve rávilágítson az ország rettentően rossz gazdasági helyzetére. A nyilvánosságra hozatalban az MSZP azért választotta a jobboldal/ellenzék bevonását, mert az elhangzás és a médiába kerülés között eltelt hosszú idő magyarázkodásra kényszerítette volna őket.”

Egyebek között a fentieket rögzítette a Nemzetbiztonsági Hivatal a Gerilla fedőnevű művelet 2009. július 27-i lezárásakor, azaz több mint három évvel az őszödi beszéd elhangzása és bő négy hónappal a beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki lemondása után. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) anonimizálva, a szolgálati érdekeket még ma is sértő neveket, szervezeti neveket, időpontokat és információkat kitakarva nyilvánosságra hozta elődszervezete őszödi jelentéseit.

Az AH honlapján (www.ah.gov.hu) immár hozzáférhető két, az ügyben korábban készült titkos jelentés. Az egyik a Gyümölcskert fedőnevű művelet összefoglaló jelentése. E titkosszolgálati akció célja annak kiderítése volt, hogy illetéktelenek lehallgatták-e az őszödi kormányüdülőt, vagy pedig a szocialisták közül adta ki valaki Gyurcsány beszédének hangfelvételét. A titkosszolgálat 2007. május 21-i jelentése szerint „a nyilvánosságra hozott kalózfelvétel nem másolata az MSZP részére készült felvételnek”.

Nem készülhetett titkosszolgálati eszközökkel, azaz sem az épületből, sem kívülről nem hallgathatták le a beszédet. A felvétel kiszivárogtatóját, megrendelőjét azonban a jelentés szerint az NBH nem tudta azonosítani. Azonosították viszont azt az „erősen jobboldali beállítottságú” személyt, akinek a nyilvánosságra kerülés előtti napon a felvétel a birtokában volt, és azt e-mailben továbbította. Az ő kilétét azonban nem hozta nyilvánosságra az AH.

A másik dokumentum a Gerilla fedőnevű művelet lezárásáról készült jelentés, amely az NBH-nál Guevara fedőnéven nyilvántartott Rózsa-Flores Eduardo tevékenységét és az őszödi beszéd kiszivárogtatásában játszott szerepét dolgozta fel. „Külföldi terrorszervezethez, valamint szélsőséges szervezethez tartozás gyanúja” miatt még 2007. október 12-én kezdett „dolgozni” az NBH Rózsa-Flores Eduardóra. A művelet egészen Rózsa-Flores 2009. április 16-i haláláig tartott – Rózsa-Florest ekkor Bolíviában a kormányerők tűzharcban megölték.

„Mint utólag kiderült, célszemélyünk csak a legszűkebb környezetével osztotta meg utazásának valódi célját…” – áll a jelentésben, azaz a terrorizmus gyanújával őt akkor már másfél éve megfigyelés alatt tartó titkosszolgálat sem tudta, miért ment valójában Rózsa-Flores Bolíviába. Ez a beismerés felveti azt a kérdést, hogy az NBH más, az MSZP-re, a Fideszre vagy a szélsőségesekre vonatkozó állításai mennyire tekinthetők megbízhatóknak, ha még azzal sem voltak tisztában, hogy Rózsa-Flores a bolíviai felkelők támogatására készül.

Az NBH szerint Guevara, azaz Rózsa-Flores ismerte és kapcsolatban is állt az őszödi beszéd kiszivárogtatójával. Mint írják, „…a hanganyag kikerülésétől a nyilvánosságra hozataláig – döntő többségében – sikerült felderíteni az abban résztvevő személyek” körét, a megbízóig azonban nem jutottak el. A döntően Rózsa-Flores titkos megfigyeléséből származó információk szerint a felvételt előbb a Jobbik.nethez juttatták el, de végül nem találták elég fajsúlyosnak a portált, ezért átadták a lehetőséget a Fidesznek. Kapcsolatba léptek egy a párt felső köreibe is bejáratos fideszessel, szeptember 17-én pedig már egy budapesti Fidesz-irodában döntöttek a felvétel sorsáról; később a hanganyag sokszorosítását is a Fidesz szóban forgó irodájában végezték.

Az ügyben kerestük Gyurcsány Ferencet, de lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.