A pokol bugyraiban nem szabad turkálni. Az egyik borzalom nem teszi elviselhetővé a másikat. Csak a tényszerűség kedvéért jegyezzük meg: a történész adatai szerint a Vörös Hadsereg 80 ezer fős vesztesége több volt, mint a német–magyar védők és a polgári lakosság áldozatainak száma összesen. A németekkel szövetséges magyar csapatok 1945. február 11-én megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. A szélsőjobboldalon ezt nevezik a kitörés vagy a becsület napjának.

Az évforduló előtt minden évben elkezdődik a bújócska. Megtarthatják-e a náciféle szervezetek szokásos összejövetelüket? A rendőrség idén az összes rendezvényt betiltotta, de a tiltás a jelek szerint eleve nem vonatkozott az ilyen-olyan emléktúrákra. Talán azért nem, mert azok sporteseményeknek minősülnek. Túrázás közben szabad, amit egyébként nem. Az egyik (neonáci) szervezet arra panaszkodik, a bíróság elutasította jogorvoslati kérelmét, egy másik (hungarista) szervezet bejelenti, a bíróság felülbírálta a rendőrség elutasító határozatát, és mégis lesz becsület napja.

Már ha igaz. A magyar állam egy időben engedte, hogy e napot Budapest valamelyik frekventált pontján ünnepeljék. Máskor egyáltalán nem engedte, megint máskor csak külterületen. Távol a világ szemétől. Tavaly viszont már a belvároshoz közel gyűlhettek. Most pedig nem tudni, mi van. A káosz kifejezi mindazt, amit a magyarok egy része a történelmünkről gondol. Meg azt is, amit a becsületről.