DK: Tarlósék szociálpolitikája ostoba és embertelen

Budapest vezetése úgy viselkedik, mint egy különösen ostoba stucc: ha nem látom, akkor nincs is nyomor - írja a Demokratikus Koalíció a fővárosi Fidesz szociálpolitikájáról.

Friss Róbert: Aki nem fér be a Parlamentbe

Mindenről Krasznai Tünde tehet. Ha nincs tehetsége, hangja, ha hamisan nyögdécsel, mindjárt kihullhatott volna az X-Faktor első válogatóján. De: dobogóig tartó hangja, kisugárzása volt.

MSZP: 2013 a szegények fekete éve volt

A szocialisták volt államtitkára, Korózs Lajos "sanyargatónak és tehetetlennek" nevezte az Orbán-kormány szociálpolitikáját, s "átverésnek" minősítette a rezsicsökkentést.

Esélyek, veszélyek, aggályok

A LÉT javaslatáról szóló vita szépen demonstrálta: nincsenek nagy előnyök nagy nehézségek nélkül.

LÉT – vagy nemlét

Tanulmány készült a feltétel nélküli alapjövedelemről.

 

A szerk: Alap

Semmi esély arra, hogy Magyarország középtávon – mondjuk a következő tíz vagy húsz évben – társadalmi alapjövedelmet adjon minden helyben lakó polgárának.

Nem a bevezetésére javaslatot tevő csapat számításait cáfoljuk. Nem vonjuk kétségbe, hogy meg lehet találni a költségvetésben a megfelelő forrást. Nem mondjuk, hogy technikailag kivitelezhetetlen. Azt állítjuk, nem lesz olyan helyzet, hogy kormányzati erő felkarolja a javaslatot. Akkor sem, ha baloldali. A társadalmi alapjövedelemről ugyanis csak három dolgot kell mondani ahhoz, hogy egyetlen politikus se legyen, aki elgondolkodik a bevezetésén. A dolog a bérek és a nyugdíjak (igaz, látszólagos) csökkentésével kezdődik, a gyermekkedvezmények és a családi pótlék megszüntetésével folytatódik, és a felső középosztály jövedelmének (valódi) mérséklődésével végződik.

A politikai jelszavak mögött könnyen elbújik a lényeg, hogy összességében többet kapna mindenki – a juttatásainak növelésében elkényelmesített, érdekérvényesítésben remeklő felső közép viszont nagyon is kiszámolja majd, hogy ő speciel kevesebbet. A LÉT javaslata kétségkívül az első szakmailag kiérlelt, és megfelelő előkészítés mellett jól kommunikált szociálpolitikai kezdeményezés. Láttunk azonban már nem egy ilyet más területen. Tetszik emlékezni az Oriensre vagy a Reformszövetségre?

Végiggondolt gazdaságpolitikai programok tűntek el néhány hónap alatt. Néhány gondolatot persze elültetnek a fejekben az ilyen javaslatok. Megmutatják, hogy lehet máshogy is gondolkodni. A szakmai radikalizmusnak ez az előnye. Hátránya, hogy az a politikus sem támogathatja, amelyik szeretné. Lendvai Ildikó például ügyesen húzta ki magát a csapdából, mondván: népszavazás kellene.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.