Semmi esély arra, hogy Magyarország középtávon – mondjuk a következő tíz vagy húsz évben – társadalmi alapjövedelmet adjon minden helyben lakó polgárának.

Nem a bevezetésére javaslatot tevő csapat számításait cáfoljuk. Nem vonjuk kétségbe, hogy meg lehet találni a költségvetésben a megfelelő forrást. Nem mondjuk, hogy technikailag kivitelezhetetlen. Azt állítjuk, nem lesz olyan helyzet, hogy kormányzati erő felkarolja a javaslatot. Akkor sem, ha baloldali. A társadalmi alapjövedelemről ugyanis csak három dolgot kell mondani ahhoz, hogy egyetlen politikus se legyen, aki elgondolkodik a bevezetésén. A dolog a bérek és a nyugdíjak (igaz, látszólagos) csökkentésével kezdődik, a gyermekkedvezmények és a családi pótlék megszüntetésével folytatódik, és a felső középosztály jövedelmének (valódi) mérséklődésével végződik.

A politikai jelszavak mögött könnyen elbújik a lényeg, hogy összességében többet kapna mindenki – a juttatásainak növelésében elkényelmesített, érdekérvényesítésben remeklő felső közép viszont nagyon is kiszámolja majd, hogy ő speciel kevesebbet. A LÉT javaslata kétségkívül az első szakmailag kiérlelt, és megfelelő előkészítés mellett jól kommunikált szociálpolitikai kezdeményezés. Láttunk azonban már nem egy ilyet más területen. Tetszik emlékezni az Oriensre vagy a Reformszövetségre?

Végiggondolt gazdaságpolitikai programok tűntek el néhány hónap alatt. Néhány gondolatot persze elültetnek a fejekben az ilyen javaslatok. Megmutatják, hogy lehet máshogy is gondolkodni. A szakmai radikalizmusnak ez az előnye. Hátránya, hogy az a politikus sem támogathatja, amelyik szeretné. Lendvai Ildikó például ügyesen húzta ki magát a csapdából, mondván: népszavazás kellene.