Kiállítás vesszőfutással

Nem volt tegnap igazán jó napja Hoffmann Rózsa oktatási szakállamtitkárnak és miniszterének, Balog Zoltánnak, még annak ellenére sem, hogy az esti órákban sikerült megállapodniuk a pedagógusok sztrájkbizottságával, köztük az oktatók jelentős többségét tömörítő Pedagógus Szakszervezettel.

A kisebbik érdekvédelmi szövetség, a Mendrey László vezette Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ugyanakkor elutasította az egyezséget, amit vállalhatatlannak tart, és maga alakít sztrájkbizottságot. Ez azt jelenti, hogy könnyen elképzelhető a tömörülésükhöz tartozók akciója. Ez kétség kívül beárnyékolná a közoktatás államosításának folyamatát, amelyre szemmel láthatóan igen büszke a humántárca. Legalábbis erről árulkodott mindaz, ami tegnap, még a sztrájkbizottsági egyeztetést megelőzően történt az Educatio szakkiállításon, ahol az elmúlt hetekben már jól megismert paneleket hangoztatta a miniszter és a szakállamtitkár egyaránt.

Ezek a következők: van esély arra, hogy már szeptembertől legyen pedagógusbér-emelés, az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy gyakori a félretájékozottság, az információhiány, végül, de nem utolsósorban, a kormány azt akarja, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol „érdemes megmaradni”. Ez utóbbi kívánság persze Hoffmann Rózsáé, aki mondott azért ennél figyelemre méltóbbat is: nincs tudomása olyan iskoláról, ahol fennakadás lenne a tanításban. A változtatások szerinte valójában csak 2013 szeptemberétől lépnek életbe, s türelmet kért ahhoz, hogy addig mindent elrendezzenek. Úgy fogalmazott, hogy eddig nem volt csúszás az átalakításban. „Ha a csúszás szeptemberre mégis bekövetkezne, akkor engem megkövezhetnek, megvesszőzhetnek, és gondolom, a miniszter úr is szívesen kiveszi a részét ebből”.

E mondatban nem is annyira az államtitkár asszony töretlen optimizmusa a váratlan, inkább az, hogy az oktatásban zajló változásokkal járó bírálatokat eddig készséggel vállaló, sőt, gyakorta magára húzó Hoffmann most először tolta el a felelősséget a miniszter irányába is. Márpedig lesznek, akik felelősnek tartják majd őket, ez kiderült a kiállításon, ahol kellemetlen perceket okozott számukra a Hallgatói Hálózat néhány aktivistája, akik bekiabálásokkal zavarták meg Balog beszédét, Hoffmann előadása alatt pedig közbekérdeztek. A megzavart államtitkár megszavaztatta a közönséget, hogy feltehessék-e kérdéseiket a diákok. Miután a többség igennel szavazott, Hoffmann arra kérte a hallgatókat, hadd mondja végig az előadását, és utána rátérhetnek a kérdésekre. A diákok ebbe beleegyeztek, az államtitkár azonban előadása után levonult a színpadról. Becsapta őket.

Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa: a pódiumon magabiztosnak látszanak
Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa: a pódiumon magabiztosnak látszanak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.