Az undor hatalma

Számos pszichológiai kutatás igazolta, hogy az undor erősen befolyásolja viselkedésünket, választásunkat. Jobban befolyásolja életünket, mint azt korábban feltételezték. A kutatási eredményekből kiderül, hogy az undor a legkülönfélébb és legváratlanabb területeken hat ránk: befolyásolja politikai nézeteinket, a bírói döntéseket, de akár vásárlási szokásainkat is. És ennek legtöbbször még csak tudatában sem vagyunk.

A „pszichiátria elfeledett érzelmével” kapcsolatos eredményekről, az undor valódi természetéről a New Scientist közölt összefoglalót. Az általában jellegzetes arckifejezés kíséretében jelentkező undort mindenki ismeri. Egyes elképzelések szerint a betegségekkel szembeni védekezés céljából fejlődött ki. A visszatetszés távol tartott minket a biológiailag veszélyes dolgoktól, mint például a hányás, az ürülék, vagy a rothadó hús, és bizonyos mértékig óvott az ízeltlábúaktól.

Az undor akkor jutott igazán fontos szerephez, amikor az ember szupertársas fajjá vált. Végül is társaink potenciális betegséghordozók – állítja Valerie Curtis, a londoni higiéniai központ vezetője. Az undor váltja ki, hogy kerüljük – a helyesen vagy helytelenül – betegnek vélt embertársainkat. Emiatt aztán az undor alapvető érzelem zsúfolt bolygónkon az együttműködést megkövetelő élethez.

A kutatók mégis csak nemrégiben kezdtek alaposabban foglalkozni vele. 2001-ben az amerikai Jonathan Haidt publikált egy mérföldkőnek számító cikket, melyből kiderül, hogy ösztönös, zsigeri reakcióink, nem pedig a logikus érvelés határozza meg, hogy mit tartunk helyesnek vagy helytelennek.

Hipnózissal előidézett enyhe tudatalatti undor következtében a vizsgált személyek sokkal súlyosabb vétségnek ítélték a bolti lopásokat, vagy a politikai vesztegetéseket, morálisan visszataszító cselekményeket. Azóta már sokan beszámoltak hasonló eredményekről, és kiderült, egy tett megítélésénél nem az érvek és ellenérvek meghallgatása és értékelése vezeti ítélőképességünket. Talán nem meglepő, hogy minél könnyebben viszolyog valaki, annál konzervatívabb politikailag – állítja David Pizarro, aki szellentésaromával vizsgálta a kutatásaiban részt vevőket. Azt is megállapította, hogy minél konzervatívabb valaki, annál szigorúbb ítéletet mond viszolyogtató inger jelenlétében.

Ezek az eredmények persze számos érdekes és egyben aggasztó kérdést is felvetnek például az emberek előítéletével kapcsolatban. Vajon nem lehet ítélőképességünket ily módon befolyásolni, netán szándékosan manipulálni? De igen! Pizarro és Yoel Inbar a holland Tilburg Egyetemen a már említett aromát használva kiderítették, hogy a büdös szobában tartózkodók negatívabban ítélték meg a homoszexuális férfiakat, mint a kontrollszobában tartózkodók, és az eredmény azonos volt a politikailag liberális és konzervatív személyek körében. Kórokozókat ábrázoló képek nézegetése után a megkérdezett vizsgálati alanyok sokkal kedvezőtlenebbül ítéltek meg idegen csoportokat, például nigériai bevándorlókat.

Idén áprilisban – némi republikánus segítséggel – felröppent a hír, hogy Barack Obama gyerekkorában kutyahúst evett. A kissé szürreális, ám tipikus támadás undorra épülő pszichológiája talán komolyabban befolyásolja a szavazókat, mint azt a demokraták feltételezik. Amerikában egyébként nem ez volt az egyetlen undorra épülő szavazótábor-manipulálás, tehát a politikusok már próbálnak hasznot húzni a pszichológiai kutatások eredményeiből. Sophieke Russell angol kutató azt is kiderítette, hogy az undor sokkal erősebben befolyásolja a bírók ítélkezését, mint a bűnözőkkel szemben érzett harag.

A bűntények elkövetésének részletes leírása és a bűntett helyszínén készült fényképek miatt ezt az érzést ugyan nehéz kiküszöbölni, az ítéletek igazságossá tételéhez erre mégis komolyan oda kell figyelni – figyelmeztet számos kutató. A viszolygás vásárlási és eladási szokásainkat, viselkedésünket is mélyebben befolyásolhatja, mint gondolnánk. Undor hatására például jóval alacsonyabb áron adjuk el tulajdonunkat, és kevésbé vagyunk hajlamosak vásárolni, illetve kevesebbet fizetünk dolgokért. Egyes kutatók szerint viszolygásunk legyőzése helyett jobb lenne, ha odafigyelnénk zsigeri érzéseinkre. Pizarro azonban úgy véli, célszerűbb lenne a reflexszerű reakciók helyett észérvekre hallgatni.

Ez főleg azért lenne fontos, mert egyesek könnyebben irtóznak dolgoktól. Általában a nők könnyebben undorodnak, mint a férfiak, főként ha a szexről van szó. A terhesség korai szakaszában vagy közvetlenül peteérés után az undorodás még könnyebben megy nekik. A fiatalok is könnyebben viszolyognak, mint az idősebbek. Az undorodás a kor előrehaladtával csökken, de az is lehet, hogy ez csak a nagyobb élettapasztalat miatt alakul így. A megszokás szintén szerepet játszik az undor megjelenésében. Orvostanhallgatók például boncolással töltött hónapok után kevésbé érzékenyek a halál és a testi deformitások által kiváltott undor iránt.

Pizarro legújabb vizsgálatában azt is kimutatta, hogy ha az emberek nem mutathatják ki grimasszal undorodásukat (mert például egy ceruzát kell a szájukban tartaniuk), az undor mértéke kisebb lesz. Ennek hatására pedig erkölcsi ítéletük is enyhébb lesz. Azt, hogy mitől undorodunk, talán leginkább az a kultúra határozza meg, melyben élünk. Az illatosnak semmiképp nem mondható sajtok számos kultúrában, például Franciaországban fejedelmi éteknek számítanak. Ám említhetnénk a rothadó cápahúst, ami Izlandon számít csemegének, vagy a megrágott és kiköpött kukoricából készült dél-amerikai Chicha likőrt.

A sertéshúsevés vallási okokból fennálló tilalma pedig még azokba az időkbe nyúlik vissza, amikor ételmérgezés kockázatával járhatott együtt fogyasztása. A kultúra által befolyásolt undor azonban nem vonatkozik kizárólag ételekre. Indiában például a nyilvánosság előtti csókolózás visszataszító, a briteket viszont az állatokkal való rossz bánásmód taszítja. Vannak azonban dolgok, melyek kultúrától függetlenül undort váltanak ki szinte mindenkiben. Valerie Curtis fényképek segítségével kimutatta, hogy a világ bármely táján egyformán undorodunk a széklettől, a hányástól, a gennytől, vagy a köpettől, és számos ízeltlábútól.

Egy politikailag visszataszító ügy és a kukacos süti egyaránt undorít
Egy politikailag visszataszító ügy és a kukacos süti egyaránt undorít
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.