Székely Woodstock

Összenő, ami összetartozik – hirdette az idei, a 22. Bálványosi Szabadegyetem jelmondata. A magyar belpolitikából kölcsönzött, amolyan second hand lózung eredetileg ugyan jobbról fogalmazott pejoratív jelentést hordozott, de ez a tábor szervezőit nem zavarta.

Aczél Endre: Kis határ menti krimi

Csakhogy rossz felé indul, aki azt firtatja, talál-e fogást Ponta Orbánon, mert a szocdem kormányfő ebben az ügyben a demokrata Basescut, „Orbán barátját” akarja sarokba szorítani.

Jól jönne a találkozó Orbán Viktorral

Victor Ponta román kormányfő nem szeretné, ha túl messzire menne a vita. INTERJÚ

Aczél Endre: Kövér csúsztat

Kövér Budapestről írta meg legalább annyira dacos, mint a tényekkel még felületen sem érintkező, elutasító levelét a bukaresti szenátus és a képviselőház elnökének, kik egyébként Orbán barátjának, Basescu államfőnek az emberei.

Pártötlet Erdélyből

A Fidesz fricskázására is futotta az RMDSZ küldötteinek hétvégi ülésén.

 

Ötödik hasáb: Hála

A kormány aligha erre számított, amikor kiásta a csatabárdot. A határokon túl élő magyar kisebbségekkel hivatásszerűen foglalkozó politikusai nyilván abból indultak ki, hogy Erdélyben, Szlovákiában és másutt a magyarok mind a budapesti korifeusok ajkain csüngenek, lesik utasításaikat, hogy tudják, mi az ő érdekük.

Mikor kell egy pártban indulniuk a választásokon, mikor kell szakítani és új pártokat létrehozni. Mikor vegyenek részt a helyi kormánykoalícióban, mikor maradjanak ki belőle. Attól függően, éppen mit vél Orbán, Kövér, Semjén vagy Németh Zsolt a Fidesz, pardon, a magyarság érdekének. Elvégre Budapest adja a pénzt, és aki fizet, az rendeli a muzsikát. Ehhez képest teljes a pofára esés.

A két legnagyobb határokon túli magyar közösség fütyül rá, éppen ki kedves a magyarországi jobboldalnak, demonstratívan arra szavaz, akit szimpatikusnak talál. Márpedig a többségi nemzettel párbeszédet folytató, konkrét eredményeket elérő pártokat tartja szimpatikusnak, nem a handabandázó, a konfliktusokat a megoldás minden reménye nélkül élező külföldi kreatúrákat. Az Országgyűlés posztjára teljességgel méltatlan elnöke még az antiszemitizmussal, a nyilas eszmékkel való rokonszenv vádját is magára húzta, hogy az önkormányzati választásokon segítse saját székelyudvarhelyi szövetségesét.

Annyit ért el, hogy erősödött Magyarország elszigetelődése, és barátait csúnyán leszavazták a székelyek. Most pedig az RMDSZ részéről új magyarországi párt ötlete bukkant föl, ezt a friss kettős állampolgárok hoznák létre, hogy legyen kire voksolniuk 2014-ben, amikor a Fidesznek hála már beleszólhatnak az anyaország politikai küzdelmeibe. Csak hogy ne a Fidesz nyerjen.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.