A tanár véleménye a döntő

Átlagosan 25 800 forintot tervez elkölteni ma Magyarországon egy család az iskolakezdésre – derült ki az Árukereső.hu online felméréséből, amelynek során júliusban 1500 internetező töltötte ki a kérdőíveket.

A válaszolók fele általános iskolásnak, harmada középiskolásnak vásárol tanszereket, hatoduk pedig felsőfokú tanulmányaihoz vesz eszközöket.

A válaszok alapján a családok csaknem harmada több mint 30 ezer forintot szán az iskolakezdésre, másik egyharmaduk azonban 15 ezer forintnál is kevesebbet tud csak erre fordítani. A férfiak általában többet hajlandóak fizetni, mint a nők. A férfiak 37 százaléka, a nők 30 százaléka költene több mint 30 ezer forintot az iskolakezdésre.

A válaszadók nagy többsége már a nyáron megvásárolja az iskolakezdéshez szükséges tanszereket és felszereléseket, csaknem 20 százalékuk azonban csak szeptemberben, az iskola megkezdése után teszi meg. Az előrelátó vásárlók általában több boltba látogatnak el, nagy részük az interneten tájékozódik és vásárol. (Nem meglepő, a felmérésben részt vevők a világhálón válaszoltak a kérdésekre.) A szeptemberi vásárlók viszont gyakran nem is tájékozódnak vásárlás előtt. Ők kevesebb pénzt szánnak rá, mint az iskolakezdésre már nyáron felkészülők. Az interneten informálódók ezzel szemben többet hajlandóak költeni, köztük többen vannak azok, akik 30 ezer forintnál többet szánnak a tanszerek bevásárlására.

A kutatási eredmények alapján a családok számára a tanszerek minősége és ára nagyjából azonos mértékben fontos. Az árat leginkább a tanszercsomag vásárlásakor figyelik, annak ellenére, hogy ezeknél – például egy iskolatáskával vagy akár egy számítógéppel összehasonlítva – az árkülönbség sokkal kisebb. Ennek az lehet az oka, hogy a tanszercsomagok esetén többnyire nincs nagy minőségi különbség a termékek (füzetek, ceruzák) között, és egyenként sem kerülnek olyan sokba, hogy pótlásuk annyira megterhelő legyen anyagilag, mint egy rosszul megválasztott tornacipő vagy egy számítógép esetében.

Az iskolatáska (vagy laptoptáska) és a tornaszerek vásárlásánál ugyanakkor a többség számára már a minőség a legfontosabb a kiválasztás során. Nagyon fontos a személyes kipróbálás, felpróbálás is. A legtöbbet a szülők a tanárok, tanítók véleményére adnak a választáskor – ilyenkor a pedagógus szempontjai messze fontosabbak a gyermekénél is. A gyerekek véleményére a tanszerek kiválasztásánál egyébként is inkább a nők adnak, semmint a férfiak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.