Mikor erre rákérdez az ember a sajtótájékoztatón, akkor Allen épp nem hallja – vagy csak úgy tesz – a kérdést. Végül csak arról beszél, hogy a szerepet évtizedekkel ezelőtt ő maga játszotta volna el. De jobb ez így, mert ő csak egy komikus, nem olyan nagyszerű drámai színész, mint Eisenberg. – Sokkal többet adott hozzá a filmhez – mondja –, mint gondoltam volna.
Az újságírók azonban nem tágítanak, ezért belemegy az összehasonlítgatósdiba: Bobbyban és benne annyi a közös, hogy mindketten romantikus alkatok – De nem úgy, ahogy egy filmsztár szokott lenni – teszi hozzá –, én inkább romantikus bolond vagyok.
|
Amire mindenki vágyik: az Arany Pálma Regis Duvignau / Reuters |
Arra a már egészen provokatív kérdésre, hogy miért nem olyan filmet készít, amelyben idősebb nő jön össze fiatalabb férfival, frappánsan azt mondja: – Ifjúkoromban szerelmes voltam egy igazi asszonyba, de hallani sem akart rólam. Így ennek a komikus felállásnak az ábrázolásához nincs meg az élettapasztalatom.
Amúgy meg egyfolytában szabadkozik is a veterán rendező. Hogy ő sosem akart hollywoodi karriert. Így azután a Cafe Society önigazolásként is felfogható. Bobby végül visszatér New Yorkba, mert az igaz(i) élet mégiscsak ott van. Ekkor Kristen Stewart, aki Hollywoodban nőtt fel, annyit tesz hozzá, nem csodálkozik, mert az álomgyárban mindenki csak szórakoztatni akar meg rengeteg pénzt keresni. – Olyan – fakad ki a színész –, mint egy nagy óvoda, amibe felnőttek járnak.
Nemes Jeles megdöbbent
– Várható volt, de végül óriási megdöbbenéssel fogadtam azt a telefonhívást, melyben felkértek – mondta a Népszabadság kérdésére az Oscar-díjas Nemes Jeles László, aki a nagyzsűri tagjaként vesz részt a 69-dik Cannes-i filmfesztiválon, és nyolc másik társával együtt dönt a patinás Arany Pálma sorsáról. Nemes Jeles úgy gondolja: tavaly, a Saul fia versenybe hívása egyfajta markáns állásfoglalás volt a fesztivál részéről, hangsúlyozva, hogy a filmművészet folyamatosan meg tud újulni, és az innováció sosem került háttérbe az évek során. További részleteket itt olvashat >>>
A Cafe Society nagyon kedves filmje lehet Allennek, még egy tévésorozatot is bevállalt a finanszírozó Amazonnak, hogy elkészülhessen ez a film is. Sőt, abba is belement, hogy életében először digitális nyersanyagra forgasson, bár bevallása szerint ő nem látja a különbséget. Vittorio Storaro operatőr szerint viszont nagyon is érezni a különbséget, de mit lehet tenni, ha ez a „fejlődés útja”. Azt mondja: – A digitális kamerával az a baj, hogy minden körülmények között ugyanazt a homogén képet adja, ma az operatőrök többsége nem bíbelődik a felvételek saját ízlésének megfelelő roncsolásával.
|
A biztonsági központ Eric Gaillard / Reuters |
Elhangzik a kérdés, hogyan bírja Allen a strapát nyolcvanévesen, mire csak annyit mond: – Mázlista vagyok. Majd egyik reggel biztosan arra ébredek, hogy jesszus, stroke-om van, de addig is csinálom a filmeket, amíg vannak futóbolondok, akik pénzt adnak rá.
De mi történt Bruce Willisszel?
Phil nagybácsi szerepét Bruce Willis alakította volna a filmben eredetileg, el is kezdődött vele a forgatás, aztán egyszer csak Allen lecserélte őt az amúgy remeklő Steve Carellre. A szakmai lapok szerint az állt a háttérben, hogy Willis nem volt képes megjegyezni a dialógusait. Woody Allen nem cáfolta ezt a verziót, Cannes-ban úgy fogalmazott: a színész párhuzamosan elvállalt egy színpadi szerepet a Broadway-n, és egyszerűen nem sikerült a két dolgot összeegyeztetni.
A zsűri
George Miller elnök (rendező, forgatókönyvíró, producer), Arnaud Desplechin (rendező), Kirsten Dunst (színész), Valeria Golino (színész), Mads Mikkelsen (színész), Nemes Jeles László (rendező), Vanessa Paradis (színész, énekes), Katayoon Shahabi (producer), Donald Sutherland (színész)