Lopott történet, a Szeget szeggel átdolgozása a szép apácával, aki puszta lényével a képmutatót önleleplezésre kényszeríti. Mégis milyen lehet, ha a kőkemény wagneriánusok sem gyűlnek össze titkos, földalatti odúkban, hogy sokszorosítógépeken röpcédulákat nyomjanak, és a díszes bemutatókon a gálaközönség nyakába szórják: SZERELMI TILALOM. Akkor milyen lehet?

Hát ilyen. Meglepően érett, érthetetlenül nem játszott nyitány után nagy tehetséggel fölmondott komponista-vizsga. Hiába gondolunk úgy Wagnerre, mint a zenei öntörvényűség mintapéldányára, aki addig törte maga előtt az utat, amíg abból ösvény, gyalogút, autósztráda nem lett, akinek ki kellett találnia önmagát és az opera új eszméjét, hogy végre valóban, érdemben alkotni tudjon, most kiderült, hogy állj, állj. Wagner valóban önmaga gyermeke, de hogy azzá válhasson, megtanult mindent.

Megtanulta Mozartot, amikor a nagy, álarcos jelenetben egymást kergetik szerelmesek és szerelemtelenek, megtanulta Beethovent, hogy mást ne mondjak, nagy tenoráriával kezdi a második felvonást, megtanulta az olaszokat. Mi több, megtanulta Wagnert is, az apácazárdában hirtelen a majdnem tíz évvel későbbi Tannhäuser szólal meg, mintha az Erzsébet név feltételes reflexként ezt hozná elő belőle. Nyilván egységes operát ennyiféle hatásból nem lehet összerakni, de talán nem is kell. Éppen csak elindult az ifjú Richard az úton, számunkra leginkább azért érdekes a Szerelmi tilalom, mert azt is tudjuk, hová érkezett.

Általában az egységet szokás számon kérni a műtől és az előadástól is, így aztán külön öröm, hogy itt most erről szó sincs. Ha Wagner kaleidoszkópszerűen komponált, akkor Csákovics Lajos is kaleidoszkópszerűen fordította hozzá a szöveget, megfér egymás mellett „pártütés" és „mi a francot ordibálsz", az utóbbin el is mosolyodik a közönség, bár az előbbin is megtehetné. Szabó Máté rendezése is olyan, hogy néha leszólogatnak a színpadról, mutogatnak a karmester Selmeczi Györgynek, hogy húzzon bele, emelje a csapásszámot. Nincsenek jelentős hangok a Kolozsvári Magyar Operával közös előadásban, de izgulni csak Szabó Leventéért kell, akinek a hangszálai az opera végére igencsak elfáradnak.

Gondolom, volt egy minimális cél, hogy a Wikipédián végre át kelljen írni a Szerelmi tilalomról szóló szócikkben azt a mondatot: Magyarországon még nem játszották. Most, hogy játszották, az ember valóban kénytelen retusálni a benne élő Wagner-arcképet.

Wagner: Szerelmi tilalom – Erkel Színház