„Nem didaktikus, aranyos és modern” – foglalja össze a Pocoyo őrületes sikerének titkát M. Tóth Géza, a sorozatot Magyarországra hozó KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője, aki bevallja, hogy munkatársaival órákig képesek nézni a szériát, hogy az animációs megoldásokat, mozgásokat elemezzék.
|
Dorka még nem tudja, hogy hamarosan milyen sokan ismerik majd a hangját
Szabó Miklós / Népszabadság |
A gyerekeket (főként a még nem iskolás korosztályt) persze ennél sokkal jobban érdekli, hogy Pocoyo és barátai – Pato kacsa, Loula kutya és Elly, a rózsaszín elefánt – viccesek.
A spanyol YouTube-csatorna másfélmilliárdos nézettségnél jár jelenleg,
és az őrület nem akar alábbhagyni. Az angol verzió narrátora Stephen Fry, idehaza Galambos Péter társalog majd Pocoyóval. M. Tóth szerint a titok nyitja, hogy bár a Pocoyo látványvilága végtelenül egyszerű – hófehér, végtelenített háttér, minimális díszlet –, az animáció elképesztően magas színvonalú. Galambos már „letudta” a saját részeit, már csak Dorka felvételei vannak hátra meg az utómunka.
Persze hosszú volt az út idáig. Miután a stúdió megvásárolta a jogokat, lefordíttatta a szöveget, elkészítette a szövegkönyvet, szereplőket castingolt. „Van egy úgynevezett nemzetközi hangsáv, amelyen a zene és az effektek találhatók – ezek, ha csak nem egymás kultúrkörben nem érthető dologról, például egy pályaudvar szignáljáról van szó – maradnak. A másik, szinkronizálandó sávon a szereplők hangja hallható.
Dorkát többtucatnyi gyerek közül választották ki Pocoyo szerepére, éppen talpraesettsége és a
mély, rekedtes orgánuma miatt.
Ez korábban sok fejtörést okozott családjának. „Kaptunk egy üzenetet az óvoda logopédusától, mely szerint a lányunknak komoly foniátriai gondjai vannak, mielőbb keressük fel őt. Természetesen pánikba estünk, megdagadt, sérült hangszálakat vizionáltunk, úgyhogy azonnal elvittük Dorkát szakemberhez, aki megnyugtatott, hogy a világon semmi probléma nincs vele, neki egyszerűen ilyen a hangja” – idézi fel Dorka édesapja, aki a stúdió előtti kanapén várja, hogy lánya befejezze az aznapi munkát. „Nagyon élvezi a feladatot, de egyelőre nem állt össze a fejében, hogy hamarosan mindenki ismeri majd a hangját a tévéből” – mondja az apuka, aki azért hozzáteszi: „Az elején büszke szülőként integettünk Dorkának az üvegfalon túlról a stúdióban, aztán rájöttünk: okosabb, ha kimegyünk, mert csak hátráltatjuk a munkában. Van, hogy 12-13 rész is elkészül egy nap. Igaz, olyankor azért ki kell mennünk a közeli játszótérre egy-egy felvonás között.”
Pocoyo egyébként fiú, de ez nem zavarja különösebben Dorkát.
„Amikor ezt elmondtuk neki, körülbelül két percig elég fancsali képet vágott, mondván, hogy ő inkább Celestia hercegnő akar lenni az Én kicsi pónimból.” Aztán gyorsan megbékélt, és imádja Pocoyót, különösen a Sártorta című epizódot.
|
Egyszerűen ilyen a hangja
Szabó Miklós / Népszabadság |
Dorka júliusban ünnepelte ötödik születésnapját, tehát még nem tud olvasni. Emiatt kreatív munkamódszert dolgozott ki a stáb. „Gyerekekkel ez nem úgy működik, hogy na, akkor te oda állj, húzd ki magad, itt van a szöveged, kezdd el, ha kigyullad a piros lámpa” – mondja M. Tóth Géza. – Ráadásul ilyen idős korban nem tudnak absztrakt utasításokat értelmezni: nem értik, mi az, hogy legyél egy kicsit morcos, csinálj úgy, mintha örülnél. Mi azt találtuk ki, hogy Dorka ül a rendező ölében, aki hallja az angol szinkront, látja a magyar szöveget, és a kívánt hangszínnel előmondja a szinkront, Dorka pedig
elismétli, amit hall. Ez a visszhangos játék remekül működik.
Van, ami a gyereknél fordítva megy, mint a felnőtt szinkronszínészeknél. Egy felnőtt szép lassan, lépésenként el tud jutni az általunk legjobbnak tartott verzió felé. Egy gyereknél viszont általában az első felvétel a jó, és ahogy haladunk, úgy romlik minden” – mondja M. Tóth.
Dorka egyébként a tetoválások mellett egy nagy ajándékot is kap majd, ha befejezi a munkát. Annyi bizonyos, hogy „valami lovacskás” lesz, mert a kislány gyűjti a lovakat. „Hogy pontosan hány lovam van? Ó, nem tudom megszámolni” – gondolkodik el. „Mondjuk, hatvanezermillió.”
