Lenyűgözte a sivatag és a hegyek látványa, a táj érintetlensége. Viszont gyorsan úrrá lett rajta a rettegés. Mégis, amikor a dél-afganisztáni előretolt bázison, beágyazott újságíróként eltöltött két hét után felszállt vele a helikopter, hogy visszavigye egy „biztonságosabb" helyre, Paolo Giordano nem megkönnyebbülést érzett. Minden idegszálával vágyott vissza az „apacserődbe", amire persze nem indiánok, hanem a láthatatlan tálibok lestek.
– Azt éreztem, hogy odatartozom, ott a helyem a katonák között. Osztoztam velük az összezártságon, a kiszolgáltatottságon. Annak tudatán, hogy bármikor bármi megtörténhet velünk. S azt is éreztem, hogy életem legbizarrabb élményeiről nem csak cikkeket kell írnom – mondta lapunknak adott interjújában Az emberi test című regény szerzője.
Az afganisztáni háború ugyan végig jelen van a Torinóban született, eredetileg kutatófizikusi pályára készülő író második regényében, de az igazából nem klasszikus háborús mű. Giordano ugyan sok háborús filmet nézett meg és könyvet olvasott el, de őt alapvetően a zárt világok, közösségek érdeklik. Az Olasz Kultúrintézet meghívására Budapesten járt Giordano már elmúlt húszéves, amikor először próbálkozott az írással, mégpedig novellákkal. Az eredménytől – finoman szólva – nem volt elragadtatva, de könyvesbolti eladóként dolgozó barátnője biztatta, ne adja fel. Első regényének kézirata kézen-közön eljutott a legnagyobb olasz kiadóhoz, a milánói Mondadorihoz, ahol lecsaptak rá.
– Minden olyan gyorsan történt, sodródtam az eseményekkel – idézte fel A prímszámok magánya 2008-as megjelenésének körülményeit. A premier elsöprő sikert aratott, Itáliában 1,3 millió példányt adtak el Alice és Mattia, a két egymáshoz nagyon közel álló, de mégis nehezen összeillő fiatal sorsát követő regényből. – Lehet, hogy telibe találtam a korszellemet, de nincs magyarázatom a sikerre. Az írás vulkánkitörés volt nekem. A felgyülemlett élmények és érzelmek lávaként ömlöttek ki belőlem – mesélte.
