Stekovics még évtizedekkel ezelőtt, 1985-ben talált rá az akkor a hatvanas éveit taposó Lukács Istvánra és ikertestvérére, Lukács Jánosra. Mindenhova követte őket. Sorozatából sugárzik az egyszerűség, a természetesség és a humor, függetlenül attól, hogy van képe, amelyik a hajnali négy órai ébredésről és van, amelyik az állatok ellátásáról készült.

Fotó: Stekovics János

István és János – idéz Stekovics 1999-ben megjelent albumából a Librarius – ugyanabban a vályogfalú házban élte le az egész életét, amelyben mind a ketten születtek. A tőlük öt kilométerre lévő autóút szint elérhetetlen volt számukra, gazdálkodtak, vizet a saját kútjukból nyertek, a tanyájukon pedig még áram sem volt. A fotós visszaemlékezései szerint István inkább társasági alkat volt, János viszont visszahúzódó, aki sokkal jobban szeret állatokkal foglalkozni, mint emberek között lenni. Sosem ittak, dohányoztak vagy házasodtak meg. István 2005-ben hunyt el. Ikertestvére két évvel élte túl őt.

A fotók persze nem csak sajátos világot tárnak elénk a nyolcvanas évek tanyasi emberéről. Még különlegesebbé teszi őket, hogy mindenből kettő van. Lovaskocsi, bicikli, és a korra nagyon is jellemző Simson motor is.