Az egyszerűbb rövidek und pálinkák kilencszáz körül cirkálnak, ami a belvárosi árakon edződött fesztiválozók számára tulajdonképpen örömteli meglepetés – mármint ha az a belváros Londonban, Berlinben vagy Párizsban van, és nem mondjuk Belgrádban vagy, szörnyű még leírni is: Budapesten. Jó, ne legyünk igazságtalanok, ne a manapság a vigalmi negyedben is egyre több helyen föllelhető akciós rövideket vegyük alapul, hiszen a 290-es Finlandia, a 390-es Jack Daniels vagy a méltán híres, 130-as Nikolaus-Bomba shot nem is tenne jót a Sziget népének, na pláne a kitelepült detoxikálók leterheltségének.
|
| A csapolt sör a fejben számolást segíti - Teknős Miklós / Népszabadság |
Az érthetetlen okokból továbbra is iszonyúan népszerű Fény (frászt érthetetlen: a vodka-szörp-szénsav kombó, ha tisztességes alapanyagok díszítik, viszonylag csekély mennyiség bevitele után is csakhamar atomvillanásba ringatja a legerősebb szervezetet is) 1100-ba kerül. Sok szerencsét és jó egyenleget hozzá.
Meg egyébként is, régen mindig minden jobb volt, visszasírjuk az egykori orosz kocsma által szervírozott Sarki fényt, mely komoly mennyiségű vodkát jelentett a mostanában divatos, fröccsöntött, szörpalapú itallal szemben. Arra persze nem emlékszünk, hogy annak idején mennyire volt drága a bumm a fejbe, de az biztos, hogy tíz után járt egy ajándék póló és a strigulákat a karunkra festették.
Fék gyanánt háromszor ittunk fröccsöt, mindannyiszor ugyanolyat, gyengécskét, nyárit, Sportot (1 bor + 4 szóda) – majdnem háromféle áron, pedig elvileg ugyanolyan Lajvér rozéból készült mindegyik. Amikor hatszázért adták a belső VIP-ben, kicsit csodálkoztunk, amikor hétért a külsőben, reklamáltunk (eredménnyel: végül hatért hoztuk el), amikor pedig négyszázért vágták hozzánk a Világfalu mellett, könny futotta el a szemünket: létezik még irgalom, itt, az óbudai rablókapitalizmus szívében is.
A könnyek viszont hamar felszáradtak, amikor a kezdeti zsíros deszkás meglepetés után továbbiak értek. Legelébb is, hogy a vonatkozó kisbódéban annyira nagyba’ vannak a pizzások, hogy forintban már ki sem írják, mennyibe kerül egy szelet (oké, mi se mernénk kiragasztani, hogy 627), elkenik az ügyet egy 2 eurós tacepaóval. Ez még rímel is valahogy a belváros kétszázas árfolyamra, ha nagyon akarjuk.
De ez még semmi tulajdonképpen.
A városban is fellelhető hálózatok közül például a Guru (palacsinták, quesadillák és halak-rákok) 1700 körültől kínál ételt, de a kicsit bonyolultabb, ugyanakkor nyilván nem éppen túlterhelt dobozok ára akár a 2900-at is elérheti könnyen. Mondjuk ezerszer inkább rák vagy csirke, csipsszel és a kábé passzoló dippel ennyiért itt, mint kicsit arrébb a gyalázatosan kicsi és szegényes, az üveg mögött már a mínusz egyedik napon is vigasztalanul üldögélő, körülbelül hatvan forintnyi alapanyagból készült “melegszendvics” ezerért vagy a szintén nem túl vitális, ám buciban izmos hamburger 1300-ért.
Mivel a Sziget nemzetközi fesztivál, a junk food terén is lehet nyitni a Nemzetek Konyhája szekcióban. Adhatunk például a görög kulináris élvezeteknek, ez a gyros biztosan jobb, mint a többi. Jó tudni persze, hogy az olyan autentikus fogások is elérhetők, mint a sült kolbász és a hirtelen sült flekken, darabja ezerötszázért. Ha salátát is akarunk – naná, hogy görögöt – akkor további ezerkétszáz forinttal kell készülnünk, de a kenyeret sem lehet olcsón megúszni. A görögök melletti, erdélyi ízeket ígérő falatozóban kísértetiesen hasonló az étlap, csakhogy itt súlyra adják a bármilyen húst – tízdekánként kilencszázért. De legalább van Mici (két darab, hat deka, 500 forint), mely kétségtelen gasztrokuriózum a Szigeten, ugye. Végül aztán mégis az előzetesen drágának ítélt indiai egytálételt választjuk 2400-ért. (Naan-t nem veszünk hozzá, mégiscsak 700 forintba kerül, az meg sok.)
Egyikünk chicken vindaloo-t rendelt, melyben állítólag 47-féle csilinek kell lennie. Mármint a nagykönyv szerint. Noha ez sem szemre, sem pedig ízre nem ennyire sűrű, csíp, mint az istennyila, úgyhogy aki szeret szenvedni, imádni fogja. Praktikus tanács: ha nem kérünk hozzá/alá tömítést, vagyis rizs, akkor egészen tisztességes adagot kaphatunk és nem is járunk úgy, mint James Bond Harlemben, ahol a jég nélküli, „hígítatlan” viszki a legdrágább.
Másikunk meg a hagyományos indiai konyha leghíresebb remekművét, a chili con carnét kevertette össze a vindaloo-val és a csirke biryanival, mert tudunk még hinni a mixtálakban. Jól tesszük különben: a fűszerezés miatt csak sejtjük ugyan, hogy finom a cucc, de legalább erős sejtés ez. Ráadásul a húst sem spórolták ki belőle, már csak a csirkéről kéne lebeszélni az indiaiakat valahogy. Legalább a chili esetében.
Jóval később, a K-híd felé haladva megéheztünk újra, és őszintén megörültünk a zsíros deszkás lányoknak. Mégis, szép, nagy tepertős kenyér a kilépő, sok hagymával és zöldpaprikával. Tulajdonképpen egészen olcsón.
